XIII. LFPK.K - Eclipticon

A jövő útjai / Novellák (124 katt) Annie Lascaux
  2024.06.06.

- Kibernetikus Hibridek: Az Utolsó Szövetség -

A Marsbéli vidéken, ahol az emberiség az utolsó lélegzetvétele előtt állt, Tracey, a békatestben élő mentál fitneszguru kezében tartotta az emberiség sorsát. Azon tűnődött a barlang bejáratánál, hogy mit csinálhatott volna jobban? Lepergette magában a múltat és történéseit újra és újra. Kérdésére egyelőre nem találta a saját válaszát, de bízott benne, hogy legközelebb majd jobban csinálja. Vagy legalábbis… máshogyan.

Az emberiség a legutolsó pillanatban spriccelt szét a galaxisban, még mielőtt a Föld végképp szemétlerakó bolygóvá lett volna, amit kisvártatva felfal egy szupervulkán. Az idő sürgetett. Gyors megoldást kellett találni nagyobb tömegek űrutazásához, és valljuk be: legmerészebb álmunkban sem gondolták volna a tudósok sem, hogy végül erre a megoldásra jutnak.

Néhány évtizeddel az egyre több vidéken fejüket felütő vulkánok első pöfékelései és fortyogásai előtt, egy egyiptomi ásatás során az emberiség egy olyan, több ezer éves receptre bukkant, ami fellebbentette a fátylat egy előzőleg létezett civilizáció által ránk hagyományozott génmanipulációs technológiáról: az állatok és az emberek közötti hibridizációról.

A technológia ellenzőinek a Föld túlnépesedése, szemétlerakó bolygóvá változtatása, illetve az egyre inkább nyugtalanító méreteket öltő, megapoliszokat maguk alá temető vulkánkitörések hatására hamar elcsitult a hangjuk. A kísérletek megkezdődtek, és legnagyobb megrökönyödésünkre gyors sikerrel kecsegtettek. A gépméhekben olyan testek fogantak meg, amelyek sokkal jobban elviselték a változó gravitációt és a sugárzást,, és nem utolsó sorban… kisebb helyen elfértek, mint egy emberi test.

A születést kivárni azonban fent nevezett okok miatt nem volt idő, így a Noé Bárkája Anyahajó sietősen vette útját a Mars felé, mélyében megannyi ember-állat hibriddel: az emberiség maradék, leharcolt genetikájának morzsáival, és azzal a reménnyel, hogy majd egyszer a távoli jövőben lesznek még olyan tudósok, akik szétszálazzák az összekuszált állati és az emberi géneket.

Ami azonban az űrutazás során nem derült ki, csupán a marsi kolóniákba érkezés és a megszületés után, hogy a hibridizáció ugyan a testek számára fizikailag megkönnyítette az űrutazást, azonban kiszámíthatatlan eredményei Damoklész kardjaként lebegtek fejünk felett. Némely teremtmény emberlelkű volt állati testben; mások állatiasan ádáz természete élénken átviláglott a szemfényvesztően tökéletes emberi kinézeten.

A későbbiekben pedig gond akadt a tovább szaporodás kérdésével is. A Xeraphtokok, akik kevésbé tetszetős külsővel rendelkező, ám kimagasló intelligenciával rendelkező hibridek tömegei, teljes mértékben elbizonytalanodtak kinézetüket és képességeiket illetően. Ez a bizonytalanság több generációba is egyre mélyebben vájta bele fogát, amíg végül gigászi elgyengülésbe csapott át. Társadalmi nyomás, a kinéztük miatti depresszió, stressz, szociális nehézségek okán tömegesen vonultak el önként a társadalomtól, társkereséstől, munkától. Önkéntes rejtekük a Mars mocsaras, földalatti remetebarlangja lett. Bujdosásuk során megalapították, majd titkos erős szövetségbe tömörítették a hasonszőrű ivadékokat.
Önkéntes remeteségük nem csupán geográfiai visszaesést eredményezett és gazdasági csapást mért az amúgy is szűkös létszámmal rendelkező marsi kolóniákra, de elősegítette a kevésbé intelligens és fizikai megjelenésében vonzóbb populáció heves előrenyomulását. A jövőben kacagva és lefitymálva emlegették Alsó Kolóniákaként őket a fentlakók...

