Péntek Október 8. 2016. Idő: 04:28 Tamás Tomi és a látogató

Horror / Novellák (1325 katt) Dawn Bat
  2016.11.17.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2016/11 számában.

A szobámba indultam... A hajnali „nasival”, semmi különleges, csak egy kis szalmakrumpli, tükörtojással!

A kedvenc filmemet szerettem volna megnézni: „Eli könyve”, szuper film, igaz, már láttam legalább vagy hatszor, de kit érdekel - jobban mondva engem…

A titkok, én szeretem az ilyen kalandokat, az életben is így van, csak nem igazán figyelünk oda, mert pont magunkkal vagyunk elfoglalva és csak akkor jövünk rá, hogy valami hasonlót mi is átéltünk, vagy a közepén vagyunk életünk filmjének...

Szenvedély, a belsőhang hívása, minden áron elérni a célt... Igen, Őrült - szép álmok valóságtól távol, tiszták, mint könnyeim, amik arcomon oly sokszor legördülve áztatták a párnám.

------------""------------

Szobám felé közeledve egy gondolat villant fel bennem... A világ pusztán egy festmény, amit mi mázolunk át, vagy egy valós világ, amire akkor döbbenünk rá, amikor az a bizonyos küszöb előtt állunk... Érdekes...

Egy pici-pici félelem megsimogatta lelkem. Tehát éppen kinyitni készültem, a kajás tálcával a kezemben, szobám ajtaját... Mintha egy árnyék hirtelen elsuhant volna mögöttem, és meglebbentette volna, amit meg is tett, a ruhafogason lógó kabátom...

Idióta! Ez csak a huzat, nyitva van az ablak...

Végre beérve a szobámba, majdnem kiejtettem a tálcát a kezemből... Egy, pedig nem ittam... Megjelent a halványzöld mini felhő, egyenletesen lüktetve lebegett...

Valahonnan nagyon mélyről hallani véltem, valaki beszél hozzám, de nem értem, mit mond. A felhő mellettem elhaladva egy furcsa szagot, nem kellemetlen... Nem, mégse szag, inkább kellemes, jó minőségű pipadohány illatot hagyva maga után.

--------------""------------

Hé, haver, mi van veled! Biztos álmodod az egészet... Mit szoktak csinálni ilyenkor, megcsipkedik magukat az emberek? Na, jó, akkor lássuk, a francba, ez fáj!

Na, jó, ha nem álmodom és feltételezem, nem bolondultam meg, akkor van erre magyarázat...

Leültem és ettem a szalmakrumplim, hogy milyen nyugis vagyok, ez már félelmetes... Próbálok nem figyelni erre a jelenségre, különben is, eddig még semmi, csak lebeg, néha elmozdul, de...

Te szellem vagy? Még is bolond lennék, magamba beszélek egy nem létező akármihez, ami most már idegesít...

Mi a fenének lebegsz a hátam mögött? Látlak a képernyőn! Mi a fenét mész, bocs, lebegsz folyton ugyan arra a helyre? Maradj, nyugiba, ameddig e fenséges tápanyagot magamhoz veszem és megnézem a filmet, okés, öcsém?

Na, most meg hová tűntél? Jellemző rám nézve... mégsem kellene már ilyenkor ennem... Vagy csak a fáradtság hatására játszik velem az idegrendszerem... Vissza az életbe! Elég volt a titkokból, hallucinációból... Hmm, valós vagyok vagy csak festmény? Na, jó éjt, öreg, holnap kemény napod lesz... De, miért is, hisz holnap szombat!

--------------""--------

Na, végre, kialudtam magam... Johnny! Te, hogy a ménkűbe kerültél ide, amikor ablak, ajtó zárva?

