The Matrix Resurrections
Külvilág / Mozijegy (786 katt) | Jimmy Cartwright |
2022.01.22. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/12 számában.
Huszonkét évvel ezelőtt, 1999 novemberében, amikor beültem a mi kisvárosi mozinkba (ahová a filmek általában három hónap késéssel érkeztek meg a magyarországi premier után), hogy megnézzem a Mátrix című filmet, még nem tudtam, hogy az életem gyökeresen megváltozik. De ha az nem is változott meg, a gondolkodásmódomon, világlátásomon rengeteget változtatott. Ez volt az a film, amire többször is elmentem moziba. Soha, egyetlen másikat nem néztem meg ott egynél többször. Ez nekem huszonévesen olyan volt, mint 1979-ben több ismerősömnek a Star Wars.
A Mátrix teljesen bevonzott, egy időre talán még a rabjává is váltam. Komoly filozófiai mélységeket véltem benne felfedezni a nyilvánvaló társadalomkritika mellett. Később sikerült eredeti DVD-n megszerezni, amit persze szintén többször lepörgettem, néha csak úgy, amikor volt épp annyi szabadidőm. Négy évvel később, amikor tudomást szereztem róla, hogy készült egy animációs sorozat Animatrix címmel, természetesen azt is beszereztem, és újabb rétegeit ismertem meg a világnak. Ugyanebben az évben, 2003-ban jött ki a második és harmadik rész, amivel már nem voltam teljesen elégedett. Inkább akciófilmnek könyveltem el, csipetnyi mondanivalóval. Túl jól sikerült az első rész, hogy azt hasonló volumennel folytatni lehessen – gondoltam akkor, és azóta is.
Most pedig megjelent a negyedik rész, amire igazából senki sem számított. És talán jobb is lett volna annyiban hagyni a három résszel és az Animatrix-al.
A Mátrix: Feltámadások nagy várakozást keltett a rajongókban. Hittük, vagy talán inkább csak reméltük, hogy átélhetjük ugyanazt az élményt, amit huszonkét évvel ezelőtt. Mégis, amikor elkezdtem nézni, és pörögtek az első képkockák, a kellemes, de azért nem átütő nosztalgiafaktor mellé odakúszott egy másik érzés is. Valami olyan érzés, ami a Star Wars VII esetében: én ezt már láttam. Igen, baromi jó volt az első jelenetsor, és a csodálatos zenével együtt visszahozta arra az időre az első film megtekintése során átélt érzéseket, de mivel természetesen az alkotók nyilván nem egy újraforgatást terveztek, ezért jöttek az apró változások a narratívában, a kamerabeállításokban, és szépen, fokozatosan megérkeztünk a negyedik rész világába.
Ez a világ pedig bizony mondhatjuk, hogy alapjaiban semmit nem változott. A két fő ellenfél, az emberek és a gépek néhány kisebb csoportja továbbra is azért küzd, hogy a maga oldalára állítsa a Mátrixban élő embereket. Lehet tippelni, ki a sikeresebb. Persze az ember küzd, még akkor is, ha a célja elérhetetlen. Így van ezzel Bugs és csapata is, akik arra tették fel az életüket, hogy embereket szabadítsanak fel a Mátrix fogsága alól, de nem igazán sikeresek. Közöttük nincs olyan karizmatikus személy, mint Morpheus. Aztán belefutnak a film elején látott eseményekbe, és a szerencséjük nagy fordulatot vesz.
Mivel friss még a film, és bizonyára sokan nem látták, többet nem is mondanék a történetről. Arról viszont említést tennék néhány mondatban, hogy úgy általában hogyan értékelem.
Titkon többet vártam tőle, bár okulhattam volna a második és harmadik részből. Nagyjából ugyanis azok szintjén mozog ez a negyedik rész is; egy látványos akciófilm. Van némi filozófiai mondanivalója ugyan, és azért ezen is el lehet több helyen gondolkodni azon, hogy melyik szereplő mit mondott éppen, de ilyen szinten ez sem közelíti meg az etalon első részt. A fő antagonista kissé a harmadik rész The Architect-jére hasonlít, viszi a hátán a gépek által képviselt eszmét, és talán több érdeme van, mint a harmadik rész szószólójának. Szóval ismét bebizonyosodott számomra, hogy nem lehet már mit és többet mondani annál, mint ami az első részben elhangzott. Persze lehet a korhoz illeszteni, finomítani, itt-ott csiszolni rajta, de a lényeget már elmondták 1999-ben.
A színészi játékról
Az ilyen stílusú filmekhez képest véleményem szerint a színészi játék rendben volt. Nyilván nem volt kiemelkedő, és persze voltak kevésbé jól eljátszott szereplők, de azért a csúcskategóriás színészek hitelesen hozták az általuk megformált karaktereket. Szóval különösebb gondom ezzel nem volt.
