Fenevad.gov.hu

Szépirodalom / Abszurd (474 katt) maggoth1
  2022.10.07.

Kovács – középmagas, középkorú férfi – egyszerű berendezésű szobában ül, egy karosszékben. Pizsamát, háziköntöst visel, és kibámul az ablakon, amely mellett hófehér szekrény áll. Az üvegen át a külvilág egy kis darabja látszik: buja, szinte már őserdei rengeteget idéző növényzet, ezer ágra sütő napsugarak. Léptek hallatszanak, Adél jelenik meg a színen. A magas, dekoratív nő elegáns, fekete kosztümben pompázik, amelynek felső részén támadásra kész kígyó tekereg. Adél az elmélázó férfihoz lép, és megérinti a vállát.

Kovács megrázkódik:
– Ah, drágám, már vissza is tértél? Máskor másfél órába is beletelik, mire különválogatod a szemetet.

Adél felháborodottan:
– Úgy teszel, mintha nem értenéd, hogy ez maradt az egyetlen lehetőségem az önkifejezésre a hosszú karantén alatt.

Kovács felsóhajt:
– Jó, tudom, hogy Mazurákné is pont ugyanakkorra időzíti a háztartási hulladék kiürítését, amikorra te, az viszont végképp nem világos számomra, hogy ez a hétköznapi rituálé mikor változott át divatbemutatóval egybekötött népünnepéllyé.

Adél összeráncolja a homlokát:
– Ha jól emlékszem, 2033 tavaszán, a varánuszkolera hatodik hullámának környékén. Lídia egy kupac avokádóhéjat hozott a kukához, de előtte úgy kikerázta magát, mint Rihanna a 2018-as MET-gálára. Utána ráadásul csinált egy live-ot is a TikTokon, amiben azt taglalta, hogy imént találkozott a szánalmas szomszédnőjével – velem –, aki egy gagyi Adiads melegítőben pakolászta a villasor előtti szelektívbe az üres flakonokat!

Kovács felnyög:
– Én egyszerűen nem hiszem, hogy rajtatok kívül más asszonyok is több órán át sminkelnek, és százezres ruhakölteményekben flexelnek a kukáknál.

Adél körbeforog néhányszor, hogy megvillantsa vonzó alakját, aztán letorkolja a férfit:
– Fogalmad sincs, hogy mi mit érzünk, Sándor! Vérbeli dívák vagyunk, akik mohón szomjazzák a figyelmet. Szerencse, hogy tehetős férjet találtunk, de mindkettőnknek hiányzik a pezsgés, a teltházas koncertek varázsa! A kis összezördüléseinkről legalább posztolgathatunk a karantén alatt is, és a rajongóink sem felejtenek el bennünket.

Kovács szelíden csillapítja:
– Kár ábrándozni, fiam, egyelőre semmi remény a komoly változásra.

Adél felkiált:
– Hogy te mekkorát tévedsz! Én úgy tudom, már nem sokáig kell szenvednünk a bezártságtól. Lídia bizalmasan megsúgta, hogy hamarosan bejelentik a főáramú médiában a karantén feloldását. Tudod, az ura, a Mazurák valami egészségügyi csúcsgóré a Világkormányban. A tudósok kifejlesztettek egy korszakalkotó megoldást, a Fenevadat, ami tökéletesen semlegesíti a varánuszkolera legújabb mutációját.

Kovács hitetlenkedve pislog a nőre:
– Tényleg?

Adél bólogat:
– Bizony ám, ráadásul ingyenes lesz! Mindenkinek kötelezően a kézfejébe implantálnak egy nanochipet, ami óránként adagolt genetikai impulzusokkal kiváltja a szervezet folyamatos immunválaszát. Akinek beültetik, fennakadás nélkül áthaladhat bármely ellenőrzőponton, és nem kell többé betartania a karantén-előírásokat.

Kovács gyanakvóan felvonja a szemöldökét:
– Vannak mellékhatásai?

Adél a fejét rázza:
– Á, jelentéktelenek. A beültetés egyes rendkívül ritka esetekben disszociatív személyiségzavart és hamis valóságérzékelést idéz elő, de általában véve teljesen ártalmatlan.