Lehet, még hajnalban, amikor kivittem a szemetet és nyitva maradtak az ajtók, na, mindegy gyere, öregem, adok egy kis maradékot és langyos tejet, aztán sipirc... Most mi van veled, miért karmoltál meg? Tudod mit, nem adok semmit, sicc, menjél, amerre látsz, bolond macska... Mozgás, ne fújtassál itt nekem...
- Jó reggelt, Tomi úrfi!
- Szép jó reggel, kedves Elvira művésznő - mit akarhat szegény, biztos beszélgetni van kedve.
- Átjönne egy percre, kérem, mondani, illetve kérdezni is szeretnék valamit magától tegnap éjszakával kapcsolatosan.
- Hát persze, kedves Elvira, csak előbb átöltözöm, ugyan is, amint észre tetszett venni, házikabátban és papucsban vagyok - ez se lesz egy perc, rámegy az egész délelőttöm, de csípem az öreglányt, mindig jó történeteket mesél a fiatalkorából, amikor balerina volt itt a városban.
- Ne vacakoljon, jöjjön már!
Hmm, érdekes, valami nagy baj lehet, soha nem beszél így.
- Bezárom az ajtót és mentem.
- Itt, egy kerítésdeszka meg van lazulva, jöjjön, ott.
Ez egyre furcsább, mindig ragaszkodik a formaságokhoz?
- Itt is vagyok.
- Jöjjön, az isten szerelmére, üljön ide a verandára, a hintaszékbe, hozok egy forró teát!
Nagyon, nagyon furcsa ma a Mama!
- Itt is van a tea.
- Kedves Elvira, mi történt magával, nagyon sápadt és izgatott.
- Válaszoljon! Találkozott és történt tegnap éjjel magával valami fölöttébb szokatlannal?
- Most, ahogy kérdezni te...
- Látta a világos felhőt? Tudja, mikor épült az a ház, amiben lakik és ki volt a lakója?
- Ez nem lehet igaz, a francba, magamra borítottam a teát... Tud a felhőről?
- Igen, tudok.
- És?
- A házat ezernyolcszázas évek végén építették, és a városka legnagyobb híressége lakott benne, Alfréd von Gratz, senki nem tudta, hogyan került ide, vagy ki is volt ő valójában, nem is számított, csak az, amiket írt...
- Mi a nyavalyákat írt és miről, meg mi köze mindennek a tegnapi jelenséghez?
- Alfréd pazar történeteket írt a szellemvilágról, azt állította, hogy kapcsolatban áll… velük...
- De...
- Most hallgass és ülj vissza, Tomi! Elmondok mindent. Féltek is tőle, de tisztelték is. Éjszaka itt nem mertek járni az emberek, még a rend őrei sem, mivel furcsa hangok és fények szűrődtek ki a megvilágított ablakokon keresztül.

Csak néztem Elvira mamát, ahogy fel-alá járkál sápadt arcával a verandán.

- Nappal nem volt semmi gond, sokan megfordultak nála... A városatyák, a rendőrbíró is, de soha semmit nem vettek észre azon kívül, hogy az elefántcsontból faragott, halálfejes pipájából nagyon furcsa, de kellemes illat lengte be a házat, ami talán még is meglepő volt az, hogy a pipafüst… Világoszöld volt...
Na, ettől majdnem kiestem a hintaszékből...
- Azt tetszik mondani, hogy tegnap éjjel ennek az Alfrédnak a pipafüstje látogatott meg? Na, ne...
- Nem csak az, fiam, Tomi... Nem csak... hanem ő maga is. Mióta lakik itt, három éve? És nem tűnt fel semmi?
- Hát, ha most visszagondolok... ezek után... éreztem, hallottam és látni véltem dolgokat... azt tudtam, hogy nagyon régi ház, és mindent úgy véltem emiatt és a fáradtságomnak tudhatom be... Akkor már értem, Johnny kandúrt is miért viselkedett velem olyan rondán! Köszönöm, kedves Elvira, a felvilágosítást, most mennem kell...
- Azért, mert tegnap volt az az a nap, 1922. október. 8-a, amikor is a dolgozószobájában megtalálták fejjel lefele, keze-lába szétterpesztve, felszegezve a falra, szájában a még füstölő pipával... a pipafüst már ellenben nem volt zöld...

Búcsút intettem Elvirának és a kerítésen keresztül visszatértem a házba.

Baromság, ilyen nincs... Na, megnézem most már azt a filmet!

-------------""-------------

Ki a fene dörömböl késő délután az ablakomnál?

- Rendőrség, kérem, engedjen be, kérdezni szeretnénk öntől a szomszéd nénivel kapcsolatosan. A nevem Tompa Gáspár nyomozó.
- Tessék, kér egy kávét? Mi történt Elvira művésznővel, hisz...
- Nem, köszönöm. Mikor látta utoljára a szomszédhölgyet?
- Hogy hogy mikor, ma délelőtt beszélgettem vele a verandán... teázgattunk - miért néz olyan furcsán rám, nyomozó?
- Ma délelőtt? Az nem lehet. Maga ittas vagy drogozik?
- Ez hihetetlen, rám tör és ilyesmikkel vádol!
- Nem vádolom, csak furcsállom az állítását, ugyanis az öreg hölgyet meggyilkolták, már két hete... nem érezte a savanyú, rothadó hűs bűzét?
- Meggyilkolták! Nem, mert olyan három hete voltam az orvosnál, mivel nem érzek szagokat, a doki azt állapította meg, hogy sajnos a munkám az oka.
- Értem. A hálószobájában találtunk rá, fejjel lefele, keze-lába szétterpesztve, felszegezve a falra, szájában a még füstölő pipával... Pipázott a hölgy?
- Nem, dehogy...
- Doki, gyere már, elájult a pasi...

---------------------

... Pusztán egy elmázolt festmény vagyok...

Előző oldal Dawn Bat