Lények világa – 1. A raktár (18+)
Az öregasszony, vagyis a lény, aki valaha öregasszony volt, egy oszlop mellett állt. A sötétbe borult raktárból csak az ajtón beszűrődő fényutca látszott. Balra szurkos feketeségbe futó polcsor, jobbra csak az oszlop. A nyanya ott kornyadozott, és a semmibe meredt. Bob az ajtó mellől figyelte. Nem tudta megállapítani milyen stádiumban van. Három fajta stádiumba sorolta a lényeket. A frissen megszállt testek voltak az egyesek. Ezek rendkívül gyorsak, erősek és ezért életveszélyesek voltak. A kettesek már jóval lassabbak, gyengébbek voltak. Esetenként többen is összeverődtek, ám ezek elől könnyen el is lehetett futni. A hármasokat már messziről érezted. A rothadó hús, a hullaszag, mint egy felhő vette körül őket. Könnyedén el lehetett bánni velük, csak a gennyköpetre kellett vigyázni. Ezek a hármasok, ha nem vigyáztál, rád köptek – valójában olyan volt, mintha sugárban hánytak volna – és akkor vége volt a dalnak. A köpetük valamiféle idegmérget, vagy valami effélét tartalmazott. Bob nem tudta biztosan, nem volt orvos, de ahogy a bőrödhöz ért, szinte azonnal elkábultál, és ott helyben összeestél. Ekkor a lény odavánszorog hozzád, és megszállja a tested. Bob egyszer távolról megfigyelte a folyamatot. Iszonyatos volt. A lény szájából – ráadásul az egy kisfiú testét használta – rengeteg cérnavékony csáp bújt elő. Aztán, mint egy csók iszonytató karikatúrája, a tehetetlenül fekvő fickóhoz hajolt, és a szájára tapasztotta az ajkait. Még távolról is látta ahogy a férfi torkán lefelé nyomul az a sok csáp vagy mi. Aztán az addig tehetetlen férfi, villámgyorsan felpattant, rá sem nézett az összerogyó gyerekre. A lény új testben folytatta istentelen életét. Bob még most is összerezzent, és a gyomra liftezett az emlék hatására.
Most erősen megmarkolta a kétkezes fejsze nyelét, és megint bekémlelt a raktárba. A lény ugyanúgy állt, és szinte mozdulatlan volt. Bob végig gondolta, mit fog tenni.
Ahogy belép a raktárba, három gyors lépéssel a nyanya mögé ér. Még ha az esetleg meg is hallja, akkor is lesz ideje lesújtani a fejére. A fej volt a lény legsebezhetőbb pontja. Ha azt rendesen eltalálod, akkor elintézted.
Aztán Bobnak bevillant egy kép. Odamegy, lecsapja a banya fejét, de akkor öt vagy hat lény ront rá a sötétből. Megrázta a fejét. Nem!
Nincs itt több, csak ez az egy! Felesleges riogatni saját magát.
Utána átkutathatja végre a raktárt. Bob ismerte a logót ami a raktár oldalán virított. A lények megjelenése előtt ez a cég élelmiszereket forgalmazott.
Bob az autópályáról szúrta ki a hatalmas ipari területet. Öt óriási raktár volt egymás mellett, de Bob egyből ezt célozta be. A férfi remélte, hogy lesz itt valami étel, és végre teletömheti a hasát. Egy hete alig evett. Igaz, két napja sikerült elkapnia egy macskát. A rohadt dög megkarmolta, és meg is harapta. Persze aztán Bob szépen megnyúzta, nyársra húzta, és jóízűen megette. Már nem borzadt, hogy ilyeneket kellett ennie. Ha az ember éhezik, előbb utóbb bármit megeszik. Evett már kutyát, macskát, mókust, sünt, patkányt, és majdnem sikerült elkapnia egy mosómedvét, de a kis rohadék elmenekült.
Ám ha itt talál kaját, mondjuk konzerveket vagy valami szárított ételt, végre jóllakhat. Bob ismét megszorította a fejszéje nyelét, és belépett az ajtón.
Ebben a pillanatban egy gyors árny vált ki a sötétből. Az ácsorgó öregasszony felé osont némán. Fekete kezeslábast viselt, fekete kesztyűt, fekete cipőt. Egy katonai gyalogsági ásó volt a kezében. Sima halk léptekkel a lény mögé lépett. Az csak állt ott, kicsit imbolyogva, aztán egy begyakorolt mozdulattal meglendült az ásó, és szabályosan lefejezte a nyanyát. Bob hallotta a nyögést, ami a sötét ruhás torkából tört fel az erőlködés hatására. Bob ekkor jött rá, hogy egy nőt lát.
A banya torzója először térdre rogyott, miközben a feje jó két méterre elgurult balra. Nyakcsonkjából vér és sárgás genny, vagy mi fröcskölt. A nő hátralépett, nehogy beterítse a gusztustalan anyag. Aztán a fejetlen torzó az oldalára dőlt. A nyakából cérnavékony csápok nyúltak ki és minden irányban tapogatóztak.