A Felső Kolóniák hibridjei, az Ecliptisek egyre inkább állatiasabb módon viselkedő hibrid generációkat hoztak világra. Szaporodásuknak nem kedvezett a populáció csekély száma sem: vérfertőzés és a beltenyészet is felütötte fejét a Felső Kolóniákon berkein belül. Bár külső megjelenésük emberi volt és szépséges, sőt fennkölt vonásokkal bírt, ám vadabbnál vadabb természetük egyre több galibát okozott a kolóniák hófehér kupolái alatt.

Az Ecliptisek nem kímélték az első generációs űrhajósok teljes egészében emberi genetikával rendelkező leszármazottait: ami kezdetben kocsmai heccnek indult, lázongássá, majd gyűlöletbűntettekké fajult, és félő volt, hogy nemsokára a marsi polgárháborúk kora is beköszönt.

Mindez miért? A hibridizáció foncsoraként létrejött, majd magát vallássá kinövő testkultusz miatt, ami egyre torzabb és torzabb tükör elé állította a kolónia összes lakóját. Ez a vallás, amely a morfoteizmus nevet kapta, fontosabbnak bizonyult bárminél a bolygón: a technológia fejlesztése megakadt, és a hozzáértő karbantartók fogyatkozó száma miatt fenntartása hanyatlásnak indult. A régi, Földről hozott társadalmi normák fonala az új hibrid emberiség, a legerősebb fajnak bizonyuló Ecliptisek kezei között úgy foszlott szét, mintha csak vörös marsi homokot pergetnél ujjaid között az elektromos viharok tomboló előszele közepette.

A hajdani törvények a fehér kolóniák teteje alatti összecsapások és az Ecliptisek hatalomátvételének nyomán hamar erejüket és érvényüket vesztették a Marson. Új törvények kerültek új talapzatokra az új bolygón, amelyek kizárólag a testi megjelenés dicsőítését célozták meg a morfoteizmus szent zászlója alatt.

Hiába tette meg az emberi faj a nagy kilépését a világűrbe, ha csupán vészesen hanyatló civilizációt képes a nyomában hagyni? – kérdezték oly sokan, akikbe emberi lélek szorult.

Ebben a végsőket rugó társadalomban ragyogott fel Tracey Tiszteletes csillaga.

Mit mondasz? Hogy nem tudod kicsoda Tracey Tiszteletes? Hiszen Tracey Tiszteletesről mindenki hallott, akár Ecliptis, akár Humanoid! Még a sötét vermekben szégyenükben bujkáló Xeraphtokok is, hahaha! Akkor valószínűleg te vagy az egyetlen, aki nem nézi a galaktikus adásokat Hold és Mars között! Tracey Tiszteletes a morfoteizmus legnagyobb alakja! A leghíresebb mentál-fitnesz edző a világegyetem valaha létezett legjobb streamerei között! Ám ő nem csupán szimpla fitnesz edző, hanem a legnagyobb mentális guru a morfoteizmus berkein belül, aki zseniális motivációs edző és egyben briliáns PUA tréner is! Nőstényszerzési és szaporodási tanácsokkal látja el nem csupán az Ecliptiseket, a Humanoidokat, de a Xeraphtokokat is! Micsoda elme, haha! Megkísérli a lehetetlent: megszólítani mindhárom háborúban álló fajt! Bár hogy miért is teszi ezt, ki tudja? Indokai ismeretlenek, célja ködös… De talán nem is ez számít! Sikere rejtélyes és osztatlan mindhárom faj körében e gyűlölet lángjai perzselte kolóniák között… Nagyságából mit sem von le, hogy fajilag az Eclpitis fajba sorolható, fenomenálisan izmos emberteste mögött egy béka lelke lakozik, aki szavaiba vágva olykor véletlenül felkuruttyol… felül… vagy alul… Na de egy kis véletlen mocsárszagú pukizás live streamben semmit sem von le a zsenijéből, és igazán nem fogja romba dönteni az univerzumot! A Tracey Show a Hold-Mars között bármi áron megy tovább!

