Hang nélkül (A Quiet Place) – spoileres vitriolkritika
Külvilág / Mozijegy (1474 katt) | Jimmy Cartwright |
2018.10.31. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2019/2 számában.
Nem álltam meg hang nélkül, miközben a filmet néztem. De ne szaladjunk ennyire előre...
Van egy olyan gyanúm, hogy velem van a baj. Mostanában ugyanis rendre épp ellentétes véleményem alakul ki sok olyan filmről, amelyekről mások ódákat zengenek, agyondicsérnek. Azt azért szerintem leszögezhetjük: az új filmek közül kevés olyan van, amely valóban jó, nem csak a látványra, akcióra, a másodpercenkénti több vágásra épül, hogy fel se foghassuk, mit is látunk a vásznon, hanem mondanivalója is akad, amit a kellőképpen ki is fejt. Az utóbbi években rengeteg filmet, sorozatot néztem meg, régit is, újat is – lehet, emiatt alakult ki mára bennem az a fajta kritikai mechanizmus, amely egy-egy film, sorozatepizód megtekintése közben azonnal dolgozni kezd, amint felfedezek benne akárcsak egy apró hibát is. Ráadásul időnként eléggé cinikus tudok lenni, bizonyára ez is közrejátszik. Így azonban a filmek egy részét nem is tudom önfeledten élvezni, még úgy sem, hogy ma már igencsak meggondolom, mit nézzek meg.
Így történt ez a Hang nélkül című misztikus thrillerrel is. Több helyről hallottam róla jó kritikákat, elolvastam az ajánlókat, és végül úgy döntöttem, megnézem, annak ellenére, hogy az „írtam-rendeztem-főszerepelek” triumvirátusából még igen kevés jó film született meg. Előzetesen azt kell mondjam, úgy érzem, elpocsékoltam az életemből 1,5 órát.
Itt jelzem, hogy aki nem látta még a filmet, de szeretné megnézni, innentől ne olvasson tovább, mert spoilerek tömkelege következik.
A film legelején, ismerve az alapfelvetést (kiváló hallású emberevő szörnyek garázdálkodnak a Földön) az a kérdés merült fel bennem elsőként, hogy „Miért is rohangál egy kisgyerek egy nagyáruház polcsorai között?”, hiszen így bármikor leverhet, feldönthet valamit. Nem is sokkal később aztán le is ejt egy játék űrrepülőgépet, amit szerencsére a süketnéma nővére elkap. „De miért teszi vissza olyan helyre, ahol a testvére ismét könnyedén elérheti?” – merül fel az újabb kérdés. Persze, mint az előre látható, ennek meg is lesz az eredménye. A kisöcsi indulás előtt újra magához veszi a játékot. Most az apa lép közbe, aki elveszi azt legkisebb fiától, kiveszi belőle az elemeket, ám ő is mindkettőt olyan helyre teszi, ahonnan gyermekei elvehetik. „Az elemeket miért nem tette el az apa? Egy ilyen apokaliptikus, veszélyekkel teli világban az érték...” – tolulnak fel az újabb gondolatok. Libasorban elindul a család, apuka elöl a nagyobbik fiával a kezében, mögötte az anyuka. A siketnéma lány puszta szívjóságból visszaadja az űrrepülőgépet az öccsének, jelzi, hogy rejtse el, majd ő is elindul a szülei után. A kissrác persze elteszi az elemeket is, majd a sor végén baktat a családja után. Itt már régen lehetett tudni, hogy baj lesz. A gyerek természetesen bekapcsolja a játékot, ami a gyermekjátékokra jellemző éles hangokat hallat, és már vége is az ő történetének.
Halkan megjegyzem, hogy amikor az űrrepülőgép elkezdett prüntyögni, miközben az apát mutatták szemből, a családfő arcáról hirtelen ezt olvastam le: „Basszus! Elfelejtettem kikapcsolni a mobilom! Ki a fene hív?” Aztán persze kiderült a turpisság.
Mindez az első tíz percben történik, és már számos kérdés merül fel a fentieken kívül is.
– Miért kellett az egész családnak útra kelnie, ha csak egy gyógyszer miatt mentek be a városba? Legalábbis nem mutatták, hogy mást is bepakoltak. Nem lett volna elég, ha csak az apa megy?
