Horrormese
Éjszaka van, hatalmas vihar odakint,
Éjfélt üt az óra, és nem tudok aludni.
Ijesztő árnyak rajzolódnak a falon,
Egy fa ágai, olyanok, mint a karmok.
Egyszer csak furcsa zajokat hallok,
Ami nem az eső kopogása a párkányon.
Pókok masíroznak a karjaimon végig,
Kígyók szorításától mindkét lábam kéklik.
Várnak majd a szörnyek az ágy alatt,
Ahonnan minden éjjel előmásznak.
Mikor már elalszok, mindig figyel:
Néhány csontváz a szekrényben.
Szellemek láncai csörögnek a padlón,
Egy halott férfi keze karmolja az arcom.
Öreg boszorkány halkan suttog a fülembe:
„Te már halott vagy, és közénk való leszel!”.
Amitől eddig féltem, most mind itt van,
Ütött az utolsó órám, a szívem nem dobban.
A nap sugarai az ablakon beszűrődnek.
Csak egy rémálom volt, sikítva felébredek.
