A torony
1.
Csodálatos látványt nyújt Canaria világának vadregényes tája. Hegyek hófödte bércein a fagyos halál ígérete se csökkenti annak szépségét, melyet fehérebbnél is fehérebb hó, mint megannyi apró gyémánt szikrázása idéz a reggeli napfényben. Erdőiben tiszta vizű patakok csobogása csalogatja az állatokat és átutazókat a felfrissülés reményével. Sivatagjaiban szárasság és homokviharok tombolása szedi jogosnak vélt áldozatait, hogy mikor beköszönt az esős évszak, élettel töltse meg a kihalt tájat. Ilyenkor kizöldül a sivatag, előbukkannak rejtekhelyeikről az állatok, apró tavacskák jelennek meg s tűnnek el újra az esőzések végén. Mocsaraiban a rothadás és halál állandó jelenléte mellett ritka növények nőnek, melyek megszerzését rejtélyes és veszélyes teremtmények akadályozzák. Érintetlen pusztáin vadlovak csordája kezd vágtába, hogy versenyre keljen a széllel.
Ám Canariát nem csak növények és állatok népesítik be. A hegyek alatt törpe tárnák nyújtóznak álmosan, jelezve a törpék több ezeréves múltját. Egy-egy tárna ezernél is több törpének ad otthont, állandó munkát, fémek és drágakövek bányászásával, megmunkálásával. Legtöbbet, fegyvereket és páncélokat készítenek, de olykor egy-egy műtárgy is kikerül kezeik közül. Munkáikat eladják a hegyek lábainál létesített kereskedő városokban, falvakban, de legjobban sikerült mestermunkáikat megtartják maguknak.
Az elfek az erdők rejtélyes népe. Kultúrájuk és maguk is még a törpéknél is öregebb. Canaria erdőinek többségét ők ültették. Otthonaikat fák tetejére építik s legnagyobb városaik mind a legöregebb erdőségekben találhatók. Egytől egyig kecsesek, s mesterien bánnak az íjjal. Mégis Canaria legnagyobb részét az emberek népesítik be. Fiatal faj, de kitartásuknak és erőfeszítéseiknek hála mára ők népesítik be Canaria nagy részét. Az elmúlt pár ezer évben Canaria felszínét az emberek formálták, terjeszkedésükkel, háborúikkal. Királyságokat és birodalmakat alapítottak, melynek egy része mára a feledés homályába veszett. Néhány ősi királyság még most is létezik, amiket meg felemésztettek a háborúk vagy az idő vasfoga, helyükre újabbak épültek az előző romjaira. Városaik és falvaik megtalálhatók mind a hegyek lábainál, erdőségek és mocsarak mellett, sivatagok oázisában és a puszták szeles vidékein. Canariát ezen kívül még rengeteg lenyűgöző és félelmetes teremtmény népesíti be. Dombságokon élő gnómokról és fél szerzetekről, hegyek közelében élő orkokról, óriásokról, erdőségekben megbúvó goblinokról vagy a mocsaras vidéket kedvelő gyíklényről nem is beszélve.
2.
Greg Hawok ezredes és csapata, Jad Dougles százados és Sam Colbert hadnagy a romoknál várakoztak. Sötétzöld egyenruhát viseltek taktikai mellénnyel, karjukon csapatuk jelzése látszott, egy pajzsban két darab G betű összekapcsolódva. Kezükben gépfegyverrel, oldalukon pisztollyal és hátizsákokkal jöttek. Valaha egy kisebb vár vagy helyőrség állhatott itt, melynek romjai régmúlt idők csatáit idézték. A várfalnak és a toronynak egy része még mindig állt, hirdetve az építők keze munkáját. A reggeli napfénye még erőtlen volt, mikor az ezredes és csapata felderítette a romokat. Nem sok mindent találtak rozsdás, törött fegyvereken, páncélokon és emberi csontokon kívül. Enyhe csípős szél fújt. Míg várakoztak, a torony romjainál alakították ki rögtönzött bázisukat. Sam kezdte az őrködést a várfal tövében, míg a többiek tábortüzet gyújtottak. Óránként váltották egymást. A nap már magasan járt az égen s a szél is alábbhagyott. Ismét Sam őrködött, mikor egy csapat lovat pillantott meg feléjük ügetni az egyiken egy lovassal.
- Ezredes! Vendégünk érkezik! – kiabált Sam, miközben a fal tövéhez guggolt. A többiek is követték példáját. Mikor a lovas közelebb érkezett hozzájuk, Sam és Jad felismerte.
- Ezredes, ő Cibill Tortega, az összekötőnk! – mondta Sam.
- Üdv! Cibill? Cibill Tortega? – kérdezte Greg, miközben felállt. Cibill barna bőrcsizmája és nadrágja szinte egybeolvadt, míg világosabb kaftánja kiegészítette öltözetét, az alatta megbúvó bőrvérttel, amit a hanyagul összehúzott köntös engedett látni. Derekán míves hosszúkard lógott. Arca borostája ellenére is egészen fiatalnak tűnt.
- Igen, és én is üdvözlöm! Maguk az alantisziak?
Greg bólintott.
- Késett!
- Sajnálom, de egy kis elintézni valóm volt, és lovakat se könnyen szereztem.
- Erről nem volt szó, senki nem mondta, hogy lovagolni is kell, uram! – mondta Sam.
- Úgy tudom, már az alapkiképzés része a lovaglás, vagy rosszul tudom?
- Nem, uram, jól tudja! Csak hát én és a lovak nem igazán jövünk ki egymással.
- Ne nyafogjon, Sam, menni fog az. Ha más nem, odakötözzük. Mostantól viszont tegezzenek, megértették? Sam? Jad?
- Igen, uram, azaz Greg! – habogta Sam.
- Rendben, Greg – mondta Jad.
- Nos, uraim, akkor készüljenek! Szedjék össze a cuccaikat és indulunk! Tényleg, Cibill, milyen messze van a falu?
- Hát körülbelül fél nap lesz lóval.
- Fene, azt hittem, közelebb van. Jól van, akkor induljunk! Sam, Jad, lóra!
Sam eloltotta a tábortüzet, addig Jad összepakolta a felszerelésüket. Amit lehetett, lovakra rögzítettek, majd felszálltak. Sam lova idegesen nyerített, mikor útnak indultak.
3.
Hawok ezredes kiszállt a taxiból, majd elindult a Los Angelesi iskola épülete felé. Sötétkék katonai díszegyenruhát és tányérsapkát viselt. Frissen volt borotválva. Az iskola parkolóiban katonai járművek álltak és egy kerítést is felhúztak, hogy az iskolát jobban elszeparálják az utcától. A bejáratánál katonák őrködtek zöld egyenruhában és gépfegyverrel. Mikor az ezredes elhaladt mellettük, kihúzták magukat s tisztelegtek.
- Jó napot, ezredes úr! – harsogták a katonák.
- Maguknak is, fiúk! – mondta Greg anélkül, hogy megállt volna, majd belépett az épületbe.
Bent katonák szaladgáltak fel-alá, mindenkinek megvolt a maga dolga.
- Merre találom a tábornokot? - kérdezte Greg.
Egy fiatal katona felelt neki aktákkal a kezében.
- Strikland tábornokot az emeleten találja meg, az igazgatói irodában.
- Köszönöm – felelte, majd felsietett az igazgatóiba. Kopogott.
- Jöjjön be! - felelte a tábornok. Mi járatban jött, fiam? - kérdezte a tábornok az író asztala mögül, amin még mindig az igazgató Mr. Arbuckle névtáblája díszített, és amin helyet kapott egy hamutál is. Szivarfüst terjengett a levegőben.
- Gregory Hawok ezredes a tábornok úrnál Khh… Khh… szolgáltra jelentkezem! Uram.
- Sajnálom, talán zavarja a szivarfüst? - kérdezte a tábornok.
- Nem, uram!
- Nagyon helyes! Üljön le, ezredes, már vártam magát.
- Köszönöm, uram, de inkább állnék.
- Rendben, maga tudja! Az a helyzet, hogy hozzám vezényelték, Gregory. Ugye szólíthatom így?
- Ha lehet, uram, csak Greg.
- Rendben, tehát Greg. Megnéztem az aktáját. Több évig szolgált Irakban és Afganisztánban is. Többször kitüntették érdemeiért, majd megkapta a bátorság érdemrendet, s mindezt ilyen fiatalon. Majd, miután megjelentek a Kapuk és eluralkodott a káosz, nos, a rend helyreállításában is részt vett, úgy tudom. Majd beállt a Kapu Őrzőkhöz. Igaz ez?
- Igen, uram!