– Az anya miért nem fogta kézen a legkisebb fiát, amikor elindultak haza?
– A film időszámítása szerint ekkor még a 89. napon járunk a lények megjelenése után. Nem derül ki, hogy a farmtól a városig milyen hosszú az út, de honnan van a családnak annyi homokja, ideje arra, hogy ösvényt szórjanak ki?
A történet a 471. naptól folytatódik, megismerjük a farmot, ahol él a család. Láthatjuk, hogy komoly elektronikai felszereltség van – monitorok, kamerák, hírközléstechnikai berendezések, égősorok –, ám az nem derül ki, miből nyernek annyi áramot, amely mindezek folyamatos működéséhez elegendő. Látni ugyan 5 db napelemet az egyik épület tetején, de véleményem szerint az nem elég. Persze lehet, hogy tévedek. (Egy átlagos háztartás áramforrás kiegészítéséhez 10-20 napelem-panelt szoktak általában használni.)
Az anya gyermeket vár. Ez igen nagy bátorságra vall a család részéről ilyen feltételek mellett. Nincs ezzel gond, kell az izgalom, de borítékolható volt, hogy ebből nagy baj lesz.
Ha van a közelben egy komolyabb, zajos vízesés, miért nem költöznek oda? Ez utólag végül is érthető: ők sem hallanák, ha az egyik lény a közelben lenne.
A szög és a zsák esete. Ez szerintem egyértelműen plothiba. Még ha van is egy vizes ruhákkal teli vászonzsák, az nem fog egy addig elfekvő (kb. 60-80-as) szöget felhajlítani. Simán csak kiszakad a zsák. Egyáltalán, hogy kerül a lépcső egyik fokába szög, alulról felfelé beverve? Csak azért kellett, hogy ott legyen és így történjen, hogy az anya beleléphessen? Nincs rá ésszerű, értelmes magyarázatom.
A farmon legtöbbször nincsenek becsukva az ajtók. Nyikorognak a zsanérok és nincs olaj, vagy zsír? Esetleg ez is plothiba lenne, hogy a szörnyek könnyedén ki-be járkálhassanak? Nem értettem...
A szülést is elég gyorsan lezavarták, s bár konkrétan nem tudjuk, mennyi idő is telt el a magzatvíz elfolyása és a kisfiú megszületése között, azért saccperkábé 1,5-2 órát lehet tippelni. A szülés kezdetéig ez még rendben is lehet, de maga a szülés folyamata átlagosan legalább fél, de inkább több óra. Ennyi idő már biztosan nem telt el.
Nem sokat tudtunk meg a szörnyek fiziológiájáról, illetve arról, milyen anyagokból épülnek fel (vagy, hogy egyáltalán honnan származnak). Azt láthattuk, hogy simán bontják a téglafalat, meg az átlagosan 2,15 mm vastag fémből készült gabonatárolót. Ez azért nem semmi! (A gabonatárolók falának anyagvastagsága 0,8-3,5 mm között mozog.)
A kedves újdonsült édesapa a pincéből feljőve, hogy nem hallja meg a törött csövekből ömlő víz csobogását? Azért mert csak? Hogy a pince víz alá kerüljön és használhatatlan legyen? Megint fontosabb volt a plot, mint a logika...
Azért volt a filmben olyan is, ami tetszett.
Ahogyan az apa kutatott, megoldásokat, válaszokat keresett, segíteni próbált a siketnéma lányán, ahogy igyekezett átadni a tudását a nagyobbik fiának. A mód, ahogyan és amiből ettek, s ahogyan megszervezték a védelmet, a jelzőrendszert. Szóval maga ez a kis világ alapvetően jól volt felépítve. A színészi játékkal is meg voltam elégedve.
A film hangulata a hibákat leszámítva átható volt, remekül játszott a rendező a csenddel / hangokkal, és rengeteget adott hozzá Marco Beltrami kiváló muzsikája.
Azonban mégis azt kell mondjam – s ez valószínűleg a bennem kialakult kritikusi énem miatt van –, összességében nem nyerte el a tetszésem ez az alkotás.
Előző oldal | Jimmy Cartwright |