A live stream megszakadt. Több ízben is előfordult már ez az utóbbi hetekben áramkimaradások sokán, ezért Tracey nem aggódott, hiszen néhány másodpercen belül mindig visszatért az adás. Most azonban hosszú perceken át csend, üresség, és sötétség vette körül. Elindult az ajtó irányába, ám irgalmatlan fájdalom ütötte meg bokáját. Nagyon kuruttyolt szentségelve ősi békanyelven, hogy padlót fogott: egy ottfelejtett súlyzó okozta esését. Amikor végül megütötte a fülét a generátorok mély berregésének hangja, Tracey hunyorogva bámult maga elé: ám csupán fehér zajtól sistergő képernyőket látott.

– Mind meghalunk! Mind meghalunk! – vágódott ki a fotocellás ajtó Weininger előtt, aki lihegve bukott be a terembe. – Kitört mégis, érted? Kitört! – ragadta galléron Tracey Tiszteletest, majd összeesett. Összeszorított marka élettelenül sápadva kapaszkodott Tracey amicejébe. A hátán lévő lyuk egyre tágulóbb körben vöröslött.
A tiszteletes üveges szemmel meredt képernyőkre. Egy-két hologram újraindult és bár szakadozva ugyan, de visszatért az adás. Ezek már nem belső lázongások, jól tudta. Több kolónia teteje lángolt. A kísérlet kudarcba fulladt. Ecliptis és Humán öli egymást az utcákon, akárhova néz. A tűz egyre több helyen üti fel fejét. „Nem, nem és nem, ez lehetetlen, lehetetlen hogy most és így jöjjön el a világvége! Én akartam megszerezni a három faj felett az uralmat!”

A fegyverropogás sürgető hangja elől a titkos átjáró zugába vetette magát. Akármennyire is szívta a fogát a Xeraphtok taszító látványától, világmegváltó terve végrehajtásához nem volt más megoldás… Akárhogy is tagadta maga előtt, a Mars mocsaras alvilági barlangrendszerének bűzt eregető folyosói, és a bomlás tetején trónoló gombák otthonos érzettel töltötték el. Többet kellene ide járnia! De mindig is öklendezett újra és újra felmerülő békaságától… E váratlan gondolatra borzongott meg, vagy az öblös hangra, ami a közvetlenül a válla fölött dördült fel?

– Hova, hova, Szép Atyám, hova ilyen sietősen? – cirógatta meg a nyakát egy éles penge, ami nyomán kiserkent a vére. Megtorpant. Ám ezzel együtt Tracey Tiszteletesnek mázsás kő gördült le a szívéről: ezek szerint van olyan híres föld alatt és föld felett, hogy felismerje az Alsó Kolónia Földalatti Őrsége is!

Megkönnyebbülve fordult sarkon, hogy mondandójába belekezdjen, ám még a vele szembeáramló rothadó, fényes tetemek öles szaga sem jósolhatta meg előre azt az arcot, amivel fitos orra most találkozott. Kelésekkel teli, bibircsókos barna varagyarc nézett vissza rá ördögi vigyorral és egy neonlámpával a kezében. Egy koponyára mért ádáz ütés, és a világ máris elsötétült Tracey számára.

