A tisztáson
Valamikor a tinédzser korom közepén megismertem Tonyt, aki jóképű srác volt, és csak úgy döglöttek utána a csajok. Persze ez természetes dolog volt akkor, amikor majdnem minden srácnak csak a lábai voltak azok, amiken eljöhetett a suliba. Nem úgy, mint Tony, mert ő egy fekete Mustang GT-vel járt minden nap. Különösen sosem szerettem az autókat, de azért a kocsiért meg voltam vadulva, lehet, hogy csak a srác miatt.
Egyik nap az iskolában megszólított, hogy nem-e lenne kedvem elmenni vele suli után kicsit sétálni a házuk mögött lévő ösvényen. Én természetesen beleegyeztem, és nagyon megörültem neki, hogy közös programot tervez velem a délutánra. El sem akartam hinni. Szüleim nem akartak elengedni mondván, hogy még csak tizenöt éves vagy. Ez az ő szemszögükből teljesen érthető volt. De én, Susan Mcgree mindig is makacs voltam ezalatt a tizenöt év alatt, s mint oly sokszor, most sem hallgattam a szüleimre, s elmentem Tonyval.
Amikor odaértünk a ház háta mögötti tisztásra, Tony letette, amit az édesanyja készített uzsonnás kosarat, és szorosan magához húzott és átölelt. S először csak halkan utána meg egyre erősödő hangon zúgott a fülemben, amit mondott. Akarlak, Susan. Én megrémültem és sikoltozni kezdtem, mert tudtam, hogy ez nem egyszerű átölelés, hanem valami sokkal rosszabb.
Amikor magamhoz tértem, csak fehérséget láttam magam körül és semmi mást. A rég nem látott szeretteim ott voltak körülöttem és örültek, hogy újra láthatnak, miközben a szüleimnek elmondták, hogy a lenyugvó nap utolsó sugarai lehettek azok, amiket utoljára láttam, és amik az életem végét is jelentették. Jobban jártam, ha hallgatok apura, mert akkor még mindig velük lehetnék. Az élet olyan rövid ahhoz, hogy eltékozoljuk, és hogy ne hallgassunk az idősebbre. Ha tehetném, mindig hallgatnék rájuk, de mivel egyedül hagytam őket a magánnyal, remélem, meg tudnak nekem bocsájtani. Egy lány, aki túl fiatal volt a halálhoz.
Írta: Németh Balázs Sümeg 2017.10.26.