– Vigyázz nehogy hozzád érjenek! – kiáltott oda Bob. A fekete ruhás nő úgy rándult össze, mintha megütötték volna. Maga elé kapta az ásót, és Bobra meredt. Kissé hunyorgott, mert Bob pont a lenyugvó nap előtt állt, ami szinte glóriaként vette körül az alakját. – Nyugalom hölgyem, ember vagyok – próbált megnyugtató hangon szólni. A nő, ugyanolyan feszülten figyelt, mint addig. Nem úgy tűnt, hogy Bob bejelentése, miszerint ember, megnyugtatta volna.
Bob lépett egyet befelé.
– Tiszta a raktár? Úgy értem, csak ez az egy lény volt? – intett kérdő mozdulattal a sötétség felé. – Mert láttam, hogy onnan jöttél elő.
A nő még mindig csak állt. Az ásójáról apró cseppekben vér folyt a földre. Bobnak most szokott hozzá a szeme a félhomályhoz. Már a nő arcvonásait is ki tudta venni. Vékony arcú, harmincas nő volt. Sötétbarna haját szorosan összefogva egy copfban hordta. Kis szemei közel ültek egyenes orrához. Vékony szája vonallá feszült, zöld szemét le sem vette a férfiról. Szögletes állát megfeszítette. Nem lehetett szépnek nevezni, de csúnya sem volt. Bob széttárta a karjait, és eltartotta magától a baltát. Finoman a padlóra eresztette a balta fejét, aztán amikor érezte, hogy egyensúlyban megállt a földön, elengedte a nyelét és egy jó nagy lépést tett oldalra.
– Nem akarok semmi rosszat. Csak szétnéznék, hogy van e valami étel – a nő még mindig nem mozdult –, egy napja nem ettem.
Ebben a pillanatban, a nő felemelte a véres ásót, és mint akit rugó lőtt ki, Bob felé iramodott. Gyors volt. Ahogy elég közel ért a férfihoz, meglendítette a fegyverét, látszott az ívéből, hogy Bob fejét is le akarja vágni.
– Hé, mi a fa… – szaladt ki a száján. Bob rájött, hogy nagy hiba volt letenni a fejszét. Tudta nincs más választása, ártalmatlanná kell tenni ezt a harcias nőt. Ez a gondolat épp csak átvillant az agyán, amikor az amazon már ott is volt egy méternyire tőle. Az élesre fent ásó – Bob ezt is mintha egy nagyítón át látta volna – a nyaka felé lendült.
A férfi egyet lépett oldalra, ezzel elkerülte az ásót, és egyet lépett előre is, így kartávolságba került a támadójához.
Bob egy sajnálkozó fintort vágott, és egy klasszikus bal horgot helyezett el a nő állára. Nem ütötte meg teljes erővel, de így is hátravágódott a feje. Ahogy megtántorodott, Bob vele mozdult, és ismét megütötte, ezúttal a füle mögött. A nő eszméletlenül terült el a földön.
– Bocsánat, hölgyem – mondta a férfi. Lenézett a véres fegyverre, ami még mindig a nő ujjai közelében feküdt.
Félrerúgta a gyalogsági ásót.
* * *
A nő először csak résnyire nyitotta a szemét. Kis tűz ropogott előtte, és egy rácson két konzerv melegedett. A férfi éppen megkeverte az ételt, aztán visszaült a tűz túloldalára. Ekkor érezte meg, hogy a kezei össze vannak kötve a háta mögött. Az álla sajgott, és úgy érezte, meg is dagadt. A füle lángolt, és csengett. Ám nem mozdult. Nem akarta, hogy a férfi észrevegye, hogy magához tért.
– Nyugodtan felülhetsz – mondta a férfi, de rá sem nézett – tudom, hogy magadhoz tértél.
A nő megpróbált felülni, de a hátrakötött kezeivel ez elég nehezen ment.
– Segítsek? – kérdezte Bob és már készült felállni.
– Hozzám ne érj! – sziszegte a nő. Nagy nehezen felült. Olyan gyűlölettel meredt a szemben ülő férfira, hogy Bob inkább elfordította a tekintetét róla.
– Leütöttél és megkötöztél te beteg fasz! – a nő hangja gyűlölettől csöpögött.
– Nos, te meg le akartad vágni a fejem egy kifent ásóval – mondta Bob. – Szerintem egálban vagyunk.
Fogott egy rongyot, és levette a két konzervet a tűzről.
– Kész a kaja. Babfőzelék virslivel. – Úgy vigyorgott, mintha a világ legnagyszerűbb hírét közölte volna – először megetetlek, aztán én is eszek.
Felállt, kanalát megtörölte a nadrágjában. Fogta a konzervdobozt és leguggolt a nő mellé. Belemerítette a kanalat a finoman illatozó ételbe, és a nő szájához tartotta.