Ébredése szégyenteljes lett volna, ha bármikor is érzett volna szégyent, vagy bármi mást a Tiszteletes. Az elöljáró előtt tért magához. Több tucat amorf Xeraphtok szegezte rá szemeit. Volt, amelyiknek három, vagy annál több is akadt egy fején. Volt, akinek több feje is akadt… A végtagokról ne is beszéljünk… számolgatta Tracey, ám gyomra ökölbe szorult és vad táncba kezdett, minden energiáját arra összpontosította, hogy ne adja ki a benne lévőt. S hogy megőrizze a méltóságát. Leginkább ez utóbbira…

Az Alsó Kolónia vezére Dardinként mutatkozott be. Hasonlóan ocsmány, nagyra nőtt béka kinézete volt, mint annak az őrnek, aki elkapta és ide hurcolta, csak agyarakkal és sakálnyakkal is megspékelte a természet, hogy még rondább legyen – röhögött fel magában a tiszteletes. Rajta is, mint az összes többin a lepra nyomait fedezte fel.

– Nos… A természet mindig kiderül… A kérdéseim csupán ezek: segítség vagy menedék? Haderő vagy bujdokolás?

Tracey sejtései beigazolódtak, Dardint a genetika diverzitás tényleg magas intelligenciával áldotta meg. Habozása egy másodpercig sem tarthatott összesen, mégis Dardin egy szempillantás alatt felmérte a terepet.

– Bujdokolás, szolgálatodra, Tiszteletes! – perdült sarkon gigászi vigyorral az arcán Dardin; brekkenésére vállon ragadták a bűzös sereg tagjai. – Héjj, Tisztelettel bánjatok a Tiszteletes Úrral! Finom kosztot és tiszta termet, puha fekhelyet neki! Haja szála sem görbülhet, amíg kedves vendégünk! – hajolt közel Tracey arcához, végigsimítva lágyan arcába hulló szőke tincseit. Bütykös ujjai között áttetsző úszóhártyára ugrott a fény és vészjóslóan vibrált.

Dardin kérését követve hosszasan vezették kanyargó folyosókon át egy módos terembe.

Csempék, padozatok, szőnyegek és párnák, falikárpitok, padlófűtés – ezeket eddig csupán hologramokon látta: mind, mind a régi Föld kincset érő, kézzelfogható emlékei voltak. Szárított, cukrozott gyümölcsök kerültek elő egy tálcáról, a másikról frissítő és bódító italok. Egy órán belül Tracey Tiszteletest teli gyomorral és mély álomban érte a Marsra boruló vaskos este.

– Micsoda becsvágy! Láttátok az arcán azt a pillanatnyi habozást? Az mindent elárult! A „fitneszbéka” felépített egy birodalmat, van képe behízelegni magát mindhárom faj szívébe, megjátszva a szent, a békítő szerzetest… De csupán egyet akart… Egyet akar igazából… A hatalmat… De csak tegyen le a tervéről a szentfazék! – Öblös nevetése és a serege röfögése, nyihogása, bömbölése úgy rázta meg a termet, hogy végiggurgulázott szerte a barlangrendszer folyosóin, le egészen a tömlöcökig, és az azt megalapozó vörös sziklás mocsárig.

A következő hetekben az összecsapások folytatódtak. Olaj volt a tűzre a kedvenc fitneszguru streamerük, Tracey Tiszteletes elmaradása is. Előbb nem értették ennek okát, majd eltűnését gyávaságnak és menekülésnek titulálták. Mivel nem jött több fitnesz stream, a fajok haragja hamar a Marsi Média Központ ellen fordult: ostrom alá vették, betörtek, az ott talált berendezést ripityára verték. Azonban állati haragjukat ez sem nem elégítette ki, sem nem állította meg. A Humán faj és az Ecliptisek végső leheletükkel verték szét egymás kolóniáit. Mire a harc elcsendesedett, hetek teltek el.

A Xeratimorfok még várakoztak. S lám, néhány nappal később meg is lett ennek a várakozásnak az eredménye. A szétvert kolóniák mélyéről innen-onnan a fajok maradékai is előszivárogtak. Azok a kevés számú Humánok és Ecliptisek maradtak életben csupán, akik békepártiak voltak.