- Helyes, helyes. Elmondom, mi a helyzet. Én kértem magát. Sajnos elég rossz a helyzet felénk. Nem felügyelünk minden kaput, sok még most is rejtve van számunkra. A vándor kapukról nem is szólva, de ez a kisebb gond. Nemrég kapcsolatba lépett velünk Canariából egy Cibill Tortega nevű ember. Ő az összekötőnk a Canir királysággal. Egy falu lemészárlásáról hozott hírt, amivel minket vádolnak. Egy szemtanújuk állítja, hogy hozzánk hasonló emberek jöttek a falujába szikrázó fegyverekkel, amik fémszilánkokat köptek. Most az uralkodójuk, I. Damos király minket tesz felelőssé. Ha nem teszünk valamit, kitörhet világaink közt a háború. Szorult helyzetben vagyunk, nincs más választásunk, néhány emberünknek át kell kelnie s kivizsgálnia. Ha a falusiakat tényleg a mi fegyvereinkkel ölték meg, ki kell derítenünk, kik voltak és elfogni őket.
- Uram, biztos jó ötlet ez, és ha csak egy csapda?
- Ezt a kockázatot vállalnunk kell. Igaz, a canariaiak nem túl fejlettek technikailag, de mondanom sem kell, milyen törékeny a rend Amerikában. Egy háború újra káoszba taszítaná. És még valami! Ugyan ez még titkos, de egy bázist is szeretnénk létrehozni odaát. Ez nagyban megkönnyítené a dolgunkat.
- Értem, uram. Szóval ki kéne nyalni a seggüket? Már elnézést, uram.
- Ezért katonai bíróság elé állíthatnám, ugye tudja? - kérdezte kiabálva szemével szikrákat szórva. – Na, de nyugodjunk meg! Csak azt kérem, tegyen meg mindent, amit lehet!
- Ez a parancs?
- Igen!
- Hány embert vihetek magammal?
- Kettőt tudok nélkülözni jelenleg a Kapu Őrzők közül, de maga választhatja ki a csapata tagjait. Az aktáikat már átvitettem a szobájába.
- A szobámba, uram?
- Igen, majd el is felejtettem. A tantermekben alakítottuk ki a legénységi szállást. Ha valamelyik Kapu Őrzővel beszélni akar, ott megtalálja őket. Most pedig Ginger őrmester megmutatja a szobáját. Igyekezzen választani, holnap reggel pontban hétóra nulla-nullakor átkelnek.
A tábornok rádiózott.
- Ginger őrmester, itt Strikland Tábornok, azonnal jöjjön az irodámhoz és kísérje Hawok ezredest a szobájába!
- Jelentkezem, tábornok úr. Vettem a parancsot – válaszolt Ginger rádión.
- Kérek engedélyt lelépni! - mondta Greg.
- Távozhat! Viszlát és sok sikert!
- Köszönöm, uram!
Greg az ajtó előtt várta Ginger őrmestert.
4.
Már esteledett, mikor Greg és csapata megközelítették a falut. A fák és bokrok, amik mellett elhaladtak, eltűntek, helyüket gabonamezők vették át. A lenyugvó nap bíbor vörösre festette az apró falu utcáit és egy kisebb temetőt is, mely a falu mellett húzódott néma emléket állítva egykori lakóinak. A házak nagy része téglából épült nádtetővel, de akadt néhány vályogház is. Tényleg nem volt nagy falu, csak egy utcából állt, és az egyik végéből látni lehetett a másikat.
- Nos, Cibill, megjöttünk. A lovakkal mi legyen? – kérdezte Greg.
- Jöjjenek, itt egy nagyobb istálló, elférnek benne a lovak.
- Végre leszállhatok erről a túlméretezett szamárról, már teljesen feltörte a seggem - panaszkodott Sam.
- Pedig rendesen ki van párnázva - jegyezte meg Jad.
- Na, menj a francba!
- Uraim, uraim, nem lehetne a feladatra koncentrálni? - vágot közbe Greg.
Bár az istállóban tényleg elfértek a lovak, a korhadás és penész bűze lengte be a helyet, rá fért volna már egy alapos felújítás. Miután leszerszámozták a lovakat, elindultak a falu belseje felé.
- Ez itt Erdőszéle faluja! Látják, mit műveltek? A házakat feldúlták, párat fel is gyújtottak. Az embereket mind megölték és mindenhol ezeket a sárga fémszilánkokat hagyták, látják? – fakadt ki Cibill, miközben vezette őket.
- Ez itt a főtér, tudom, nem nagy, de ez egy kis falu. Ez az épület volt a templom - mutatott egy vályogkunyhó romjaira. A romok előtt fa törmelékek és egy kisebb harang hevert a földön. - Ami vele szemben áll nagyobb épület a tér másik oldalán, az a fogadó. Bár leginkább csak iszogatni jártak ide a falusiak - mondta Cibill, miközben egy téglaházra mutatott, ami jól átvészelte a támadást, ugyan ablakait és ajtaját is betörték, ez volt a leglakhatóbb.
- Na, ne viccelj, ez nagy? Ennél a kutyám, Kojak kutyaháza is nagyobb - mondta Sam.
- Kojak-nek nevezted el a kutyádat? Te beteg vagy! – mondta Jad.
- De hát, ha egyszer rá hasonlít.
- Jól van, egy kis komolyságot kérek, itt embereket öltek meg! Felállítjuk a tábort éjszakára. Sam, Jad biztosítjuk a házat, utána meg szétnézünk a faluban. Nem szeretnék semmilyen meglepetést! – utasította őket Greg.
A fogadó két szobából állt. Balra egy rozoga pult helyezkedett el. Mögötte hordók helyezkedtek el s a falra szerelt polcokon üvegek voltak ismeretlen folyadékokkal. Szemben egy kisebb kandalló egy bográccsal, jobbra egy ajtó nyílt, míg középre három kisebb asztalt zsúfoltak pár székkel. A másik szobában három fekhelyet találtak szalmából és további hordókat és ládákat. Valószínű raktárnak használták, mikor nem volt vendég. Egyetlen ablak volt a bejárati ajtó mellett.
Az éjszaka szép lassan ráborult a falura, ezért lámpát kellett gyújtaniuk a falu átvizsgálásához. Nem tartott sokáig, így visszatértek a fogadóba, de valami nem volt rendben. Egy idegen hangja szűrődött ki. Berontottak. Cibill egy széken ült, míg az idegen a kandallónál guggolt s a bográcsban kevergetett valamit. Fegyvereiket az idegenre szegezték.
- Mi az isten, ki ez a férfi, Cibill? – kérdezte idegesen Greg. - Ne lőjetek, fiúk! Ki maga? Azonnal mondja meg!
- Nyugalom, uram, ő a túlélő, aki látta a támadást – mondta Cibill.
Jad közelebb lépett az idegenhez, aki közben felállt s megfordult. Magas, izmos fickónak tűnt, hosszú, fekete, kócos haja és dús szakálla volt. Ruhája csupa prémes állat bundájából lett összevarrva, övébe tűzve pedig egy fejsze és egy hatalmas nyúzókés lapult.
- Aszta, látjátok, mekkora bökője van, ekkora még Rambónak se volt! – mondta Jad, miközben hátra hőkölt.
- Jó este van, uraim! Buck nem akart megijeszteni senkit. Egész nap vártam, de nem bírtam, ezért elmentem vadászni. Sajnos csak pár nyamvadt nyulat fogtam, de szerencséjük van, isteni nyúlragut készítek. Bár még kell neki főni.
- Cibill, azért ezt mondhattad volna korábban is, hogy a szemtanú is itt lesz. Azt hittem, őt biztonságba vitték.
- Buck nem megy innen sehova! Tudják, egész életemben itt laktam a faluban. Nincsenek rokonaim, se ismerőseim máshol. Itt legalább ki ismerem magam – mondta Buck.
- Ezt megértem, Buck. Cibill, te viszont legközelebb szóljál, meg is ölhettük volna – mondta Greg. - Tehát Bucknak hívnak?
- A barátaim hívnak így, bár ha belegondolok, mindenki más is.
- Rendben, szóval Buck. - Greg a többiekre nézett. – Jad, most te kezded az őrséget, az ablakból figyelj! Három óránként váltjuk egymást. Szóval, Buck, meséld el, mit láttál a faluban!
- Hát én vadászatból jöttem, tulajdonképpen majdnem minden nap vadászni megyek, bár néha csak bóklászok az erdőben. Persze csak a szélén, a közepére nem merészkednék egyedül. Tudják, a szellemek és démonok miatt. Na, szóval a faluból furcsa hangokat hallottam. Közelebb mentem és egy ház mögül néztem ki. Csupa idegen és megöltek mindenkit. Olyasféle fegyverekkel, mint maguknak van.
- De kik voltak, milyen ruhában? - kérdezte Jad az ablak mellől.
- Olyasfélék, mint maguk. Furcsa ruhákban és furcsa fegyverekkel. Ennél többet Buck nem tud mondani.
- Na, ezzel se kerültünk közelebb – mondta Sam.
- Lehet, de lehet, hogy mégis! Azt tudjuk, hogy a mi világunkból származnak. Ha nem eltévedt civilekről van szó, márpedig nem valószínű, akkor csak zsoldosok lehetnek! – jelentette ki magabiztosan Sam.
- Zsoldosok? Nem tudom, mit jelent, uram, de gondolom, maguk csak tudják. Buck csak vadászathoz ért és a nyomokhoz.