– Egyet a papának – mondta mosolyogva.
– Dögölj meg! – vicsorgott a nő. A férfi arcán őszinte megbántottság látszott. Megcsóválta a fejét.
– Nézd, kénytelen vagyok ezt tenni veled, mert szerintem megint megtámadnál. Nem akarlak ismét bántani. Itt fogok éjszakázni, aztán reggel elengedlek, és ki-ki megy a maga útján. Ha nem kell a kaja, akkor majd reggel megeszed.
Ezzel visszament a korábbi helyére, a tűz másik oldalára, és jóízűen falatozni kezdett. Gyorsan lapátolta be a főzeléket a szájába. Szinte nem is rágott, csak nyelt.
– Tudod mi hiányzik nekem a legjobban?
A nő némán ült. Bobot nem zavarta. Lenyelt még egy falatot, és folytatta.
– A kenyér! Nagyon szerettem a kenyeret. Mondták, hogy egészségtelen, meg hizlal, de én imádtam! – Már a konzerv aljáról kotorta ki a maradékot. Aztán tekintete megállapodott a nőnek megmelegített konzerven. – Ő… ha még mindig nem kell, akkor nem bánnád, ha azt is megenném? Rengeteget találtam, úgyhogy, ha mégis megéheznél tudok neked melegíteni. – Kérdőn nézett foglyára. Az megvetően elfordította a fejét. – Ok. Akkor megeszem ezt is – és már lapátolta is a szájába. – Hátul a raktárban, jó pár kartonnal van – a kanalával mutatta merre – a felén nincs címke, de szerintem étel van bennük. Elfeleztem, odatettem a hátizsákod mellé – és a tűz fényének körén kívülre intett – a tetőlejáratnál a létra mellett találtam.
A nő tekintete a fekete hátizsákra tévedt.
– Gondoltam, hogy a tiéd – Bob bedobott a szájába egy falat babot, majd a kanállal ügyesen szétvágta a virslit, és azt is utána küldte.
* * *
Bob hagyta leégni a tüzet, már csak a parázs izzott pirosan. A lány most vette észre, hogy a férfi a raktár tetején tátongó lyuk alatt rakott tüzet. Ezért nem volt füst mindenhol.
Némán ült, maga elé meredve. A férfi, feje alatt a hátizsákjával kényelmesen hevert. Csak úgy a plafonhoz beszélt.
– Nézd, én nem tudom mi történt veled, de hidd el, én nem bántalak.
Semmi válasz.
– Tudom, hogy az emberek… – itt megakadt egy pillanatra –, hogy is mondjam, szóval mindenkiből a legrosszabbat hozta ki ez a szarság.
Semmi reakció.
– A nevem Robert Philips, de mindenki csak Bobnak hív… hívott.
A férfi egy jó percig hallgatott. Aztán halkan, de összefüggően elkezdett beszélni.
– Nyomozó voltam New York-ban. A gyilkossági osztályon dolgoztam. Azt hiszem, jó nyomozó voltam. Aztán egy ügyem rosszul sült el. Egy sorozatgyilkost üldöztünk. A fickó kórházi nővéreket gyilkolt. Semmi nyomot nem hagyott. Már az FBI is beszállt, de még ők sem tudtak semmit segíteni. Aztán a fickó elkezdett nekem üzengetni. Az egyik újságot hívogatta, és képeket küldött minden lányról, akit elkapott. Borzasztó volt. – Bob itt elakadt kicsit. Aztán összeszedte magát és folytatta. – A feleségem is nővér volt. A New York Metropolitan kórházban dogozott. Aznap a fickó egy képet küldött nekem a kórház parkolójáról. Tudtam, hogy miért. – Bob megint csak hallgatott. A lány észre sem vette, hogy érdeklődve hallgatja a férfit. – Hívtam Sarah-t, de nem vette fel. Odarohantam, de elkéstem. Senki sem látta órák óta. Aztán az a rohadék felhívott, és elmondta mit fog csinálni a feleségemmel. Nagyon kiborultam. A kapitány elvette tőlem az ügyet és hazaküldött. Hiába könyörögtem, a szabályzat szerint nem vehettem már részt a nyomozásban – Bob megint megállt. Hangja eddig nyugodt, halk volt. Megköszörülte a torkát, és megint belekezdett. – Három napig semmit sem tudtunk. Egész New York Sarah-t kereste. Aztán a fickó, képeket küldött. Sarah meztelenül egy székhez kötve. Sarah mellei, karjai összevagdosva. Sarah egy matracon fekve, hátán szörnyű sebekkel. Aztán végül elküldte Sarah fejét egy dobozban. Azt hiszem kicsit megőrültem akkor. Sokáig kórházban kezeltek. Aztán a bátyám meg a felesége kihoztak onnan, és elvittek a farmjukra. Ekkor jelentek meg a lények. Richie és Miranda is meghalt, amikor a farmot elözönlötték a lények. Én meg elindultam, csak bele a világba.
