Super 8
Külvilág / Mozijegy (1523 katt) | Jimmy Cartwright |
2017.08.26. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2011/7 számában.
Azok a filmek, amelyekben gyerekek a főszereplők, az esetek többségében igen sikeresek, még ha nem is gyerekeknek szólnak. Nincs ez másként a Super 8-cal sem, amelyben szintén kiskamaszok körül forog a máskülönben rendhagyónak tűnő történet. Persze a filmet lehetne hasonlítani pl. a Maradj mellettem (Stand by me) című King adaptációhoz, a ma már klasszikus E.T.-hez, A begyűjtő-höz (Returner, Ritana), vagy akár a Roswell feldolgozásokhoz. A lényeg azonban mégiscsak az, hogy a Super 8 egy határozottan élvezhető, bájos, mégis feszültséggel teli, és néhány remek akciórésszel megspékelt alkotás.
Az általános iskolás Joe Lamb (Joel Courtney) nemrég veszítette el édesanyját egy balesetben, ám ez nem rettenti attól vissza, hogy ő és barátai zombis horrorfilmet forgassanak, amellyel indulni akarnak egy iskolai versenyen. Már több jelenetet is elkészítettek, de az író és rendező szerepében tündöklő Charles (Riley Griffiths) folyton újraírja a szövegeket, s egy új szereplőt is hoz a történetbe. Emiatt egy némileg balhés kiscsajt, Alice Dainardot kéri fel, hogy eljátssza a gyilkosságok után nyomozó főszereplő feleségét.
Egy éjjeli, vonatállomáson történő jelenet forgatása közben azonban olyasmi történik, amely mindannyiuk további életére kihat. Szemtanúi lesznek ugyanis egy vonatszerencsétlenségnek, amelyet egyik tanáruk idéz elő, majd néhány perc múlva megérkezik a légierő szárazföldi alakulata. A srácok lóhalálában iszkolnak el a helyszínről, épphogy összeszedve a forgatáshoz szükséges felszerelést. Természetesen később kiderül, hogy a forgó kamera rögzítette az események egy részét, többek között azt, ahogyan egy földönkívüli élőlény kiszabadul az egyik vagonból. A történet további részében két fő szálon fut a cselekmény. Az egyik, ahogyan a srácok megpróbálnak megbirkózni a helyzettel, a másik, hogy a várost és annak lakosait miként amortizálja le a hadsereg és az idegen lény. Ezeken keresztül jutunk el a végkifejletig.
Az első fő szál egyszerűen remek lett. A gyermekszínészek teljesítménye félelmetesen jó, egyszer sem érződik, hogy erőlködniük kellene karaktereik megformálása során. Ráadásul a vasútállomáson forgatott jelenet során nem csak szereplők álla esik le, szíve szorul el az Alice-t alakító Elle Fanning alakítása láttán. Kapcsolatuk már nem teljesen gyermeki, ám még nem is igazán felnőtt. Sok dologban abszolút gyermekként viselkednek, míg más kérdésekben túltesznek szüleiken is. Vagyis, aki nem kifejezetten szereti az „idegenes” filmeket, de odavan pl. a családi drámákért, vagy az ifjúsági filmekért, annak is bátran lehet ajánlani a Super 8-at.
A második fő szál ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, ám az is igaz, hogy túl sok újdonságot ebben a témában tulajdonképpen nem lehet felvonultatni. A balesetet (űrhajótörést) szenvedett idelátogató idegen, akit foglyul ejt a kormány, ma már nem túl vonzó mozitéma. Egyébként is elég érdekes, hogy egy nálunk sokkal fejlettebb technológiával rendelkező faj egyszemélyes űrhajója pont akkor robban le, amikor ideér, és még csak vészjelzője sincs... Lássuk be, nem túl logikus, és nem is túl életszerű. A látvány, a korabeli „dokumentumfilmek” azonban mindezt némileg feledtetik, s ez utóbbiakból az is kiderül, hogy dr. Woodward tanár úr (Glynn Turman) miért is hajtott kocsijával a vonat elé.
A filmben kapunk még egyfajta visszatekintést is, vagy ha jobban tetszik, korlenyomatot, főként a technika és a zene világából. (Pl. a benzinkúton dolgozó srác walkman-jével kapcsolatban, mi több, az adott jelenetben még egy kevés, ironizáló társadalmi kritika is helyet kap.)
Összességében egy remek esti mozizást, kellemes kikapcsolódást nyújtó film lett a Super 8, amelyben nem csak látvány, hanem a színészi teljesítmény is határozottan értékelhető, sőt.
Előző oldal | Jimmy Cartwright |