- De mit keresnek Canariában zsoldosok? Hogy tudnak átkelni?
- Valószínű, rejtett kapukon, amit még nem sikerült felfedeznünk – mondta Jad.
- Amíg a faluban voltak, hallottad miről beszélgetnek? - fordult Greg Buckhoz.
- Csak foszlányokat, uram, valami jutalomról és mágusról.
- Mágusról? Cibill, te tudsz valamit erről?
- Keveset! Sok legendát hallani az erdőben megbúvó gonoszról, démonokról, szellemekről. De ami bizonyos, hogy régen az erdőben egy mágus élt. Tarnownak hívták, ha jól emlékszem. Gonosz kísérleteket folytatott és nagyon sok jó ember halt meg miatta. Egy idő után az emberek összefogtak és elindultak végezni a mágussal. Mikor az emberek bementek az erdőbe és már a tornyához közeledtek, Tarnow kapukat nyitott a démoni síkra. A démonok áradata, ami átjött rajta, teljesen megfertőzte az erdőt. Sajnos a történetnek itt vége. Senki nem tudja, mi történt ezután, de az óta is tűntek el emberek.
Greg és az emberei egymásra néztek.
- Hát ez egy baromság! Ugye ezt ti se hiszitek el? – kérdezte Sam.
- Démonok? Ez tényleg hihetetlennek hangzik egy kicsitk Cibill! – mondta Greg.
- Én csak azt mondom, amit hallottam!
- Buck, láttad, merre mentek, miután végeztek a faluban?
- Arrafele, amerről én is jöttem az erdőbe. Furcsálltam is, hisz nincs ott semmi néhány vadállaton kívül.
- De hát az előbb nem azt mondtad te is, hogy démonok és szellemek lakják? - kérdezte Sam.
- De persze azok is, de csak az erdő legmélyén. De oda ép eszű ember nem merészkedik. Tudják, a faluban sok történet keringett. Állítólag a démonok és szellemek felfalták az emberek lelkét és belebújtak a testükbe.
- Buck, ez badarság! Szellemek és démonok nem léteznek – jelentette ki újra Sam.
- Rendben, akkor követjük őket. Buck, el tudsz minket vezetni az erdőbe? – tudakolta Greg.
- Igen, elvezetem! Akár most is indulhatunk!
- Ma már nem megyünk sehova, majd holnap. Fiúk, ma éjjel itt éjszakázunk.
Jad után Sam őrködött, utána meg Gregen volt a sor. Sam felébresztette.
- Rendben, Sam, mehetsz aludni, innen átveszem.
- Greg, miért hívott minket Cibill alantisziaknak?
Greg elmosolyodott.
- Tudod, még az idők hajnalán ezek a kapuk már léteztek. Az egyik legnagyobb akkori civilizáció az atlantiszi volt. Az Alantisz ennek a canariai megfelelője.
- Atlantisz? De hát az csak legenda, nem?
- Nem. Atlantisz tényleg létezett, de valamiért elpusztult s a kapuk is bezáródtak. Máig nem tudni miért. De most már feküdj le!
- Rendben.
5.
A nap álmosan bukott alá a láthatáron, bíborra és narancsra festve a los angelesi eget. Greg átnézte az aktákat, amit a tábornoktól kapott.
- Sam Colbert hadnagy. Felcserként szolgált több háborús zónában. Jó lövész. Parancsmegtagadás? Hmm, vajon milyen parancsot tagadhatott meg, hogy ide került? Átkelések száma egy. Jad Dougles százados. A Különleges osztagnál szolgált, volt zöldsapkás, mesterlövész. Bevetések Irakban, Afganisztánban, Új Guineában, Mexikóban. Igazi túlélőnek tűnik. Átkelések száma kettő. Megfelelnek – gondolta Hawok ezredes, majd elindult a legénységi körletrész felé.
Belépett a legénységi szállásra. Padok már régen nem voltak, helyüket összecsukható priccsek vették át a teremben, de a tábla még mindig hirdette, hogy mire használták régen.
- Figyelem, elöljáró érkezett! - kiabált egy katona, majd mindenki az ágyához sietett és vigyázzba vágta magát.
- Sam Colbert hadnagy!
- Igen, uram! – mondta az egyik, akin még rajta volt a katonai baseball sapkája.
Greg odament.
- Átnéztem az aktáit, jó katonának tűnik.
- Köszönöm, uram!
- Kár, hogy megtagadott egy közvetlen parancsot. Mi volt az a parancs?
- Uram, egy katonai akcióban több civil is megsérült. Parancsot kaptunk a visszavonulásra, de én megtagadtam, hogy elláthassam a sérüléseiket.
- Hány civilt sikerült megmentenie?
- Hármat, uram. Egy anyát és két gyerekét.
- Értem. Holnap reggel jelenjen meg hat óra nulla nullakor az eligazítóban. Átkelünk Canariába, a többit holnap. Most pihenhet!
- Parancsot értettem!
- Jad Dougles százados!
- Uram, Dougles százados az edzőteremben van – mondta egy fiatal őrmester.
- Köszönöm.
Az edzőtermet a tornateremben alakították ki. A Kapu Őrzők itt edzették magukat s egy ringet is kialakítottak bokszhoz és más küzdősporthoz. A küzdőtéren ketten bokszoltak, mikor Greg megérkezett. Egyikük egy fekete bőrű idősebb, de rendkívül izmos katona volt.
- Jad Dougles századost keresem - fordult oda egy súlyzózó emberhez.
- Ő az, uram, a ringben – mutatott a kézi súlyzójával a ring felé.
Greg határozott léptekkel indult a ringhez.
- Melyikük Jad Dougles százados? A néger bokszoló egy bal horoggal kiütötte a partnerét, aki elterült.
- Attól függ, ki kérdezi! – válaszolt a néger.
- Gregory Hawok ezredes, az új parancsnoka.
- Jelentkezem, uram! Nem tudtam, hogy új parancsnokot kaptam – mondta Dougels százados, miközben lejött a küzdőtérről. Partnere már kezdett magához térni. - Mikor vezényeltek át?
- Most ebben a percben.
- Értettem, és miért keresett meg ilyen későn, ezredes úr? Holnap is közölhette volna.
- Mert holnap hatóra nulla nullakor meg kell jelennie az eligazítóban. Fontos küldetésre megyünk Canariába.
- Átkelünk. Erről az akcióról a tábornok úr is tud?
- Igen! De a többit holnap. Pihenje ki magát addig, katona!
- Parancs, értettem!
- Leléphet!
- Köszönöm, uram.
Greg elindult vissza a szállására, de még hallotta Dougles századost az edzőteremből.
- Na, puhányok, ki áll ki velem még egy kis bunyóra?
Másnap hatóra ötvenötkor Greg várta az embereit a kaputeremben Ginger őrmester társaságában. Tulajdonképpen ez a szoba régebben a fiúmosdó volt, de mára már a vécéket és piszoárokat leszerelték, valamint egy ablakot vágtak a jobb oldali falban, hogy a szomszéd szobából szemmel tarthassák a kaput. Középen a kapu elé egy vastag fémkeretes páncélajtót szereltek, hogy megakadályozzák a tiltott átkelést. Pontban hétóra nulla nullakor Sam Colbert hadnagy és Jad Dougles százados is megérkezett.
- Eléggé kicentizték! Felkészültek?
- Igen, uram – mondták egyszerre.
- Akkor induljunk - mondta az ezredes, majd beírta a kódot a panelen és kinyitotta az ajtót.
- Jó utat, ezredes, és ne felejtsék, a visszatéréshez meg kell adniuk a kódot, különben nem nyitjuk ki a kaput! – közölte Ginger őrmester.
- Értettem és köszönöm, őrmester! – mondta, majd belépett az ajtón. A többiek követték.
6.
Reggeli napfény narancsos ragyogása árasztotta el a kis falu főterét és világított be a ház ablakán. Az ajtót nem sikerült visszarakniuk az este, ezért asztalt és pár hordót toltak oda, hogy valami távol tartsa az éjszakai ragadozókat. Greg az ablakból nézte a napfelkeltét. Gyönyörűnek tartotta.
- Jó reggelt, álomszuszékok! Felkelni, hasatokra süt a nap!
- Ó, máris reggel van? Csak még öt percet had aludjak – kérte Sam.
- Gyerünk, keljünk fel! Minél hamarabb végzünk, annál hamarabb térhetünk haza! – jelentette ki Jad.
- Gyerünk, igyekezzetek, félóra múlva indulunk. Ennyi időtök van elkészülni.
- Rendben, Greg, akkor Buckkal mi is elkészülünk addig – mondta Cibill.
- Cibill Buckra szükségünk van, mert ő ismeri az erdőt, de nem tartom jó ötletnek, hogy maga is eljöjjön.
- Nem baj, szerencsére ebben nem te döntesz. Ne kelljen emlékeztetnem, hogy ti idegenek vagytok a világomban.
- Rendben, de nem garantálhatjuk a biztonságodat.
- Megértettem.
Félóra múlva már mindenki indulásra készen állt.