Kovács boldogan felpattan, ajka mesterkélt mosolyra húzódik:
– Ez nem semmi, ráadásul tökéletes válasz a varánuszszkeptikusoknak! Már ha a világjárvány hatodik évében egyáltalán bárki is fontolóra venné az ellenérveiket! És mondd csak, szívem, mi lesz az eljárás pontos menete?

Adél vidáman megperdül a férje körül:
– Ó, az nagyon egyszerű, csak le kell tölteni egy applikációt a fenevadchip.gov.hu weboldalról, és regisztrálni. Az oltóbrigád két munkanapon belül felkeresi a pácienst az otthonában, és beülteti a hitelesítő bélyeggel ellátott implantot a kézfejébe, amely attól kezdve jeleket küld egy távoli számítógép-központba. Vár ránk a digitális betegségmegelőzés új korszaka!

Kovács spontán keringőzni kezd a nővel, aki belemegy a játékba, és hagyja, hogy vezesse. A következő pillanatban elégedett tapsolás hangzik, és Rakovácz jelenik meg a szobában. Ő egy rendező külsejű figura, amit onnan lehet tudni, hogy gubancos szakállt és télen-nyáron színes, kötött sapkát visel. Mellette Vidrócky lépdel némán, egy sápkóros, vézna testalkatú alak.

Rakovácz:
– Ennyi, kész a tökéletes kampányfilm a chipről, nemsokára megy is kifelé a tévécsatornákra meg a közösségi médiafelületekre!

Kovács vonásairól lefoszlik a megjátszott derű, ridegen elengedi a körbeforgatott nőt, és megvetően a rendezőre mered:
– Azért ez hatalmas szégyen! Én valaha Moliere-t játszottam a Nemzetiben és Rómeót az Egri színházban… De csitt, mi fény tör át az ablakon? Nap kelte az és napja Júlia. Kelj, drága nap és az irigy holdat öld meg… Most meg ez a ripacskodás! Mi lesz így a hírnevemmel? Mit fog gondolni rólam a közönségem? Aztán ott van az a sok ortodox összeesküvés-hívő, akik folyton a Fenevad bélyegéről papolnak! Egyáltalán miért kellett pont így elkeresztelni ezt a vacak nanochipet? Teljesen olyan, mintha szándékosan provokálni akarnák a szánalmasokat! És mi lesz, ha kitudódik, hogy én már napokkal ezelőtt, soron kívül megkaptam? Nem szeretnék valamelyik éjjel arra ébredni, hogy pár vallási tébolyult keresztet éget a hátsó kertemben!

Rakovácz lekezelően a vállára csap, amitől Kovács visszahanyatlik a székbe:
– Ugyan már, öregem, a Fenevad csak egy egyszerű márkanév! Inkább örüljön neki, hogy maga már időnek előtte megkapta a chipjét! Legyen jó fiú, és nyújtsa szépen ide a kézfejét, hogy átutalhassam rá a gázsiját!

Kovács felsóhajt, és engedelmesen előretolja a levegőben a bal csuklóját. Kézfején apró, sötét, háromszög formájú elszíneződés látszik. A felette magasodó Rakovácz felemeli a balját, és összeérinti a férfiével a maga pecsétjét. Kovács arcán hirtelen gyötrelem vonaglik át, aztán élőképpé merevedik, mintha lefagyott volna az idegrendszere. A szobában tartózkodók dermedtségét kihasználva az ablak melletti szekrényhez sietnek, és az egyik kitárt ajtószárny takarásában sebtében jelmezt váltanak. Kimódolt ügyességük arra vall, nem először játsszák el sajátos színjátékukat. Elsőként Adél cseréli fehér ápolónő szettre és kórházi cipőre elegáns kosztümjét és tűsarkúját, hogy aztán utolsó simításként egy sebészmaszkkal koronázza meg szürreális átalakulását. Rakovácz következik. A szekrénybe dobja a „mestersége címereként” viselt kötött sapkát és az arcát keretező dús szőrfüggeléket, majd szintén fehér köpenyt és maszkot ölt egy nyakába akasztott sztetoszkóppal téve teljesebbé az összhatást. A sereghajtónak maradt Vidrócky ez alatt letépi az ablaküvegre ragasztott, valósághű őserdő részletet imitáló 3D-és matricát, és feltárja a mögötte lapuló kopár tűzfalat. A szekrény mélye elnyeli a leválasztott filtert, majd ő is fehérköpenyes, maszkos figurává vedlik át. A gyanútlan Kovács kisvártatva magához tér, és egy barátságos orvoscsapattal találja szemben magát.

