Sötételf – Vérkövek

Fantasy / Könyvajánló (13760 katt) Ida
  2011.07.23.

Végre megjelent a Cherubion Könyvkiadónál az Ammerúnia Műhely legújabb antológiája, a Sötételf – Vérkövek, mely Ammerúnia egyik legszörnyűbb, elátkozott vidékére vezet el minket, Baar-Shagyrba, ahol a mocsárban az elfek eltorzult rokonai élik ármánykodással teli hétköznapjaikat.

Magát a könyvet igényes, keményfedeles kiadásban vehetjük kézbe, melynek borítóját, a többi Ammerúniához kapcsolódó kiadványhoz hasonlóan, Pozsgay Gyula készítette el a tőle megszokott gondossággal és gazdag fantáziával.

A kötetben 11 novellát olvashatunk 11 alkotótól, kiknek többsége ismerős számunkra, hiszen Eric Muldoom írásai évek óta jelen vannak a Cherubion Kiadó kiadványaiban, az írók közül pedig néhányan (például Tim Morgan, Lorah Jones, Santorina Grey) rendszeresen publikálnak internetes irodalmi oldalakon, de az ismerősök mellett eddig ismeretlen alkotók is lehetőséget kaptak arra, hogy munkáikkal bemutatkozzanak az olvasóközönségnek. Ezen alkotók novelláit bár olvashatjuk külön-külön is, mégis érdemes inkább betartani a szerkesztők által felállított sorrendet, hiszen ezek a történetek időrendben sorakoznak, illetve lazán kapcsolódnak egymáshoz, amit külön kiemelnek az egyes írások közötti átvezető szövegek.

A rövid bevezető után pedig vizsgáljuk meg kicsit részletesebben az egyes novellákat!

Eric Muldoom: Vérkövek

A novella alkotója, Eric Muldoom nem ismeretlen a fantasy irodalom kedvelői számára, hiszen a 90-es évek óta találkozhatunk az írásaival a Cherubion kiadó köteteiben. Ez a novella tulajdonképpen a kötetben szereplő történetek keretét adja meg, melynek folytatása az egyes írások között szereplő átvezetések során bontakozik ki. Itt ismerkedhetünk meg Draqannal, a sötételffel, aki halott mestere, Aanhur végakarata szerint felkeres egy régi helyet, ahol megtalálja a számára elrejtett vérköveket. Ezek a különös, acéldrótra felfűzött drágakövek emlékeket rejtenek, melyek sorban megelevenednek a szemünk előtt izgalmas történetek formájában, bepillantást engedve Baar-Shagyr komor és veszélyekkel teli világának mélységeibe.

Soren Ward: A Dracalar-ház

Soren Ward (Feketepart, Leceai játszma írója) írása a régmúltba visz vissza minket, és elénk tárja a száműzetésbe vonult Dracalar-ház történetét a főszereplő, Drazd Dracalar szemszögéből. Drazd nem egy tipikus főhős, hiszen biceg, dadog, félti az életét, és a saját családja is lenézi, mégis egy jóslat miatt tőle várják, hogy gyógymódot találjon a szörnyűséges ximúrkórra, mely elemészti az elfeket. Ez a történet inkább az elfek világának árnyoldalait ábrázolja, ezért elsősorban az intrikák, a kegyetlen leszámolások és gátlástalan árulások kerülnek előtérbe. A novella cselekményének háttere igen szövevényes, és néha úgy éreztem, hogy a történet pontos megértéséhez elégtelen ismeretekkel rendelkezem Ammerúnia világáról. Az események követését tovább bonyolítja, hogy folyamatosan váltakoznak a jelen történései és Drazd felidézett emlékei.

Szökrönyös László: Az áldás

Az író a fantasy irodalom egyik visszatérő témáját beszéli el, egy ősi, eldugott szentély felkutatását, melynek során megismerhetjük a sötételfek némelyikében rejlő téboly mélységeit, illetve a pókistenség, Khaál kultuszát, továbbá fény derül Draqan mesterének, Aanhurnak múltjára, legalábbis annak egy kis részére. Az érdekes történet mellett a novella stílusára sem lehet panaszunk. A mesélő lendületesen vezet végig minket az eseményeken, melyek logikailag összefüggő, egységes egészt alkotnak.

Marco Caldera: Ydzuz

Sokáig gondolkoztam, mi is hiányzik ebből a novellából. Alapvetően gondosan kidolgozott, fordulatos történetet olvashatunk, de valamiért mégsem hagyott bennem maradandó élményeket. Aztán rájöttem, hogy valójában a szereplők jellemével van problémám. A karakterek kidolgozatlan sémák, például magányosan felnövő harcos lány, cselszövő, bosszúálló, igazságos parancsnok…stb. Ráadásul a figurák furcsa és nehezen megjegyezhető neveket viselnek, ami szintén nehezíti az olvasó helyzetét. Sajnos az izgalmas cselekmény, a cselszövés és a csaták leírása sem képes számomra pótolni a valódi jellemek hiányát, hiszen nincs a novellában egyetlen olyan karakter sem, akiért érdemes lenne aggódni, átérezni a problémáit, és szívből remélni, hogy képes megoldani a gondjait.