- Greg, mielőtt elindulunk, szeretnék adni maguknak valamit – mondta Cibill, majd egy összetekert pokrócot vett elő, bőr szíjjal összekötve s a földön kibontotta. Ezeket a rövid kardokat I. Damos király küldte maguknak. Tudom, egyszerű fegyvereknek tűnnek, de hatalmas erejük van. Képesek megsebezni a démonokat és hasonló teremtményeket is.
- Köszönjük, Cibill, de megvan a saját fegyverünk. - Greg a mordályára csapott. - Higgy nekem, ezzel is el tudunk intézni bármiféle démont, már ha léteznek.
- Rendben, de azért a kedvemért tartsák maguknál. Különben is nagy sértés lenne, ha nem fogadnák el királyom ajándékát.
- Jól van, jól van, te győztél. Sam, Jad vegyenek el egyet maguk is s haladjunk!
- De, Greg, ez tiszta hülyeség! Kardot is cipeljünk, mikor itt ez a dögnehéz fegyver is? – kérdezte Sam.
- Ha nem kell, add ide! Nekem tulajdonképpen tetszenek ezek a kardok – felelte Jad, majd Samét is az övére erősítette.
- Jól van, csak haladjunk, hozzuk a lovakat! – mondta Greg.
- Lovakat, uram? Azokat nem hozhatjuk – felelte Buck.
- Hogy-hogy nem? Magyarázd meg!
- A lovak nem bírják az erdő közelségét. Megvadulnak tőle.
- Ó, hogy az a…! Rendben, akkor gyalogolunk. Milyen messze van?
- Az erdő csak pár óra gyalog, uram.
- Akkor indulás!
7.
Horrorfilmbe illő látványt nyújtottak a Démon erdő göcsörtös régmúltat idéző fái, melyek olyan sűrűn nőttek, hogy félhomályba borították az egyébként is rémisztően csendes tájat. Buck segítségével követni tudták a zsoldosokat, akiknek a nyomaik egyik ösvényről a másikra vezetett. Pár óra elteltével a sötétség már tapintható volt az erdő mélyén, de az emberi szem még képes volt hozzászokni. Előttük a távolból félelmetes morgás hallatszott. Fegyvereiken bekapcsolták a lézercélzót, majd vadul keresni kezdték a hang forrását. Egy távolabbi bokor mögül lassan előmászott egy bestia, mely még a legfélelmetesebb rémálmaikat is felülmúlta. Hasonlított egy farkashoz, de sokkalta nagyobb volt nála. Hollófekete bundája csimbókokban lógott róla. Szemei rubinvörösen izzottak. Pofájában az agyarak, mint hegyes tőrök meredtek.
Megpillantva új áldozatait, hangos vonyításba kezdett, mely oly bénító fájdalmat idézett mindenkiben, mint a marionett bábuk, amiknek elvágták a zsinórjaikat, zuhantak erőtlenül a földre, kezüket a füleikre tapasztva. A bestia támadásba lendült. Buck magához térve a fejszéjéért nyúlt, a szörny felé hajítva azt, de ahelyett, hogy beleállna, ártalmatlanul pattant le a démonfarkas fejéről. A lény Buckra vetve magát, a hátára döntötte. Buck kezeivel a farkas állkapcsait támasztotta, hogy ne haraphassa meg. Ekkora már a többiek is magukhoz tértek a fájdalomból s fegyvereikkel tűz alá vették a lényt. A golyók úgy pattantak le róla, mintha csak egy tankra lövöldöznének. Jad hirtelen ötlettől vezérelve előkapta az egyik kardot s a bestia felé dobta. A rövidkard egyet pörgött, majd éle kékes izzásba kezdett, mikor célba talált a lény oldalába, de ez csak még jobban feldühítette.
Egyetlen határozott harapásával csontostól tépte ki Buck egész arcát s kiköpve megindult Jad felé. Buck kezei tehetetlenül hullottak alá örök mozdulatlanságra kárhoztatva. Meghalt. Greg karddal a kezében állta útját a bestiának, de mint a bika, aki vérszemet kapott, egy hatalmas ugrással próbálta elkerülni, hogy kiszemelt áldozatára vethesse magát. Kihasználva a démoni teremtmény figyelmetlenségét, kardjával felfelé döfött. Sikerült mellkason szúrnia, melynek hatására a bestia már erőtlenül, de a lendülettől tovább hajtva zuhant a földre. A lény nem mozdult. Cibill is feleszmélt, majd hitetlenkedve nézett körbe. Greg a tetemhez ment visszaszerezni kardját, amit a zuhanó test csavart ki kezéből. Mikor kihúzta, a szörny szemei felpattantak, agyarait Greg jobb lábába mélyesztve.
- ÁÁÁÁÁÁ! – üvöltött Greg a fájdalomtól, és dühtől vezérelve a farkas koponyájába mélyesztette kardját. Újra és újra döfött, míg a fájdalom felül nem kerekedett, amitől Greg összeesett.
- ÁÁÁ! A lábam, ez a szemét dög! Segítsetek már! – üvöltötte.
Jad és Sam segített kiszabadítani Greg lábát a szörny pofájából, majd Sam tőrével felvágta nadrágja szárát, hogy lássák a sebesülést. Sokkoló látványt nyújtott a hatalmas harapásnyom. A démon utolsó támadásával szinte teljesen szétmarcangolta Greg lábszárát, letépve a hús és izmok egy részét a széttört csontról. A vér csak úgy ömlött a sebből.
- Azt a kurva, a lábam! ÁÁÁÁÁ, ez kurvára fáj!
- Sajnálom, Greg, de ezt le kell vágnunk minél gyorsabban! Menthetetlen – mondta Sam, miközben próbálta elállítani a vérzést.
- A fenébe! Ez nem lehet igaz, hogy mennyire fáj!
Sam elővette táskájából az orvosi felszerelését.
- Had nézzem meg, én talán meggyógyíthatom - mondta Cibill, s egy vörös folyadékkal teli üveggel a kezében letérdelt Greg mellé.
- Menj onnan, Cibill! Nincs idő kuruzslásra, csak úgy menthetjük meg, ha levágjuk a lábát. Jad, fogd le Greget!
Jad letérdelt Greg másik oldalára, hogy lefoghassa, ha eljön az idő. Cibill fogta az üvegcsét, majd tartalmának felét ráöntötte a sérülésre.
- ÁÁÁ, hagyd abba, ez fáj! ÁÁÁÁ! – kiabált Greg.
- Most pedig a maradékot meg kell innod - nyújtotta Greg felé az üvegcsét Cibill.
- Vidd innen azt a szart!
- Jad, segíts megitatni vele, hidd el, ettől meggyógyul!
- Még pár perc s készen állok az amputálásra – szólt Sam.
- Kérlek, Jad, bízz bennem! – kérlelte továbbra is Cibill.
Jad elvette Cibilltől az üveget.
- Jad, ne merészeld megitatni velem azt a sza... glugy, glugy, glugy!
- A fenébe, ennek nagyon szar íze van! Blhö, blhö, blhö - öklendezett Greg, mire Cibill egyik kezével befogta a száját, másikkal újabb üveget vett elő. De ez inkább amolyan italos üvegnek tűnt.
- Igyál, ez segít a hányingeren!
- Mi ez? Blhö, blhö.
- Gyümölcs párlat, nagyon finom!
Greg az üvegre nézett, majd elvette s nagyot kortyolt bele.
- Aszta, de jól esik az után a szar után, amit adtál. Glugy, glugy. Áh! Jó erős! Tényleg, mi a fene volt az előző üvegben?
- Troll vér! Egy igen erős gyógyital.
- Mi a…, te vért itattál velem? Mi vagyok én, vámpír szerinted?
Miután ezt megkérdezte, csörömpölést hallottak. Sam nem messze állt tőlük, orvosi felszerelése a földön hevert.
- Mi történt, Sam, kísértetet láttál?
- A lábad, Greg. A lábad teljesen meggyógyult! – jelentette ki Sam ámuldozva.
Mindnyájan Greg lábára néztek. A sebesülés eltűnt és csak egy kisebb forradás emlékeztette őket a történtekre.
- Mondtam, erős gyógyital. Csak sajnos ritka. Még egy üvegcsével van nálam, szóval csak óvatosan legközelebb!
- Ez nem lehet igaz! Ilyen szer nincs – mondta Sam.
- Látjátok, ez a baj veletek. Akkor se hiszitek el, ha látjátok a csodát.
Greg felállt.
- A csodaszered Buckon is működik? - kérdezte Greg.
- Nem, Buckon már nem segíthetek. Ő meghalt. A szer csak az élőkön segít.
- Mi legyen vele? El kéne temetni - válaszolta meg kérdését Sam.
- Nincs rá idő. Ahogy ez a démon farkas, úgy más bestia is megtalálhat minket! Tovább kell menni. A tetem úgy is magához vonzza a ragadozókat – mondta Cibill.
- Akkor eldőlt, tovább megyünk – közölte Greg, majd odament a szörny teteméhez s kihúzta fejéből kardját. Megkerülte s oldalából kihúzta a másik kardot is.