Bob a kulacsáért nyúlt, és ivott. Hallotta, hogy a nő is megmozdul.
– Estella vagyok. – a lánynak szokatlanul mély hangja volt.
Bob nem szólalt meg. Csendben felült. Átnézett a nőre a halódó tűz fölött. Éppen csak a sziluettjét tudta kivenni.
– Bankpénztáros voltam. Amikor a lények megjelentek, szerencsémre a „biztonsági zóna” közepén éltem. – A férfi tudott az úgynevezett biztonsági zónákról. Az invázió kezdetén a népek úgy hitték, ott nem eshet bántódásuk. Itt a katonaság és a Nemzeti Gárda szigorú határokat szabott ki, és egy darabig sikeresen ki is szűrték a lényeket. – Továbbra is a bankban dolgoztam, igaz, akkor már a pénz mit sem ért, élelmiszerjegyeket osztottunk. – kicsit megállt, és valahová Bob feje fölé nézett. – Aznap ketten voltunk a kolléganőmmel Monicával, meg Frank-el a bank egyik vezetőjével. Egy fegyveres gárdista őrizte a bankot. Az emberek tíztől jöhettek felvenni a jegyeket, de mi már nyolctól ott voltunk. A világ félig összeomlott, de a papírmunka ugyanannyi volt. Ekkor négy fegyveres jött be a fiókba. Azt hiszem, kifigyelhették, hogy a gárdista srác – úgy emlékszem Steve-nek hívták – kiment a mosdóba. Mi Monicával nem értettük, hogyan tudtak bejönni, hisz akkor még nem voltunk nyitva. Pisztolyokkal, késekkel hadonásztak. Mi Monival szinte megdermedtünk. A gárdista ekkor jött ki a mosdóból, az övével babrált, fel sem nézett. Géppisztolya a vállán lógott. Az egyik fickó a mosdó ajtaja mellett állt, kezében egy hatalmas, forgótáras pisztoly volt, és őt várta. Azt hiszem, a fiú szinte fel sem fogta, hogy mi is történik, az a mocsok a füléhez tartotta a pisztoly csövét és meghúzta a ravaszt. A dörrenés akkorát szólt, hogy szinte megsüketültem. A golyó a jobb fülénél hatolt be, és a bal oldalon, a fél arcával együtt távozott. Csont, hús, agyvelődarabok fröccsentek szerteszét. Teste úgy rogyott össze, mintha egy marionettbábnak elvágnák a zsinegjeit. Nem kaptam levegőt. Akkor láttam először gyilkosságot. Mónika eszelősen sikoltozott.
Az egyik nagydarab rabló, egy fekete bőrű férfi belemarkolt Móni hajába és rekedt hangján rászólt:
– Pofa be te ribanc, vagy a te agyadat is kiloccsantom! – Móni erre elnémult. Akkor még nem is tűnt fel, hogy Frank, a főnökünk, meg sem volt ijedve. Egyből elkezdte bepakolni az élelmiszerjegyeket egy sporttáskába, amit az egyik rabló dobott oda neki. Aztán amikor kész volt, azt mondták feküdjünk a földre. A padlóról felnézve láttam, hogy Frank odament a banda legnagyobb hangú tagjához, ahhoz, aki megölte a biztonsági őrt. Monk volt a neve a rohadéknak – ezt persze csak később tudtam meg – és mondott neki valamit. A pofaszakállas fickó a fejét rázta, de Frank csak magyarázott. Aztán Monk végül bólintott. Frank kinyújtotta a kezét, az meg adott neki egy pisztolyt. Ezután, az a szemét odajött hozzánk és lenézett ránk.
– Nos, hölgyek, van egy jó hírem, a főnök beleegyezett, hogy velünk jöjjetek.
Estella itt üveges tekintettel meredt maga elé. Bob várt, nem akarta megzavarni a nőt. Látszott ahogy a lehunyt szemhéja alatt, szemgolyói úgy rángatóznak, mozognak, mintha egy filmet nézne.
* * *
Bob emlékezett azokra az időkre. Igaz azokban a napokban teljes letargiában, bátyja tanyáján éledezett. A tévé végig közvetítette a világ pusztulását, ám Bob csak a feleségére tudott gondolni. A legelején a híradások csak furcsa balesetekről, különös támadásokról számoltak be. Aztán a helyzet egyre durvult. A média megpróbálta betegségnek beállítani a dolgot. Valamiféle vírusról hadováltak, mindenki megrémült. Az emberek elkezdtek menekülni. Elhagyták az otthonukat és megpróbáltak biztonságos helyet keresni. De persze nem volt ilyen. Aztán jött a statárium, a Nemzeti Gárda, meg a hadsereg, lezárták a városokat, városrészeket. A lények szinte napok alatt lepték el az országot, hetek alatt az egész világot. Ezek a biztonsági zónák, amiről Estella beszélt, sem sokáig álltak. Hetekkel a teljes összeomlás után ezek a zónák is megadták magukat.