Lorah Jones: Nia-mohr

E történet segítségével új oldaláról vizsgálhatjuk meg az ammerúniai elfek világát, és betekintést nyerhetünk a nyugodtnak legkevésbé sem nevezhető magánélet szférájába. A fiatal sötételf lány, Nia-mohr életét a kötelesség, a hagyomány, a látszat, a szabadságvágy, egy viszonzatlan szerelem és a legszűkebb családon belül is folyamatos ármánykodás keveréke határozza meg, ami érdekesen formálja személyiségét. Lorah Jones elsősorban a főszereplő jellemére helyezte a hangsúlyt, a történet cselekménye pedig kevésbé mozgalmas, mint a kötet eddigi novelláiban, de ettől függetlenül izgalmas és képes fenntartani az olvasó érdeklődését.

Santorina Grey: Boszorkányvadászat

A cím szemléletesen foglalja össze a történet lényegét. Harcosok kis csapata egy varázsló vezetésével alászáll Khalumn-Dzardan, a sötételf város mélyen fekvő szintjeire, hogy leszámoljon a gonosz boszorkányokkal. A cselekmény engem sok szempontból emlékeztetett a szerepjáték során véghezvitt küldetésekre, kalandokra. Még jellegtelen NJK-k is voltak a csapatban, akik eleinte elszenvedték a veszteségeket a fontosabb szereplők helyett. Mindez persze mellékes ahhoz képest, hogy egy jó stílusban megírt, érdekes kalandot izgulhatunk végig, melyből a meglepő fordulatok sem hiányoznak.

Alex Ironwood: A Párbaj Köre

A kötetben szereplő írások közül eddig ez a novella tetszett a legkevésbé. Számos logikátlanság szerepel benne, zavarosak az előzmények, a karakterek jelleme és viselkedése gyakran ellentmondásos, a történet lezárása pedig igencsak különös. Érdemes lett volna kicsit alaposabban átgondolni a cselekményt, még a tényleges írás megkezdése előtt, és így sokkal többet ki lehetett volna hozni az alapötletből.

Boruzs Gergely Gábor: Holdtölte

A Smaragdláp mélyén élő két sötételf család több évszázados viszályának történetét tárja elénk az író, melynek középpontjában egy ősi térkapu áll. A két nemzetség egymás iránt érzett gyűlöletét csak a rokonok közötti ellenségeskedések képesek felülmúlni, melyek gyilkos és visszataszító cselszövések formájában öltenek testet. Téboly, hatalomvágy, gonoszság, sötétmágia, méreg és számos egyéb förtelem elengedhetetlen eleme a sötételf hétköznapoknak. A cselekmény alapvetően logikailag jól felépített, lendületesen és érdekfeszítően bontakoznak ki az események, melyek megfelelő arányban tartalmaznak váratlan elemeket és látványos csatajeleneteket. Egyetlen tényező zavaró számomra, mégpedig a szöveg helyenként hatásvadász stílusa.

Paul Hamza - Tim Morgan: Baar-Gron árnyai

A novella legfeltűnőbb eleme a diszharmónia. A főszereplő alapvetően jóindulatú és szimpatikus elf, aki bizonyos szempontból sokkal inkább hasonlít a komikus figurákra, mint a tragikus hősökre. Továbbá néhány jelenetnél találhatunk némi helyzetkomikumot, illetve pár mondat megfogalmazása mosolyt csal az olvasó arcára. Ezzel szemben váratlanul a hős oly szörnyű véget ér, ami még a halálnál is rosszabb. Ez viszont arra kényszerít minket, hogy a végkifejlet fényében újraértékeljük minden eddigi benyomásunkat és élményünket, amit olvasás közben szereztünk. Valójában ez a történet döbbentett rá, mennyire hiányzik az egész kötetből a humor, egy mosoly, egy pici önirónia, vagy bármi, ami képes lenne egy kicsit oldani a könyv végletesen komor, lassan megszokottá és egysíkúvá váló hangulatvilágát.

Bereczki Viktor: Haláltánc

Újabb családon belüli ármánykodásnak lehetünk tanúi, ami ráadásul itt nem más, mint a családfői poszt megszerzésének intézményesült formája, a Haláltánc. Sok érdekes ötlet szerepel a történetben, de pont emiatt sok az elvarratlan szál is. Bizonyos dolgok éppen csak felvillannak, majd végül nem jutnak semmi szerephez. Ugyanez vonatkozik a szereplők egy részére is. Az író sok időt és energiát fordít a bemutatásukra, majd kiderül, hogy a történet szempontjából nem sok jelentőségük van. A sok mellékszál és lényegtelen elem alaposan próbára teszi az olvasó figyelmét, és megnehezíti a cselekmény fő vonalának követését.

Eric Muldoom: Draqan öröksége

A vérkövek immár elfogytak, Draqan valamennyiből előcsalogatta a beléjük zárt különös emlékeket. Mondhatnám, hogy itt lezáródik a kerettörténet, de valójában ez inkább egy új rege kezdete.

Összegzés

Lényegében ez az antológia elnyerte a tetszésemet. Habár az egyes novellák nem tökéletesek, nyomot hagyott rajtuk a tehetség, a gondos kidolgozás, az igyekezet, és érződik rajtuk, hogy alkotóik szívvel-lélekkel készítették őket az olvasók örömére.

Miután pedig elolvastam ezt a könyvet, kíváncsian várom a folytatást, ami reméljük, a közeljövőben megjelenik Sötételf – Maszkok címen.

Előző oldal Ida