Egy mese
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi, aki elindult a másik király udvarába, mert azt hallotta, hogy él ott egy királyleányka, aki nagyon egyedül van.
Ahogy ment, mendegélt, azt érezte, hogy nagyon elfáradt, ezért leült a tó partjára szundítani egy cseppet. Épp csak elszunyókált, amikor brekegést hallott. Hát egy csodaszép békalány bámult rá nagy szemeivel.
– Brek, Brek, Berk! Kedves királyfi, tudod-e én ki vagyok? – kérdezte a békalány.
De a királyfi a csodálkozástól megszólalni se tudott, nem, hogy válaszolni. Akkor ért oda a szomszéd király kisleánya, aki nagyon egyedül volt, ezért megörült, hogy most egyszerre két pajtása is lesz. Egy királyfi és egy békalány.
A békalány rá se akart nézni a kis királyleányra, csak a királyfihoz beszélt.
– Brek. Mi lenne, ha megcsókolnál, kedves királyfi? Nem ígérek ugyan semmit, de nem kizárt, hogy egy szépséges királyleánnyá változnék.
Na, ezt a csábítást azért a királylány se hagyhatta szó nélkül, és ő is ránézett a kis királyfiúra.
– Inkább engem csókolj meg, mert én már most se vagyok csúnya, és most is királylány vagyok.
Ezen rögvest elgondolkodott a kis királyfi. Ha ő megcsókolja a békát, aki nem biztos ugyan, de lehet, hogy szépséges királyleánnyá változik, akkor az is előfordulhat, hogy a kis királylány, aki tényleg nem is csúnya és már most királylány, egy békává változna.
– Na, akkor lennék én bajban - gondolta a kis királyfi, és tenyerébe véve a békaleányt cuppanós csókot, nyomot a buksijára.
Itt a mese vége, aki nem hiszi, járjon utána.