- Kinek adhatom? – kérdezte, miközben felváltva nézett Jadre és Samre is.
- Hát azt hiszem, mégis magamnál tartanék egy olyan kardot - felelte Sam. - Ugye nem gond, Jad?
- Persze, tedd csak el!
Sam felszerelte övére újdonsült kardját, majd elpakolta orvosi felszereléseit. Újra csend borult a tájra.
- Apropó, merre tovább? Csak nekem jutott az eszembe, hogy Buck volt a nyomolvasónk? – kérdezte Sam.
- Ez igaz, de már nem lehetünk messze és a nyomok is jól láthatóak, nem lesz nehéz követnünk – mondta Cibill, miközben a nyomokat tanulmányozta.
Továbbindultak az erdő sötétjében követve a nyomokat, melyek reményeik szerint elvezetik őket a falu gyilkosaihoz s véget érhet nekik ez a rémálom. Még órák hosszat gyalogoltak, mire a néma csendet zajok szakították meg.
- Cibill, Sam, ti maradjatok! Én Jaddel felderítem a terepet.
Greg és Jad közelebb lopózott a zaj irányába, míg végül egy terebélyes bokor mögött ráleltek. Egy tisztásféleséget láttak. A fák sokkal ritkábban nőttek, a fény itt már át hatolt a fák gyér lombjain. Egy tábort láttak és a gyilkosokat. Hatan voltak különböző felszerelésben. Szedett, vetett egy banda volt. Gépfegyvereiket a hálózsákjaikon pihentették, bár némelyiknél akadt pisztoly is. Ketten a tűznél főzőcskéztek, a többiek körülötte beszélgettek és iszogattak. De valami más is furcsa volt. A nap besütött ugyan a tisztásra, a tábor mégis árnyékba borult. Meglátták, miért. A tábor mögött ott magasodott a torony. Réginek látszott, mégis sértetlen volt és ép. Olyan magas volt, hogy nem látták a tetejét.
- A franc! Úgy látszik, Cibillnek igaza volt – suttogta Greg. - Menjünk vissza!
- Na, mit láttatok? – kérdezte őket Sam.
- Cibillnek igaza volt, megtaláltuk a varázsló tornyát, amiről beszélt s alatta fegyveres embereket, valószínű ők felelősek a faluban a mészárlásért. Hatan vannak. Akad köztük egy-két komolyabb figura, de a többivel nem lesz nehéz elbánni.
- Akkor mi lesz a terv? – kérdezte Cibill.
- Megvárjuk az estét. Addigra a legtöbbjük részeg lesz vagy alszik. Így meglephetjük őket könnyedén.
- Rendben.
- Sam, Jad? Nektek mi a véleményetek?
- Akkor este tapossuk el a férgeket! – mondta Jad.
Sam bólintott.
8.
Az éjszaka egy vánszorgó csiga lassúságával közeledett. A tábort felváltva figyelték rejtekhelyükről. Utoljára Sam volt a soros.
- Nos, Sam, volt valami? – kérdezte Greg.
- Mi! Hogy? Ja, nem, semmi különös. Még ketten ülnek a tűznél, de a többiek már alszanak.
- Őrszemek? – kérdezte Jad.
- Ha igen, akkor azok bénák, mert csak a tábortüzet figyelik végig. Lehet, már ők is alszanak.
- Lehet, de ez nekünk épp kapóra jön! Akkor, ahogy megbeszéltük. Ti elfoglaljátok a figyelő állásokat és fedeztek, míg én bemegyek s meglepem őket. Cibill, te maradj itt, neked ez veszélyes lehet. Ha lehet, ne rendezzünk vérfürdőt! Csak a kezeikre vagy lábaikra célozatok! Jó lenne kihallgatni egy-kettőt. Kezdjük, lámpákat bekapcsolni és indulás!
Sam és Jad bekapcsolták fegyvereikre szerelt lámpát és elindultak két irányba. A tábor szélein, bokrok takarásában haladtak a kijelölt helyre. Greg elindult a tábor felé. Enyhe szél támadt a tábor felől, ami valami iszonyú bűzt hozott. Gregnek ismerős volt ez a szag, de nem tudta honnan. Már csak pár méterre volt a tábortűztől. Előtte hálózsákok feküdtek benne emberekkel. A szag felerősödött. A tábortűznél ülők nem mozdultak. Greg tovább haladt a hálózsákok között egyenesen az őrszemek háta mögé, fegyverével megbökve az egyiket. A tábortűz már csak parázslott.
- Gyerünk, kezeket fel és adjátok meg magatokat! – mondta Greg hűvös kimértséggel. Nem volt válasz. - Mi van, süketek vagytok?
Az egyik őrszem, akit megbökött, elkezdett felállni szép lassan. Gregnek furcsa érzése támadt. Valami nem volt rendben. Túl esetlen és merev volt a mozgása. Igaza lett. Mikor az őrszem megfordult, Greg olyan dolgot látott, amit még csak mozivásznon, horrorfilmekben. Az ember, aki vele szemben állt, már nem élt. Bőre sápadt zölddé vált, arcát groteszk maszkká torzította a halál.
- OOOOOAAAAHH! – ordított a hulla, majd megindult Greg felé. Közben már a társa is felállt és a hálózsákban is mozgolódni kezdtek. Greg hátrálni kezdett.
- FIÚK, EZ CSAPDA! LŐJÉTTEK ŐKET! – kiabálta Greg, majd tüzelni kezdett a feléje araszoló hullára. Minden egyes lövése eltalálta, de csak annyit ért el, hogy hátrébb lökte. Már majdnem kiért a hálózsákok mellől, mikor egy kéz ragadta meg a bokáját. Hátraesett. Próbálta lerázni magáról, de nem tudta. Az élőhalott másik kezét a földbe vájta s közelebb húzta magát Greghez, majd egy kard pengéje csillant meg kéken, levágva Greg lábáról a zombi kezét. Cibill volt az.
- Ezeket nem fogják az egyszerű fegyverek, csak a kardokkal van esélyünk.
Greg felállt s rövidkardjáért nyúlt. Az élőhalottak már mind felálltak s elindultak feléjük, hátrálásra kényszerítve őket, mikor is Sam és Jad feltűnt a csoszogó hullák mögött. Megrohamozták őket s kardjaikkal el is intéztek kettőt.
- Pusztuljatok, mocskos zombik! - kiáltotta Sam.
Jad némán irtotta őket. Gregék felbátorodva támadásba lendültek. Négyen pár perc alatt levágták a maradék zombit is.
- Mi fenék voltak ezek, Cibill? És ne merészeld azt mondani, hogy élőhalottak. Olyanok nincsenek.
- Rendben, mondhatom azt is, hogy csoszogók voltak, vagy mozgó halottak. Kinek mi tetszik.
- A fenébe, így már nem tudjuk kikérdezni őket. Sam, mintha azt mondtad volna, nem történt semmi, amíg te őrködtél? – fordult Samhez.
- Bocs, Greg, lehet, hogy pár percre elbóbiskoltam. De tényleg csak pár perc lehetett. Maximum tíz.
- Sam! Meg is halhattunk volna miattad!
- Mondom, hogy sajnálom! Hányszor kell még mondanom?
- És miért késtetek ennyit, mikor segítségért kiabáltam? – kérdezte Jadre nézve.
- Elkapott valami inda és elkezdett fojtogatni. Alig tudtam levágni magamról.
- Sam?
- Szintúgy. Az erdő megelevenedett s megtámadott.
- Jól van, legközelebb legyetek óvatosabbak!
Gregék összeszedték a fegyvereket, hogy visszavihessék a bázisra, ha végeztek a torony átkutatásával. Greg és csapata Cibillel elindultak a toronyhoz. Egy hatalmas kapu volt az egyetlen bejárata. Bent sötétség uralkodott és ugyanaz a bűz áramlott belülről is. Cibill két fáklyát gyújtott s egyiket feléjük nyújtotta.
- Sam, te hozod az egyik fáklyát!
- Miért én?
- Mert elbóbiskoltál őrködés közben.
Sam elvette az egyik fáklyát, majd bementek a kapun. Bent üres volt minden, csak a fal mellett kanyargott felfele egy lépcső, elindultak rajta. Időközönként a falon fáklya tartókat is találtak. Némelyikben még fáklya is volt, így azokat meggyújtották. Ahogy haladtak, a felettük megbúvó, szűnni nem akaró sötétség végelláthatatlan magasságokba tört, mígnem egy csapóajtó tűnt elő a sötétből látszólag a semmiben lebegve. Nagyobb vaskarika fogantyú lógott rajta. Greg megfogta s vállával nekifeszülve próbálta felnyitni, de csak pár centire sikerült megmozdítania. Jad segítségére sietett s immár ketten nekiveselkedve sikerült felnyitniuk. Az ajtó egy hangos csattanással jelezte, hogy földet ért. Greg köszönetképp biccentett Jad felé, majd előre ment. Mikor felért, a falakon fáklyák gyúltak, ami meglepte Greget. Fegyverét készenlétbe helyezve nézett körül. A falakon valamiféle rajzolatok voltak, de Greg tekintetét nem ez vonzotta, hanem a terem közepén fekvő oltárféleség, amin mintha feküdne is valaki.