Dardin tudta, hogy eljött az ő ideje. A siker a markában volt, a hatalom előszobájában topogott. Ám csak lassan, komótosan! Csupa békés programot terjesztett elő, amiket azonnal meg is valósított. A titokban a föld alatt fenntartott és tovább fejlesztett technológiát a megmaradt fajok szolgálatára bocsátotta. Erős seregével új, erős kolóniákat húzatott fel lakhelyül. Új terraformálást indított el a bolygón, aminek következtében gyakrabban volt esős időszak: ezzel a bőséges termésnek kedvezett. Messzire nyújtózva álltak a vöröslő tájban az újonnan épült táplálékfarmok és akvapóniás telepek, volt elég oxigén és elég élelem is végre! Egyenlőséget és bűnbocsánatot hirdetett a fajok között a szaporodás fennmaradása érdekében. Úgy tűnt, boldog, marsi kolóniák felállítása a célja, s ezt – ellenfél hiányában – könnyűszerrel sikerre is vitte. Előbb a Mars, később a Hold kormányzójának is örömmel választották meg a fajok. Hosszú idő után végre mindkét bolygón csend és béke honolt.

A régi könyvekben olvasott földi legendák mindig is a jó és a rossz harcát elevenítették fel. De ki gondolta volna, hogy a kódexek Sárkányölője maga is egy sárkány? Ki gondolta volna, hogy az igazságosság páncélja alatt Dardinben egy sokkal emberibb tűz lobog, mint azt a Földről ránk maradt legendáriumok és a tündérmesék nyomán valaha is képzeltük volna?
Dardin éppúgy rohadt belülről, mint ahogyan a külseje is rohadt... A jóság álarcát húzta magára, miközben végig csak egy dolog járt a fejében – ráadásul ugyanaz, mint Traceynek –, a hatalom végső megszerzése.

A dolgok azonban sohasem tisztán jók vagy rosszak. Az intelligencia nem implikál jó szívet, ahogyan a kellemes külső sem feltételezi ugyanezt – ezeken a dolgokon Tracey tűnődött, miután néhány napon belül az étel és az azt hordozó személyzet elmaradozott mellőle. A padlófűtés egyre növekvő forrósága elől menekülni próbált, de az ajtót zárva találta. Nem volt menekvés! Napokon át hiába dörömbölt, míg végül az éhhalál és a kiszáradás miatt a tiszteletes méltatlan mód a padlón végezte.

Hosszú hónapok teltek el így. Dardin, lecsattogván a legalsó szintre, miután személyesen konstatálta, hogy ellenfele elhalálozott, már nem tartotta fontosnak sem az elhantolást, sem pedig az ajtó zárva tartását.

Az esős évszak sárral töltötte fel a barlangrendszer kanyarulatait. A Mars földalatti mocsara be-betört olyan helységekbe, amit eddig még soha nem lepett el. Épp olyan volt, mint az élet. Lassan, de elemi erővel feltörő útjába nem állhatott egy kicsempézett szoba sem.

Körülölelte a padlón immár nyolc hónapja heverő szottyadt, szánalmas, és kiszikkadt testet, ami mohón szívta magába a mocsár bűzös, ám tápanyagdús löttyét. Ez, és a beáramló friss oxigén megtették jótékony hatásukat. Kisvártatva kísérteties, cuppanó hangokat vert vissza a vaksötét.

A barlang szájának nyílása elvakította Tracey Tiszteletest. Végigjártatta szemeit a frissen épült kolóniák fehér, gomba formájú tetején, a zöld növényzettel borított vöröslő homokon, a messzeségbe nyúló akvapóniás telepeken.

– Lithibates sylvaticus – mosolygott félhangosan maga elé motyogva. Feltűrt ingujjal állt a szélben, érezte arcán a szelet és az éppen most eleredő esőt. Szemét összehúzva járatta a tájon, majd köpött egy jó méterest. Keresztbe tett karokkal hümmögött a dolgokon.

Előző oldal Annie Lascaux