A nő megint megszólalt.
– Megkötöztek bennünket, és egy furgonnal elhagytuk a zónát. Fogalmunk sem volt hová visznek…
Estella ismét befelé fordult, ám halkan tovább mesélt. Teste előre hátra dülöngélt. Egyfajta transzban volt…
* * *
…a furgon száguldott. A két nő, ide oda gurult a padlón. Testüket össze vissza zúzták, mire megálltak végre. A Monk nevű fickó kinyitotta az oldalajtót, és mosolyogva nézte a két rémült nőt.
– Megjöttünk lányok. Remélem, kellemesen utaztatok! – hangosan röhögött. – Oltári bulit csapunk! – Ezzel durván megragadta Monica karját és egy mozdulattal kirántotta a furgonból. A lány a porba esett. Aztán Estella lábát kapta el és őt is a másik lány mellé taszította. A többi fickó csak bámult rájuk. Monk hátat fordított a két földön fekvő fogolynak és elindult a ház felé. – Hozzátok be őket – szólt hátra. Frank talpra rángatta Estellát, egy másik hosszú hajú durva férfi Monicát állította fel. A nők ekkor vehették szemügyre hova is hozták őket. Egy nagy falusi ház előtt állt a furgon. A házat veranda vette körül. A veranda teteje az első emelet magasságáig ért. Számtalan ablak nézett szembe velük. Volt még egy emelet, ám ott az ablakokat redőnyök takarták. A háztól nem messze hatalmas pajta terpeszkedett. Tovább nem hagyták őket bámészkodni. Frank megtaszította Monicát, ám a lány ekkor dühösen hátra perdült.
– Miért csinálod ezt Frank? Én azt hittem te egy rendes ember vagy! – Frank megtorpant. Úgy nézett a lányra, mintha akkor ébredt volna. Aztán odalépett a nőhöz, és vésztjósló hangon megszólalt.
– Azt akarod tudni, miért? – csikorogta – Mert elegem volt a rabszolgalétből. Mert egy lúzer szolga voltam, akinek semmi jövője sem volt. Aztán most itt vannak a lények. Ha nem halunk meg, akkor is csak szolgák maradunk. Monk az unokatestvérem, és ő végre felnyitotta a szemem. Már senki sem parancsolhat nekünk!
– De minek hoztatok ide minket? – firtatta Moni. – Engedjetek el minket! – Frank gúnyosan felnevetett.
– Nemsokára elengedünk, de van nálatok valami, amire szükségünk lenne. – Ezzel durván megmarkolta a nő mellét. Monica elrántotta a felsőtestét és leköpte a férfit. Franket ez olyan váratlanul érte, hogy csak állt, és a nyálat is elfelejtette letörölni az arcáról.
A többi bankrabló hangosan hahotázott.
– Tüzes a kicsike – mondta a fekete férfi – jó móka elé nézünk Frank! – Közben Monica megpróbált elfutni, ám hátrakötött keze miatt, nem volt túl nehéz utolérni. Egyik rabló sem mozdult, hogy elkapja. Csak mosolyogva nézték. Frank két hosszú lépéssel már ott is volt a sarkában, és vállal fellökte a botorkáló nőt. Moni előre bukott, és keményen megütötte magát, mivel hátra kötött kezei miatt nem tudott kitámasztani. A férfi egyik lábával a hátára gördítette, majd lovaglóülésben a hasára telepedett. Erősen belemarkolt a lány hajába, fejét kissé felemelte a földről. Felnézett, tekintetével Estella szemét kereste. Aztán amikor megbizonyosodott, hogy a nő figyeli, ököllel kétszer brutálisan megütötte Monicát. A lány felrepedt szájából vér fröcskölt szét.
Frank mosolygott, és elengedte a nő haját. Feje koppant a kemény földön. Ekkor Monk jelent meg a verandán.
– Ha kijátszottátok magatokat, bejöhetnétek!
* * *
Estella annyira rettegett, hogy nem is emlékezett rá, ahogy felrángatták az emeletre őket. Egy nagy hálószobába vitték mindkettőjüket, és a hatalmas fakeretes franciaágyhoz kötözték kezüket, lábukat. Aztán szó nélkül otthagyták őket. Hallották ahogy a földszinten elkezdődött a buli. Estella a némán fekvő Monihoz fordult.
– Ki kell szabadulnunk valahogy! – mondta. A lány nem válaszolt. Ebből a szögből Estella jól látta feldagadt száját. A vér szétmaszatolódott az arcán és rászáradt. – Monica! Elszökünk, és elfelejtjük ezeket a mocskokat! – próbált lelket verni a lányba.