- Segítsenek, kérem! Szabadítsanak ki! – kérte az oltáron fekvő férfi, miközben feléjük fordult.
A többiek is felérve az oltárt vették szemügyre. Csapdát sejtve óvatosan haladtak az oltár felé. Közeledve feltűnt az oltár felett egy láncon lógó kisebb tál is és még valami. Olyan szörnyűség tárult eléjük, amit még egyikük se tapasztalt. A férfi mellkasát és hasát felvágták, bőrét kettéhajtva, mint egy könyvet, látni lehetett a gyomrában tekergő beleket, a táguló és szűkülő tüdőt és a mellkasában dobogó szívet. Végtagjait fém bilinccsel rögzítették az oltárhoz. A látvány és a bűz olyan iszonyatos volt, hogy Samen kívül mindenki öklendezni kezdett. Ő a harcmezőn már hozzászokott az ilyesfajta bűzhöz.
- Ki maga, és hogy került ide? - kérdezte Greg, miközben visszafojtotta öklendezését.
- Derill vagyok, és a faluból raboltak el! Kérem, segítsenek!
- Sam, tudsz vele valamit kezdeni?
- Hogy érted?
- Hát úgy, hogy össze tudod varrni? Így azért még se szabadíthatjuk ki!
- Össze tudom varrni, de az több idő. A legjobb az lenne, ha a Cibillnél lévő csodaszert használnánk. Az egy kettőre helyre rakja.
Cibill a falon lévő rajzolatokat tanulmányozta.
- Héj, Cibill, van még abból a trollvér nevű italból?
- Igen, de miért kérded? – kérdezte tovább tanulmányozva falakat.
- Mit gondolsz, ennek a szerencsétlennek kell!
- Hát, azt hiszem, az nem jó ötlet.
- Kérem, segítsenek, nem akarok meghalni!
- Igazán és miért nem?
- Nézzétek a falakat! A rajzok szerint egy ember szívét kell az oltár felett lévő láncon lógó edénybe rakni ahhoz, hogy tovább mehessünk.
- Kérem ne! Mentsenek meg!
- Na, ne ezt nem mondhatod komolyan. Nem vagyok hajlandó feláldozni az életét a továbbjutásért. Különben is a fegyverek megvannak, a banditák meg halottak. Mi teljesítettük a részünket.
- Igen, és mi van, ha ez a varázsló még mindig él, és ő bérelte fel a zsoldosokat a világotokból.
- Ez teljes képtelenség! Már vagy száz éve halott – mondta Sam.
- Igen, és a varázsital is képtelenség volt, ami begyógyította Greg lábát? Vagy a farkasdémon?
- Jó, jó tegyük fel, hogy él, de akkor se vagyok hajlandó ezért ölni! – mondta Greg.
- Helyes, akkor gyógyítsuk meg! - mondta Jad.
- Akkor beszéljünk másképpen! Tudom, hogy mire van szükségetek! Egy bázist akartok létrehozni Canariában! Én el tudom intézni. Meg tudom győzni I. Damos királyt, hogy jó ötlet lenne egy alantiszi bázis Canariaban. Nem lenne ez sokkal jobb, mintha arról győzném meg, hogy ti öltétek meg a falusiakat? – kérdezte Cibill.
- Kérem, nekem gyerekeim vannak!
- De ez zsarolás! Ne hallgass rá, Greg, menjünk! – mondta Jad. – Sam, varrd össze! Te, Cibill, meg jobban teszed, ha odaadod azt az gyógyitalt – mondta, miközben Cibill felé indult.
- Várjatok! – mondta Greg, miközben ökölbe szorította kezét.
Egy belső hang szólalt meg.
- Vedd ki a szívét! Te is ezt akarod. Sam! Vedd ki a szívet s rakd a tálba!
Cibill elmosolyodott.
- Ne! Kérem! Nem akarok meghalni!
- De, Greg, ezt mondod komolyan. Erre nem vagyok hajlandó, egy francos bázisért!
- Halottad a parancsot! Nem csak a bázisról van szó, azt akarod, hogy kitörjön a háború? Ez a béke ára!
- De én ezt nem vagyok hajlandó megfizetni!
Greg elővette Desert Eagle-ét és Samre célzott.
- Ezt ne tedd, Greg! – kérte Jad.
- Azt mondtam, vedd ki s tedd a tálba! – mondta, (Öld meg! Öld meg!), majd ellőt Sam válla felett. Nem hallgatott a késztetésre.
- Rendben! Oké! De ha vissza értünk, hivatalos panaszt teszek ellened. Greg nem látod! Ez őrültség!
- Leszarom! – mondta, majd, mikor Sam elindult az oltárhoz, elrakta fegyverét.
Sam elővett egy szikét, s azzal látott neki a műveletnek.
- Ne! Ne! Kérem! ÁÁÁÁááá!
Pár vágás után kiemelte a nemrég még dobogó szívet s a tálba helyezte. A tálon rúnák izzottak fel vörösen, majd a szív újra dobogni kezdett, Bu-bu… Bu-bu… Bu-bu, egy ismeretlen erő elkezdte felhúzni a tálat.
- Mi a fa… - lépett hátra ijedten Sam.
- Helyesen cselekedtél – állapította meg Cibill, majd pár perc múlva egy lépcsősor ereszkedett le a semmiből a fal mentén.
Tovább indultak az ismeretlen felé. Sam és Jad nem értették meg Greg döntésének okát s nem érezték annyira a felelősség súlyát se. Ezt Greg is tudta, így nem is várt mást tőlük s nem is haragudott. Majd ha nektek is ekkora felelősség lesz a vállatokon! Csendben haladtak. A falak szürke kövein pókhálók jelentek meg. Ahogy feljebb mentek, egyre sűrűbb lett, míg nem teljesen eltorlaszolta a továbbjutást.
- Kardokat elő s vágjunk utat! - adta ki a parancsot Greg.
Szerencsére a kard könnyedén átvágta a nyúlós hálót. Greg végül megtalálta az utat a hálóból s indult is tovább. Jadnek kicsit szűk volt a járat, ezért akarva, akaratlanul is hozzáért néha. Már majdnem kiért, mikor valami a hálóból felé mozdult. Már majdnem kettészelte, mikor meglátta, mi az. Egy ember koponyája indult meg felé s távolabb a csontváz is láthatóvá vált. Évtizedek óta lehet a háló foglya, s Jad csak remélte, hogy a háló tulajdonosa már elköltözött. Miután a hálóból szerencsésen kijutottak, nem messze feltűnt egy újabb nyílás, ám ezen nem láttak ajtót, így csak bementek rajta. A torony újabb szintjéhez értek. Sötét volt, még a fáklyafény is cserbenhagyni látszott őket, mikor egy vakító fény gyulladt ki középen. Szemük lassan kezdett hozzászokni, de még így is bántotta szemüket. Szétnézve több érdekes dolgot is láttak. Először is a középen lévő fényforrás egy kristályból áradt. Másodszor a falak teljesen fehérek voltak, de ami még ennél is furább volt, hogy a kristályt három démoni szobor állta körül, árnyékaik a falra vetülve. Mikor mindnyájan felértek, a nyílás hangos nyikorgással bezárult mögöttük.
- Ez csapda! – mondta ki Cibill a nyilvánvalót.
- Jól van, fiúk, szóródjunk szét s figyeljetek!
Szétváltak s lassan bejárták a területet. Síri csend uralkodott.
- Most minek kéne történnie? – kérdezte Jad.
- ÁÁúú! – kiáltotta Sam.
- Mi történt? – kérdezte Greg.
- Valami megkarmolt!
- ÁÁÁ! Most engem is! - mordult fel Jad.
- Greg, vigyázz, az árnyékok mögötted! – ordította Sam.
Greg nem habozott, előre bukfencezett elkerülve az árnyék támadását, majd szembefordult támadójával. A szobrok árnyékai támadták meg őket. Cibill kardjával próbálta eltalálni az árnyékot, de csak az acél hangját hallotta, ahogy kőfalnak ütközik. Sam és Greg egyszerre próbálták lelőni az árnyékokat, mindhiába, mert csak a falat találták el. Az árnyékok Jadet vették célba s karmolni kezdték, egyik a másik után. A többiek tehetetlenek voltak. Jad a fájdalomtól eszét vesztve őrjöngeni kezdett s kardját előrántva csapkodott mindenfelé, mikor is egy démoni sikoly hallatszott. Az egyik árnyék hátra esett s fájdalmába ordítva újra támadásba lendült.
- Hát persze, hiszen ezek csak árnyékok! – kiáltott Cibill, miután ezt látta. Greg, Sam, Jad a fegyvereitek árnyékával támadjátok őket!