Kovács hitetlenkedve bámul rájuk, szája széle megremeg a felindultságtól:
– Mi ez az egész? Hol vagyok?

Rakovácz hozzálép, és megpaskolja kezét:
– Nyugodjon meg, minden rendben van! Először inkább mesélje el, mi történt!

Kovács hebegni kezd:
– Az imént forgattunk le egy reklámfilmet a médiának a Fenevadról… Elsőre sikerült, és úgy volt, hogy megkapom a gázsimat az implantomra… Aztán úgy éreztem, szétrobban a fejem, és se kép, se hang, teljes filmszakadás… Most viszont minden megváltozott… Én ezt nem értem…

Rakovácz csillapító hangokat hallat:
– CS-S-S, semmi baj, Kovács úr, ön a 666-os számú Egészségügyi Elkülönítő Állomáson van. Miután felkereste az otthonában egy oltóbrigád, olyasfajta mentális komplikációk léptek fel önnél, amilyeneket csupán millióból egy beültetésen átesett ember tapasztal. Önnek disszociatív személyiségzavara van, ami a kognitív képességek hibás működésével jár együtt. Csak vizionálta a reklámszerepet, mivel súlyos pszichózis gyötri. A mentális blackout is ennek a következménye. Ne aggódjon, a nővérke majd szépen a szobájába kíséri, és miután ellátta nyugtatóval, stabilizálja az állapotát.

Adél gyengéden az összezavarodott férfiba karol, és kivezeti a szobából. Amint a két férfi magára marad, lehúzzák a maszkokat.

Vidrócky megvakargatja a tarkóját:
– Bevallom, doktor Rakovácz, kicsit imposztorkodásnak érzem, amit csinálunk. Agyonnyugtatózzuk, és szándékosan megtévesztjük ezeket a szerencsétleneket, hogy azt higgyék, csak képzelik a történteket. Lényegében leromboljuk a régi személyiségüket, és mindent megteszünk, hogy végképp elveszítsék a kapcsolatukat a realitással. Azt meg egyenesen vérlázítónak tartom, hogy miközben ilyesmire használjuk az implantot, még kampányfilmeket is forgatunk velük a médiának.

Rakovácz fölényesen legyint:
– Ugyan már, kolléga, semmi bajuk nem lesz ezeknek az idióta varánuszszkeptikusoknak, ha átrendezzük az idegrendszerüket. Ez a félkegyelmű Kovács celeb létére folyton azt fújta az összes nyilvános fórumon, hogy a világjárvány alig veszélyesebb egy átlagos influenzánál, és a víz DNS-e amúgy is simán kiiktatja. A hozzá hasonlóak miatt súlyos évekkel elhúzódott a karantén, és a nyájimmunitásról is nekik köszönhetően mondhattunk le. Mire végzünk Kováccsal, eszébe sem jut majd megkérdőjelezni az egészségügyi rendeleteket, és jóravaló, engedelmes állampolgárrá válik. Azért sincs semmi lelkifurdalásom, hogy bohócot csinálunk a hozzá hasonlóakból. Én legalább is remekül szórakozom, miközben elégtétellel szolgál számomra, hogy pont a legnagyobb konteósok dicsőítik az új implantot.

Vidrócky szégyenlősen lesüti a szemét:
– Talán igaza van. Ki a következő?

Rakovácz vállat von:
– Valami elvakult vallási fundamentalista, aki folyvást Jézus második eljöveteléről papol. Jöjjön, barátom, rendezzük vissza a szobát a következő reklámfilmhez…

Előző oldal maggoth1