Utolsó
Utolsót dobbant a szíve,
Megállt lélegzete hangja,
S kihűlt lelkében egy szikra,
Félelem járta át a teret,
Izzó sikoly, tétova téboly,
A hóhér bárdja, ahogy lecsapta fejét,
Utolsó pillanata, beleremegett az éj,
Szürkülő szemében eltűnt a fény,
Parázna sóhaj az ujjbegyén,
Ódon kastélyok kísértő hölgye,
Félelem, s átok völgye,
Hol azért jár az éj,
Hogy fennen hirdesse a törvényt,
Mit megül majd a tor,
A por a sírban, s a csontok legott,
Tépett selyemben áztatott kasmírok,
Égő lélekben ellobbanó remény,
S a kriptában elhaló szó,
Fennen dübörgő csillagok,
Egy hajtincsbe lopott csók,
Nincstelenségbe takart gyolcs,
Utolsó vacogás a testben,
Kietlen végtelen mindenben,
Kiáltás hangja a messzeségben,
Remegő végtagok a kínpad végében,
Utolsó porcog koccanó tömege,
Verejtékben ázott ördöge,
S egy eltűnő apró lehelet,
S a táguló kozmosz örvénye,
Átjár majd mindent utolsó élete,
Kitárul elébe a Világ,
Mikor a szíve megáll,
S nem dobog már semmi,
S lepereg egy röpke pillanat.