Ezek után az árnyékoknak már esélyük se volt ellenük, szép lassan elintézték őket. Amikor egy árnyék meghalt, a hozzá tartozó szobor is darabokra tört, így, mikor végeztek, nem maradt más, csak törmelékek, a kristály s az újra szabad visszaút.
- Ez szép volt, Cibill. Nélküled most nem állnánk itt – mondta Greg.
- Neked köszönhetem az életem. Az adósod vagyok – mondta Jad.
- Jól van, jól van, tényleg ügyes, de most merre tovább? Ezt is meg tudod mondani? – kérdezte Sam, közben ellátva Jad sérüléseit.
A többiek szétnéztek, ők se találták meg, hogyan juthatnának tovább. De aztán Cibill mégis észrevett valamit. A szobának nem volt plafonja, csak jó pár lábra felettük a végtelen sötétség gátolta meg őket a látásban, s mintha a sötétség és fény határán valami lépcső darabját is látni lehetne. Cibill megmutatta felfedezését a többieknek.
- Remek, már csak azt kell kitalálnunk, hogyan jussunk fel. Ha ezt tudom, Pókembert is meghívtam volna erre a bulira – mérgelődött Greg, majd belerúgott egy előtte heverő kavicsba.
- Greg, te zseni vagy! – mondta Jad, majd elmosolyodott, talán most először eddig.
Elkezdte gyűjteni a kavicsokat, lehetőleg a minél szabályosabb formájúakat, majd a kristály megfelelő oldalán egy miniatűr lépcsőt kezdett építeni. A többiek először nem értették, s azt hitték megbolondult, de szép lassan mindegyikük rájött, mit akar s utána segítettek neki. Kis idő múlva el is készült az apró lépcsősor, aminek az árnyéka a talajtól emelkedett fel egészen a felső lépcsőfokig.
- Jad, a te ötleted volt, menj te előre! – mondta Sam.
Jad odament a sötétségből épült lépcsőhöz, s az árnyék lábával fellépet az első fokra, majd ránehezedett. Megtartotta s ezen felbátorodva még pár lépcsőfokot haladt felfelé. A többiek csak ámultak, ahogy Jad lépdelt felfelé a láthatatlan lépcsőn, majd óvatosan ők is elindultak rajta. Pár perc múlva újra felfelé haladtak immár rendes kőlépcsőn s azon gondolkodtak, mikor lesz ennek vége. Az eddigi akadályokat leküzdötték, de már elfáradtak, s Jadet több helyen is megsebezték. Noha a legtöbbjük csak karcolásnak tűnt, voltak köztük komolyabbak is, amiknek ellátásához jobb felszerelés kellett Samnek. Már régóta maguk mögött hagyták az előző szintet, bár nem tudták, mennyi ideje, mivel az óráik már rég bemondták az unalmast s időérzékük is cserbenhagyta őket.
A sötétség folyamatosan kúszott egyre feljebb és feljebb, ahogy haladtak a lépcsőn, míg végre fényt pillantottak meg, ami egy újabb nyíláson szűrődött ki. Óvatosan hatoltak be, de ez a szint valahogy más volt, mint az előző. Sokkal hatalmasabbnak tűnt. Körbe a falaknál könyvespolcok voltak, a fényt levegőben lebegő fáklyák biztosították. Középen megégett fa és üveg törmelékeket lehetett látni. A terem másik végén egy trón volt és az egész helyet évszázados por lepte be. Szép lassan elindultak a trón felé. Közelebb érve egy testet pillantottak meg, ahogy a hatalmas szék és köztük feküdt. Valamilyen ezüstös köpenyt hordott, kezében botot szorongatva, míg mellkasából egy díszes kard állt ki.
- Hát, Cibill, ez úgy tűnik, döglött. Mégse ő bérelte fel a zsoldosokat – mondta Greg megtörve a csendet.
- Lehet, hogy egy démon volt, aki a varázsló képébe bújt. Közelebb megyek megvizsgálni, ti maradjatok itt, és vegyétek elő a kardokat, hátha csapda – javasolta Cibill, aki lassan elindult a tetem felé.
A többiek hallgattak rá, hátha használniuk kell. Cibill egyre jobban közeledett a látszólag halott varázslóhoz. Köpenyének ezüstös csillogását fakóvá tette a rárakodott por. Fehér koponyájának rémisztő vigyora alatt hosszú ősz szakáll húzódott. A mellkasából kiálló kard nagy volt és díszes. Markolatgombja egy kezet ábrázolt, ami egy smaragdot fogott. Varázsló botjába egy vörös követ, talán rubintot foglaltak. Másik kezében egy könyvet őrzött. Cibill elvette a könyvet, nem volt nehéz, mivel a kéz, ami őrizte, elporladt, mikor hozzáért. Bőrkötésű könyv volt, borítóján egy démon domború képe látszott.
- Cibill, ezt talán mégse kéne! Jobb lenne otthagyni! – figyelmeztette Greg.
Cibill nem törődött vele, elvette a botot is a kézzel együtt, mert könyökben letört, majd lerázva a botról a csontkezet elindult a trón felé.
- Cibill, jobb lenne, ha mennénk! – mondta már Jad is.
Lassan elindultak Cibill felé. Cibill leült a hatalmas trónra.
- Álljatok meg! – kiabálta Cibill.
A többiek megtorpantak.
- Mi történt, Cibill, és mit csinálsz? – kérdezte Greg.
- Ne szórakozz, Cibill! – mondta Sam is.
- Hát csak annyi, hogy segítettetek nekem megszerezni, amit akartam. Köszönöm nektek.
- Miről beszélsz! Ne hülyéskedj, mennünk, kell! – mondta Greg, s továbbindult Cibillhez.
- Azt mondtam, álljatok! – kiabálta újra, miközben karját kinyújtva ökölbe szorította kezét, majd hirtelen kinyitotta. A kardokat, amiket Cibilltől kaptak lila aura borította be. Megpróbálták eldobni, de nem tudták, sőt már mozdulni sem bírtak.
- Így már mindjárt jobb!
- De miért csinálod ezt! Engedj el minket azonnal!
- Most már nem te parancsolsz, Greg! Végre megszereztem, amit akartam. Ezt a könyvet és a varázsló botját.
- Hát ezért volt mindez? Egy vacak könyv és egy ócska gally miatt?
- Amit vacak könyvnek gondolsz az a Démonok Könyve, amivel parancsolni lehet nekik. Az ócska gally meg a Kapuk Botja. Ezzel átjárót lehet nyitni a Démonok síkjára. Nem is tudjátok, milyen hatalommal bírnak. Ezekkel hatalmamba kerítem Canariát kezdve a Canir királysággal. Majd, ha végeztem, akkor a ti világotok kerül sorra.
- De akkor kibérelte fel a zsoldosokat, akik kiirtották a falut? – kérdezte Sam.
- Gondolom, te voltál! Igaz, Cibill? - kérdezte Greg.
- Igen! Felbéreltem őket, mert kellett egy csali, amivel átcsalogathatlak titeket.
- De hát miért minket? Canariában is találtál volna embereket, akik segítenek megszerezni.
- Sajnos ez nem állt módomban. Mióta a kapuk összekötik világainkat, átjártam a földre. Szép lassan megismertem és rájöttem, micsoda hatalom van a ti birtokotokban. Fegyverek, robbanó anyagok, atombomba, gépek, melyek gondolkodnak. Megszédített s egyre többet jártam át. Sajnos később már nem volt olyan könnyű, mert megjelentetek ti, a Kapuőrzők és a legtöbb átjárót lezártátok. Ekkor bízott meg a király, hogy legyek én az összekötő világaink közt. Ez kapóra jött, mert így sok mindent megtudhattam rólatok. Ezután már könnyen sikerült egy zsoldos csapatot felbérelni, akiket áthoztam ide. De sajnos lebuktam. Damos király emberei rájöttek, hogy titokban átjárok a világotokba, ezért el akart fogatni. Persze könnyedén elmenekültem, de körözött bűnöző lettem. A zsoldosok persze még megvoltak, ezért kitaláltam, hogy kiirtok velük egy falut, rátok terelve a gyanút.
- Hogy kitörjön a világaink közt a háború! – mondta Greg.
- Igen.
- De akkor miért vezettél a toronyhoz?
- Mikor a támadást terveztem, belebotlottam ebbe a toronyba s utánajártam kicsit. Mikor rájöttem, milyen hatalom van a toronyban, eldöntöttem, hogy megszerzem. Sajnos a zsoldosokra nem számíthattam, így kénytelen voltam mást kitalálni.
- S akkor jöttünk a képbe mi?
- Hát persze, így két legyet üthetek egy csapásra. Egyrészt segítetek bejutni a toronyba, másrészt, mikor I. Damos értesül a kiirtott faluról, a ti holttesteiteket is megtalálják majd. Persze azért nekem is segítenem kellett! Mit gondoltok, Buck miért segített nekünk, és ki vitette az oltárra azt a falusit, és ki vágta fel a mellkasát? Hát én!
- Már csak azt nem értem, miért ölted meg a felbérelt zsoldosokat?