A nő csak feküdt és a plafont bámulta. Szeme üvegesen meredt a semmibe. Közben Estella a csomókat próbálgatta. Kezeiket az ágy támlájához, lábaikat az ágy lábához kötözték. Azonban akárhogy is próbált szabadulni, a fekete fickó nagyon értett a csomókhoz. Amikor rájött, hogy nem tudja kiszabadítani magát, Estella is elcsüggedt. Monicára nézett, de az csak a plafont bámulta. Amióta az az állat Frank megütötte, nem szólalt meg. Valami eltört benne, és Estella nem tudta hogyan tudná visszahozni a valóságba.
Amikor saját vérző csuklójára nézett, arra gondolt talán Moninak sokkal jobb így, hogy nem is érzékeli, min mennek keresztül.
Ekkor hallotta meg, hogy többen megindultak felfelé. A falépcsőn dobogó lábak hangjától elszorult a torka. Kivágódott az ajtó, és a Monk nevű férfi lépett be, mögötte az egész csapat.
A bandavezér, kezében egy doboz sörrel az ágyhoz lépett. Brutális vonásain látszott, hogy többet ivott a kelleténél. A két lányt gusztálta, közben egy country nótát dúdolt.
„A nagy kutya megéhezik,
A kis kutya berzenkedik.
Ne berzenkedj kicsi kutya,
Megdühödik a nagy kutya!”
A strófa végén egy tánclépést csinált. Cowboy csizmája nagyot dobbant a padlón.
– Túl vagytok öltözve lányok. Mutassatok valamit Monk bácsinak! – a többiek hűségesen röhögtek. Estella korábban is látta, hogy az egész csapat retteg a hatalmas termetű férfitól. A fekete bőrű rabló lépett elő a bandavezér mögül. Övéből hatalmas vadásztőrt húzott elő egy bőrtokból.
– Mindjárt megszabadítom őket a felesleges göncöktől! – rikkantotta, és Estellához lépett. A kést megpróbálta a blúza alá csúsztatni, ám a lány, amennyire a kötelek engedték, elhúzódott. Ekkor a férfi a lány arcához nyomta a kés élét. – Ha nem nyughatsz, megvágom a csinos pofidat! Hidd el azt is élvezném! – Estella a szemén látta, hogy komolyan gondolja.
Kényszerítette magát, hogy mozdulatlanul tűrje, amíg a fickó levágta az összes ruháját. A kis tangáját különös élvezettel vágta le, aztán az orrához emelte és nagyot szippantva cuppantott a szájával. Ezután Monit is csupaszra vetkőztette. Ekkor már mind az öten ott tolongtak az ágy körül, és a lányokat bámulták. Frank Estellát nézegette. A nő korábban egyszer randizott vele, de a mozi és a vacsora után sem érezte, hogy lenne valami közös bennük. Ezt meg is mondta a férfinak, aki nem viselte jól az elutasítást. Pár nap múlva a bankban azt híresztelte, hogy ő kosarazta ki a lányt, aki azóta sem száll le róla. Estellát nem érdekelte a dolog. Aztán Frank kezdett gonoszul viselkedni. Visszaélve a hatalmával, megkeserítette az életét a munkahelyen. Estella már éppen elhatározta, hogy kilép, vagy átkéri magát egy másik bankfiókba, amikor a férfinek lett egy barátnője. Ezután békén hagyta a lányt, és Estella maradhatott. Ám most, ahogy Frank bámulta a testét, a nő szinte látta a gondolatait, és nem volt kellemes, amit látott. Ahogy a férfi őt bámulta, még annál is meztelenebbnek érezte magát, mint amilyen volt, holott semmi sem takarta a testét. Monk is látta, Frank milyen szemeket mereszt.
– Enyém a kis fekete – mutatott Monicára – és a tiéd emez – intett fejével Estellára. Szájához emelte a sörös dobozt, kiitta a tartalmát, aztán nagyot böfögött. – Akkor mókára fel. Már ők is akarják, érzem a gerjedelmüket. – Ezzel elkezdte kigombolni a farmerját. Letolta az alsóját, és előbukkant ágaskodó hímtagja. Kezével húzogatta a bőrt rajta, és Monica lábai közé térdelt. – Gyere Frank, a te csajod is kéri már a betevőt! – harsányan röhögött.
Ám a többiek most nem nevettek vele. Mindenki döbbenten és szégyenkezve nézte mit csinál. Egyedül a fekete bőrű rabló élvezte az előadást. Duzzadt ágyékát markolászta, és morogva biztatta Monk-ot, hogy csinálja már. Ekkor a bandavezér Frankhoz fordult és dühösen rászólt.
– Azt mondtam, gyere ide kisöcsém, és baszd meg a csajt! Ne kelljen még egyszer mondanom! – ez már nem kérés volt. Inkább parancsnak hangzott.
Frank el is elkezdte letolni a nadrágját. Monk ismét Monira figyelt. Durván megmarkolta a melleit, aztán két ujjal összecsippentette a mellbimbóit. A lány, egy szó nélkül tűrte. Ekkor a lábai közé nyúlt és kíméletlenül a hüvelyébe nyomta vaskos ujjait.
