Odaát

Fantasy / Novellák (2016 katt) Jimmy Cartwright
  2010.08.13.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2008/2 számában.

Zúgó fejfájással ébredt, nem tudta hol. Megmozdulni nem volt még kedve. Kinyitotta a szemét. A fehérre meszelt plafont látta meg először, majd körbefordította a fejét, s fehér falat, bolyhos faliszőnyeget látott az ágya mellett. A másik oldalon egy kisebb szoba körvonalai rajzolódtak ki. Még elég homályosan látott. A fejétől jobbra lévő ablakból meredeken, szikrázóan sütött be a hirtelen nap. Képek villantak fel gyors egymásutánban előtte. Egy hatalmas fekete madár - talán holló -, egy csúcsos süveges, köpönyeges férfi, egy falu különös szerzetekkel és furcsa házakkal, egy erdő, amelyben tűzvész tombol, ismét a madár, majd az égő falu. Kidugta lábát a puha takaró alól, és valami lábbelit keresett, miközben az ágy szélére ült. Talált egy kényelmes papucsot, belebújt és felkelt. Most már tisztán látta a kis szobát, amiben néhány kényelmesnek tűnő bútor foglalt helyet. Kinézett az ablakon, de visszahőkölt a látványtól. Néhány méterrel alatta felhők úsztak, s a tiszta kék ég végtelenje terült el a szeme előtt. Valaki kopogtatott az ajtón, de meg sem várva a választ, benyitott.

- Jó reggelt, jó reggelt, a hirtelen nap felkelt!

Értetlenül meredt az idétlen mondókát kiabálóra. Elnyögött egy erőtlen "Jóreggelt.", s várt. A nyeszlett kis alak intett, megfordult s elindult az ajtó mögött lévő hosszanti folyosón. Ő követte, s az kinyitott előtte egy ajtót, ahonnan gőz gomolygott ki.

- A fürdő kész, a kosz elvész! - kiabálta ismét vékony hangján.

Belépett a gőzbe és becsukta maga mögött az ajtót. Nem dézsát talált, mint várta, hanem valamilyen kőből faragott, fényesre csiszolt kádat, teli vízzel. Levetette hálóköntösét, végignézett magán, elismerően morgott valamit, majd beledugta kezét a vízbe. Épp megfelelőnek találta, így hát belemerült. Jóleső érzés volt, ahogyan a víz körbefolyta testét. Talált egy szappant, egy tengeri szivacsot, és alaposan megmosakodott. Közben meglátott egy tégelyt, amelynek a felirata "Haj" azt engedte sejtetni, hogy annak tisztítására való, így megmosta hosszú, fekete haját is. Mire végzett, a kis alak ismét felbukkant.

- Tiszta ruha, tiszta test! Tiszta lélek, ne feledd! - kiabálta, s hangját felerősítette a fürdő.

Felszisszent az éles hangok hallatán, s közben önkéntelenül is eltakarta testének intim részeit. A kis alak felakasztotta egy falon lévő fogasra a ruhát, amit hozott, majd elment. Ő pár percig még áztatta magát a kádban, majd kiszállt, a fali polcról leemelt egy nagy törölközőt, s megtörölközött. Ekkor észrevett egy nagy tükröt a polccal ellenkező oldalon. Végignézte benne magát. Tetszett neki, amit látott. Odalépett a fogashoz, s magára öltötte a ruhákat, melyek pontosan illettek rá.

Kilépett a folyosóra, s tanácstalanul tekintett körbe, de a kis alak felbukkant előtte.

- Finom étel erőt ad, reggeli van jó adag! - kurjongatta, miközben intett egyet, s elindult a folyosón a szobájával ellentétes irányba.

A folyosó végéről boltíves fény áradt, s mikor odaértek, egy nagy terembe léptek át a boltív alatt. Szemközt hatalmas ablakok nyújtottak csodálatos, de egyben félelmetes látványt is az előttük úszó felhőkkel. Egy galérián álltak, melynek két oldalán lépcső vitt le, hol terített asztalok sorakoztak. Lesétáltak a lépcsőn, és az átellenes sarokba mentek. A kis alak kihúzta a széket, miközben ismét strófázni kezdett.

- Jó étvágyat, nagy lúdlábat, ital is lesz, de az várhat! - majd besurrant egy ajtón.

Leült a terített asztalhoz, s épphogy enni kezdett, ismét feltűnt a kis alak, ám ezúttal nem egyedül. Egy robosztus, halványbarna bőrű figura követte. Egy közeli asztalhoz ültette, s neki is hasonló versikével kívánt jó étvágyat. Ezután szinte percenként jött a kis alak, s mindig követte valaki. Másodjára egy magas, nyúlánk, kék bőrű férfi, majd egy napbarnított izomkolosszus, azután egy aranyhajú, ezüstbőrű nő, kicsivel később két apró termetű, fekete lény, és végül egy ősz, hosszú szakállú, csúcsos süvegű alak. Mindet leültette szépen sorjában, mondott egy-egy versikét, s magukra hagyta őket. A hosszú szakállú úgy tűnt már jártas az itteni szokásokban, s nyugodtan, másokról tudomást sem véve kezdett neki bőséges reggelijének. A többiek ekkor mertek csak az előttük lévő ételhez nyúlni. Miután mind befejezték, láthatóan izgatottak voltak, s szorongva kémlelték a másikat, de nem mertek sem megmozdulni, sem megszólalni. A feszült csendet a kis alak újabb kurjongatása törte meg.

- Egészségre inni jó, ha nincs már harapnivaló! - jelent meg egy boltív alatt, kezében tálcát egyensúlyozva, melyen nyolc pohár koccant egymásnak. A poharak teli voltak bordó színű itallal. Finom volt, látszott, hogy mindenkinek ízlett. Kissé édes, hűs íze volt, s mintha erőt, bátorságot öntött volna beléjük. Barátságosabbá vált a légkör, s ha nem jelenik meg ismét a kis alak újabb strófát szajkózva, még az is előfordulhatott volna, hogy beszédbe elegyednek egymással.

- Itt a Gazda, itt az Úr, húzd meg magad, mint a nyúl! Ő szól hozzád maga, hallatsszék hát az Ő Hangja.

- Imé, hát itt vagytok mind. Hősök, akiket tisztelnek s szeretnek világukon. Fontos, meghatározó személyiségek, kik tetteitekkel beírtátok magatok történelmetekbe. Különböző helyekről jöttetek, célotok mégis egy. Segíteni a rászorulókon, bajbajutottakon akár a saját károtok, néha életetek árán. Ezért is vagytok most itt. Mindannyian feláldoztátok magatokat egy ügyért. Valamint azért is, hogy megerősödjetek, mert új esélyt kaptatok. Befejezhetitek a küldetésteket, és folytathatjátok eddigi életetek, még több jót cselekedve, amíg békében, öregségben el nem hunytok. Legyen hát!

A nő a kardja után nyúlt. Nem tudta, mi történt, de mintha egy pillanatra elvesztette volna eszméletét. A gonosz gyík épp megfordult. A harcos kapott az alkalmon, és szélsebesen felszaladt a hátán, majd egy suhintással lemetszette a fejét. Győzött. A hatalmas, éjfekete holló elismerően károgott: "A falu megmenekült."

Előző oldal Jimmy Cartwright