- Azokat nem én öltem meg. Engem is meglepett, ami történt. Valószínű valami fertőzött ételt vagy vizet ittak, s miután meghaltak, élőhalottak lettek. Most nézzük a kincseket!
Cibill kinyitotta a könyvet, viszont egy valamire nem számított. A papír több mint százéves volt, így mikor lapozgatni próbálta, egyszerűen elporladt s nem maradt más, csak a borítója.
- NEEEE! Ezt nem hiszem el, pedig már olyan közel voltam.
- HA HA HA HA! Látod, Cibill, ez történik, egy több százéves könyvvel. Mint az álmaid, elporladtak – mondta Greg.
- Nem baj, a bot még megvan. Igaz, már nincs értelme kaput nyitni a démoni síkra, de a ti világotok is jó lesz kezdetnek. Most pedig ti jöttök.
Cibill elővette kardját s megindult feléjük. Greg szabadulni próbált, de nem tudott. Lassan beletörődött a halálba, elmúlásba. Sarah jutott eszébe a felesége. „Bocsáss meg, Sarah!” Majd furcsa érzés lett rajta úrrá, mintha egy idegen erő törne elő, ami átveszi az irányítást. Greg teste megmozdult, majd eldobva az átkozott kardot Cibill felé kezdett rohanni. Cibillt ez meglepte olyannyira, hogy egy pillanatra megtorpant, majd lassan hátrálni kezdett. Greg útközben kihúzta a varázsló mellkasából a smaragdos kardot, majd továbblendült. Miközben feléje tartott, Cibill észrevett valamit szemében. Vörösen izzott. Greg odaérve támadásba lendült. Cibill védte a csapásokat, de érezte, nem bírja ezt sokáig, ezért egy tűzlabdát lőtt rá. Mellkason találta s Greget, hátrarepítette a varázslat ereje. Sam és Jad meglepődtek, mikor felállt, nem törődve égő mellkasával újra támadásba lendült. Cibill ezt már nem várta meg, varázsbotjával koppintott egyet a földre, majd előre lépve eltűnt a semmiben.
Greg hirtelen meggörnyedt, majd kardjára támaszkodva térdre zuhant. A smaragd a markolat gombban, világítani kezdett. A vörös izzás eltűnt szeméből. Greg visszanyerte uralmát a teste felett, ekkor a smaragd derengése is abbamaradt.
- Mi történt? Hol vagyok? Ja persze a torony. ÁÁÁ! Sajog a fejem.
Greg melegséget érzett.
- ÁÁÁÁ, ég a mellkasom! – kiáltott s elkezdte oltani magát.
Ekkor a torony megremegett, s kövek kezdtek hullani a mennyezetről.
- GREG, SZABADÍTS KI MINKET! SIESS! – kiabálta egyszerre Sam és Jad.
Greg elindult a társai irányába, kezében még mindig ott lapult a smaragdos kard, amivel odaérve sikerült kiverni társai kezéből a lilásan derengő kardokat.
- Húzunk innen, mindjárt ránk dől a torony!
Sam és Jad ezzel egyetértett, így rohantak kifelé. Elértek az árnyék lépcsőhöz, s mikor már az utolsó lépcsőfokát is elhagyták, a kristály kialudt sötétségbe hagyva őket. Mintha a kard ezt megérezte volna, a smaragd újra világítani kezdett zöld fénybe borítva a termet. Meglepődtek, de nem volt sok idejük, így rohantak tovább. Átrohanva az oltáros termen, Greg a holtestre pillantott. Nyugodj békében! Mikor leértek a torony aljába, a felettük lévő szintek már beomlottak, s már az alsó szint is omladozott. Mikor a torony kijáratához értek, egy hatalmas ugrással próbáltak minél távolabb kerülni a toronytól. Hasra érkezve kezükkel a fejüket védték a törmelékektől, majd, mikor a robaj abbamaradt, felálltak. A smaragd zöld világítása is elhalványult, majd kialudt. A torony teljesen összedőlt.
- Ezt megúsztuk! – jelentette ki Sam.
- Igen, szerencsénk volt - mondta Greg.
- A fenét! Te mentettél meg minket! De hogy csináltad? Hogy tudtál mozogni? – kérdezte Jad.
- Én, én nem tudom. Annyira sajog a fejem. Csak arra emlékszem, hogy ott állunk Cibillel szemben s nem tudunk mozogni. Utána már csak arra emlékszem, hogy Cibill sehol, omlik be a torony és ti segítségért kiabáltok. A többit meg tudjátok.
- Ez nem hangzik valami jól. Láttuk, mit csináltál! Kitörtél a béklyóból, kihúztad a kardot, ami a kezedben van, a varázsló csontvázából, s megtámadtad vele Cibillt. Ő valami tűzgolyót lőtt rád, amitől hátra estél, de nem törődve ezzel felálltál, s mikor újra felé rohantál, ő eltűnt – mondta Jad.
- Kard, tűzgolyó, eltűnt varázsló, összeomló torony. Mibe keveredtünk? Hogy magyarázzuk ezt meg a tábornoknak? – kérdezte Sam.
- Mindenesetre induljunk, nagy út áll előttünk!
Greg és csapata összeszedték a zsoldosok felszerelését, majd visszaindultak a toronyhoz. Akadály nélkül jutottak ki az erdőből. A falu ugyanúgy nézett ki, mint ahogy otthagyták, üresen és romokban. Kivezették az istállóból a lovakat s a kapuhoz indultak. Az út csendesen telt. Fáradtak voltak a beszélgetéshez. Mikor megérkeztek a romokhoz, valamiféle alakokat vettek ki, s mikor közelebbről is megfigyelhették őket, páncélban voltak, kezükben lándzsa, oldalukon kardot hordtak. Ők is észrevették őket, ezért megindultak feléjük.
- A nevem De Vegra Tamorien és a Kapulovagok rendjébe tartozom. Önök megszegték az egyezséget és engedély nélkül léptek a Canir birodalom területére és Canariába is. I. Damos király parancsára letartóztatom magukat.
- Héj, csak lassan a testtel, hisz maguk hívtak ide minket! – mondta Sam.
- Nyugalom, majd én beszélek – intette csendre Greg. - Mi I. Damos király engedélyével keltünk át, legalább is eddig úgy tudtuk. Cibill Tortega pár nappal ezelőtt Damos király parancsára felkeresett minket, s a segítségünket kérte egy engedély nélkül átkelt alantiszi zsoldos csapat felkutatására, akik lemészároltak egy canir falut, név szerint Erdőszél faluját.
- Micsoda? Megölték Erdőszélben a falusiakat? Ezt azonnal kivizsgáljuk! Gelos! Fogj pár embert s azonnal vágtassatok Erdőszélbe! Állítólag a falusiakat megölték.
- Parancs!
- Tudtommal Cibill Tortega már nem áll Damos király szolgálatában, sőt az egész Canir királyságban körözés alatt áll. Egy börtönbe kísérjük magukat, amíg kivizsgáljuk az esetet. Nem érdemes ellenkezni, túlerőben vagyunk! Adják át a fegyvereiket!
- Nos, rendben. Fiúk le a fegyvert! – válaszolt Greg, miközben fegyverét nyújtotta.
- Erre semmi szükség! - vágott közbe egy ismeretlen ember, aki most ért oda. - Uther Dorn vagyok! Én vettem át Cibill helyét, mint diplomata. Mint ahogy De Vegra parancsnok is mondta, Cibillt körözik a Canir királyság törvényeinek súlyos megszegéséért. Sajnos egy nappal később értünk ide, mint ahogy maguk elindultak, de beszéltem a tábornokkal és ő is ugyanezt mondta, mint önök. Hogy elkerüljük a diplomáciai félreértéseket, hazamehetnek.
- Nem, ők megszegték az egyezséget, ezért letartóztatom őket.
- Rendben, De Vegra parancsnok, de ha emiatt szűnik meg a béke világaink között, én egyedül önt teszem felelőssé.
- Jól van, menjenek! De azt a kardot nem vihetik – mutatott De Vegra a smaragdos kardra. - Az a kard a családom tulajdonában volt régen, így engem illet!
Greg levette a kardot oldaláról és átadta De Vegra parancsnoknak. Ezután leszálltak a lóról és a kapuhoz vezették őket. Greg elővette a rádióját.
- Halló, itt az Alfa csapat. Megérkeztünk, nyissátok az ajtót! A kód new englandi kagylóleves. Fehér kagylóból.
Sam és Jad elnevették magukat.
- Rendben, Alfa csapat, az ajtó nyitva, jöhetnek – mondta egy ismerős női hang.
- Nem én találtam ki a kódot – mondta, majd átlépett a kapun a többiekkel mögötte.
- Jó estét, Ginger őrmester! Jó látni magát!
- Köszönöm, uram. A tábornok már várja.
- Igen, azt sejtettem. Máris megyek! Colbert hadnagy, Dougles százados, leléphetnek.
- Köszönjük, ezredes! – mondták egyszerre s elindultak.
- A tábornok úr később magukkal is beszélni akar – szólt utánuk Ginger Őrmester.