– Száraz, mint a sivatag – morogta, aztán nagyot köpött a tenyerébe és a lány nemi szervére kente, ráfeküdt és bekormányozta magát a nőbe.– Viszont jó szűk vagy nyuszikám – hörögte, és erőteljes lökésekkel nekilátott.
Frank már letolt gatyával állt az ágy Estella felőli oldalán. Hímvesszője petyhüdten lógott. A nő kényszerítette magát, hogy ránézzen a kis húsdarabra, aztán a férfi szemébe nézett és elmosolyodott.
– Szánalmas vagy! Na ezért nem akartam járni veled – mondta és felkacagott. A kacaj inkább nyögés volt, de elérte a célját. Frank elvörösödött és kezével eltakarta a hímtagját. Ekkor a fekete ember félretolta Frankot és gyorsan letolta a farmerjét. Estella rémülten látta, hogy neki nincsenek erekciós problémái. Hatalmas fekete pénisze ijesztően meredezett. A lány még sosem látott ekkorát.
– Remélem, ezt nem találod szánalmasnak?! – és már mászott is a nő lábai közé. Estella felsikoltott és hányta vetette magát. Monk, aki szüntelen dolgozott Monicán, hangosan a társára szólt.
– Hallgattasd már el azt a ribancot Richard! – erre a fekete hatalmas pofont kevert le Estellának. De a nő ekkor sem hagyta magát. A kötelek véresre horzsolták a csuklóit, bokáit, de nem akarta, hogy ez az ember hozzáérjen. Ekkor a nagydarab férfi ököllel ütötte meg. Az ütés olyan kemény volt, hogy a nő teljesen elkábult. Richard a lába közé nyomta péniszét.
* * *
Már második hónapja használták őket alantas vágyaik kielégítésére. Majd minden nap kedvüket töltötték valamelyikükön. Pár nap múlva már Franknak sem volt problémája, mindkettőjüket megerőszakolta. De a legrosszabb a fekete rabló volt, ő azt élvezte, ha a lányoknak fájt, amit csinál.
* * *
Egy hete voltak a tanyán, amikor a tévéadás is elnémult. A világ teljesen összeomlott. Amikor a bandatagok rájöttek, hogy teljesen felesleges volt a rablás (mivel az élelmiszerjegyek is értéktelenné váltak) pár napig kegyetlenebbek voltak foglyaikkal, mintha ők tehetnének a dologról. Ütötték, verték őket, és enni sem kaptak. Aztán Monk rájött, hogy így hamar elpusztulnak a kis háziállataik, ezért végül, mégis adott enni nekik. A következő törés akkor volt, amikor elfogyott a gázolaj, ami a generátort működtette, és így már áram sem volt a házban.
Mindennapos lett a veszekedés. Monk, Franken kívül mindegyikükkel összeverekedett, ám hatalmas testi erejével egyikük sem vehette fel a versenyt. Az óriási Richardot is péppé verte.
* * *
Aztán ki tudja hogyan, három lény is a farmra vetődött. Éjszaka érkeztek, és a bejárati ajtón hatoltak be, mert a hanyag banda nem zárta be. Richard riadt fel, amikor a nagydarab nő rátámadt a pamlagon fekvő Larsra. A fickó fel sem ébredt egészen addig, amíg a nő rá nem nehezedett, és a száját a szájára nem tapasztotta. Ekkor kétségbeesetten megpróbálta ledobni magáról a hatalmas termetű nőt, ám az erősen lenyomta, és szájából a vékony csápok tapogatózva nyúltak ki. Richard a padlón feküdt egy matracon. Villámgyorsan reagált. Felpattant, kése már a kezében volt. A pamlaghoz lépett, ahol Lars küzdött a lénnyel, belemarkolt a nő szőke hajába, hátrarántotta a fejét, és nyiszálni kezdte a torkát. Hidegvérrel fűrészelt, és nem érdekelte a lény vergődése. Vér és sárgás váladék spriccelt mindenfelé. A konyha felől két pisztolylövés hallatszott, és Monk káromkodása. Aztán besietett a szobába, ahol meglátta a nővel küzdő Richardot, és odalépett hozzájuk. A Magnumot a nő halántékához nyomta és szétdurrantotta a fejét. Richard elengedte a halott lényt, két tenyerével törölgette arcáról a ráfröcskölődött vért, és a málnalekvárhoz hasonló agyvelőt, majd Larshoz hajolt. A vékony fickó szemei rémülten forogtak, ám nem tudott megszólalni, sem megmozdulni, csak valami furcsa hörgő hangot adott ki.
– Nyugi pajtás, csak elkábított. Pár óra és megint a régi leszel – veregette meg a vállát. Azonban Monk félretaszította, és a Magnumot, a tehetetlen Lars arcába tolta.
– Megérdemelnéd, hogy kiloccsantsam az agyad te idióta fasz! Láttam, hogy te jöttél be utoljára a verandáról. Mennyire kell baromnak lenni, hogy nyitva hagyd az ajtót?! – vicsorogta a bandavezér. Lars rémülten nézte a pisztolycső végén ásító kerek nyílást. Richard nagyon óvatosan vállon veregette Monkot.