Inkább az tűnt fel utólag, a film megtekintése után pár nappal, hogy egy csomó karakterre nem emlékszem. Úgy értem, hogy előttem van több jelenet, amiben szerepelt, látom magam előtt a kinézetét, de nem tudom felidézni a nevét, vagy valamely jellemvonását. Ők csak úgy ott voltak. Még Bugs nevét is meg kellett néznem a cikk írása közben, pedig ő elég sokat, és elég jól szerepelt. (Persze, ez már lehet az én hibám is.) De talán az első rész karaktereire is csak azért emlékszem, mert számos alkalommal újranéztem. Mondjuk Mouse, Apoc, Tank, Switch, Dozer vagy épp Cypher már elsőre is sokkal jobban megmaradtak...
Látványvilág
A Mátrix nem lenne a Mátrix, ha nem rendelkezne elképesztő látványvilággal. Ezt az alapvetést a negyedik rész alkotói is osztják. Fantasztikus a képi világ, és bár a Mátrixon belüli események tulajdonképpen többnyire csak egy szimpla nagyvárosi szettet mutatnak, azért időnként belekerül némi furcsaság ide-oda. És szerencsére a legtöbb dolog azért továbbra is úgy működik, ahogyan az első három részben.
A robotok világa, ami gyakorlatilag az elpusztult földfelszín, részemről szintén nem hagy kívánnivalót maga után. Rádobni ugyan nemigen tudtak az eddigieken felül, hacsak nem minőségben, de az elvárt színvonal és hatás megvolt.
Az emberek városa Io látványvilága új volt, és lelkem rajta, ellátogatnék oda. Tennék egy kellemes kirándulást egy ilyen földalatti, égbolttal, de legalábbis felhőzettel rendelkező helyre.
A trükkök, VFX-ek az egész film során a helyükön voltak, nem éreztem egyet sem nem odavalónak, vagy kilógónak. A Bullet time újraértelmezése ugyan kissé meglepett, de érdekes lehetőséget teremtett a jeleneteken belül, amit bizony nem csak a készítők, de a karakterek is kihasználtak.
Zene
Talán ez volt az első rész másik alappillére. A mai napig a késői cyberpunk alapműveinek tekintem a soundtracket, de maga a filmzene is meghatározó. A filmzene célja nem csak az aláfestés, hanem a hangulatteremtés is, amit pedig Johnny Klimek és Tom Tykwer csodálatosan megvalósít. A negyedik részben felhangzó dallamok erősen építenek az első rész filmzenéjére, ami meglátásom szerint jót tesz az atmoszférának, és igen kellemes nosztalgikus élményt adnak.
A történet
Nem akarok spoilerezni, így egy kicsit most nehéz a dolgom, hogy úgy írjak a történetről, hogy ne lőjek le előre semmit. Amit tudni lehet a fent leírtakból, illetve a trailerekből is: az emberek nagy része még mindig a Mátrixban él, egy kis csoport küzd csak azért, hogy felszabadítsa őket. Ez a kis csoport azonban szerencsés módon megtalálja a Mátrixban élő Thomas A. Andersont (vagyis magát Neo-t), aki azonban nincs tudatában annak, hogy visszakerült ide. Viszont titkon vonzódik egy kétgyermekes családanyához, akit egy kávézóban szokott megfigyelni. Az események aztán különös fordulatot vesznek... jaj, de vicces vagyok! Szóval persze, jön a csavar, a célok és miértek felfedése, majd a végkifejlet. Összességében részemről rendben van a sztori, első megtekintésre is megértettem az antagonista szándékait, amik azonban végül oda vezettek, hogy ez a történet létrejött. Jelentősen egyszerűbb, mint az első rész, de, mint fentebb már említettem, nagyjából a második-harmadik szintjén van történetben is.
Zárszó
Egyelőre gondolkodom, hogy valóban érdemes volt-e leforgatni ezt a negyedik részt. Ugyan bővítette és árnyalta a világot, de összességében újat nem adott. Láthattunk néhány technológiai újítást, számos szépen kivitelezett jelenetet, a nosztalgiára építő jelenetsorokat, pár fura humort, és mindent, aminek egy Matrix filmben lennie kell. Azonban alapvetően nem adott újat. Mégsem tudom azonban azt mondani, hogy nem élveztem a megtekintését, hogy nem röppent el az a két és fél óra. Végül is egynek elmegy. Kedvencem biztosan nem lesz, és kíváncsi leszek a kritikákra (eddig még szándékoltan nem olvastam egyet sem, hogy ne befolyásoljon a saját véleményem kialakításában). Azt azért talán kijelenthetem, hogy a Mátrix kedvelői is nyugodt szívvel megnézhetik, rontani nem fog az előző filmek megítélésén, legfeljebb ez nem nyeri el a tetszésüket.
Előző oldal | Jimmy Cartwright |