Olykor
Olykor a sivatag önmagától kiakad
Bús is a kirakat mert másokat
Eddig folyton kitagadt
Miért nem gondolt az iszapra
Aki őt álomba ringatja?
Olykor nem fúj a szellő
S a termés se lesz termő
Oda fut az erdő ahol vár rá az ernyő
Mégis e tető nem lehet lapos fedő.
Olykor a kenyér teher mi nehéz
Hiába törnéd le a másik felét
Nem néz az feléd csak lehajtja fejét
Ne okozz annak reményt kinek elvette a tudatlanság mar az eszét.
Olykor a tápanyag hordozza az árakat
Fizetés nélkül hagyja cserben a gyárakat
Gyanútlanul tapossa azokat a lábakat
Akik gyámoltalan testben mossák ki a kádakat.
Olykor egy színtelen nevetés
Mi a mélyben fedett múltbeli feledés
S akkor mikor jön az újra teremtés?
Mikor már nincs ebből menekvés?
Olykor a gátakon ülnek a galambok
Friss fehér tajtékzott fodros patakon
Keresztül az úton és azon az anyagon
Ami lecsúszik az utolsó falaton.
Olykor csak bámulunk bele a semmibe
Mert úgy érezzük nem hiányzunk senkinek
A sok ember mind ekkor a vasút elé fekszik le
S kérdezik, hogy a halál az asztalához vajon nekik megterít-e?
Olykor tényleg csak a magány segíthet?
Némaság szobra ki ebből ki menekíthet?
Ha lovas jönne a lejtőn a megoldás ebből kifolyólag veszíthet?
S úgy gondoljuk saját tükörképünk aki végleg bekerített?
Olykor valóban az egyedüllét a fontos tényező
Nem számít a pallost élező túlzó fényező
Mert nekünk van hitünk ami a fényerő
Emiatt soha nem lesz olyan hogy vég nélküli éhező.
Olykor valóban meghatározó az élesztő
Mert az riaszt, hogy kelj fel ébresztő!
Nem szabad hogy a termék legyen kiélvező
Mi pedig civilizált világban elpocsékolt térerő.
2021. 11. 10. - Nemesnádudvar