– Szerintem ezután sosem fogja elfelejteni. Gyere igyunk egyet erre a nagy ijedségre. – Monk még egy pillanatig Lars szeme közé célzott, aztán egy cifrát káromkodott, és Richard után ment a konyhába. A többiek az ajtóból figyelték a közjátékot.
* * *
Monica állapota változatlan volt, azóta is némán feküdt, és egy pontot bámult valahol maga felett. Látszólag tudata elköltözött erről a világról. Mindent tűrt, egy hangot sem adott ki. Monk nagyon kedvelte ezért. Richard viszont pont emiatt, inkább Estellát kegyelte. A lány hiába tűrte csendben az aktust, a férfi végig az arcába bámult, a szemét nézte, és élvezte a félelmet, amit látott benne.
Estella ennek ellenére, nem volt hajlandó feladni. Figyelt, és minden nap, minden órában, terveket szőtt. A végletekig megvetette fogvatartóit. Sohasem gondolta, hogy valaha is tud majd így gyűlölni bárkit is. Ha kettesben maradtak, Monicának is elmondta ötleteit, terveit. Ám a lánynak a szeme sem rebbent. Katatón állapotából semmi sem tudta kimozdítani.
Estellának sikerült rábeszélnie Monkot, hogy megengedje a fürdőszoba használatát. Addig csak a vécére engedte ki őket, és a Saul nevű nyúlszájú fickó azt is mindig élvezettel nézte végig. A lány azzal érvelt, hogy sokkal élvezetesebb lesz tiszta nőkkel szeretkezni. Monk beleegyezett, hogy kétnaponta megfürödhessenek. Estella nagyon izgatott lett. Azt remélte, hogy a fürdőben esetleg szert tud tenni valami fegyverre, ugyanis a szobában, ahol napjaikat töltötték, semmi alkalmas tárgyhoz sem fért hozzá.
Mindig másik bandatag kísérte őket ki a fürdőbe. Estella először Monicát fürdette le, aztán ő is beállt a zuhany alá. Amíg volt áram, kiélvezhette a meleg vizet, aztán amikor végleg leállt a generátor, már csak hideg víz volt. Hamar feltűnt neki, hogy az Angelo nevű, alacsony filippino láthatóan zavarban volt, amikor a lányok tisztálkodtak. A zuhanyfülke melletti vécécsészére szokott ülni, és egy western regényt olvasgatott. Azt is észrevette, hogy a férfi ilyenkor nem figyel. Amikor néhány nap után, végre megint a kis fickóra esett a lányok fürdetése, akcióba lépett. Résnyire nyitva hagyta a fülke ajtaját, megvárta amíg a férfi előszedi a könyvét. Akkor aztán óvatosan kinyúlt, kinyitotta a csap feletti tükrös szekrénykét. Üres aspirines doboz, két eldobható borotva, egy használt fogkefe, és egy kis neszeszer volt a két polc tartalma. A lány imádkozott, hogy a kis fekete táska egy manikűrkészletet rejtsen. Gyorsan kivette a szekrényből, és a zuhany alatt kinyitotta. Kis híján felsikkantott örömében, amikor meglátta a kétfajta kisollót. A nagyobbikat, aminek egyenes volt a vágóéle magához vette, a kis bőrtáskát ügyesen visszatette a szekrénykébe. Aztán rájött, hogy valahogy el is kell rejtenie az ollót. Agya lázasan dolgozott. Anyaszült meztelenek voltak mindketten. Hová lehet elrejteni egy ollót?
Ekkor Angelo felállt és tenyérrel rácsapott a zuhanyfülke ajtajára.
– Ti hagyni abba fürdés! Angelo van unatkozni. Vissza menjetek szoba ágy. – Rosszul beszélte a nyelvet.
– Persze Angelo – Estella igyekezett mindig kedvesen beszélni hozzá. A férfi csak egyszer feküdt le Monival, őt pedig mindig békén hagyta.
A lány, mivel más nem jutott az eszébe, a hóna alá fogta az ollót, és jó szorosan az oldalához szorította a felkarját. Ezzel a kezével fogta meg Monica karját, és így vezette ki a fürdőszobából. Megpróbált természetesen mozogni, pedig a kisolló hegye fájdalmasan szúrta a puha húst a hónaljában. A szoba pár lépésre volt csak, de a hegyes szerszám komoly fájdalmat okozott. Angelo lemaradt, mert imádta nézni a lányok fenekét ahogy előtte haladtak. Estella imádkozott, hogy ne tűnjön fel furcsa kéztartása.
Felesleges volt izgulnia, a férfi figyelmét teljesen lekötötték a formás hátsók. A két lány engedelmesen bement a szobájukba. Angelo megvárta amíg Estella lefekteti az ágyra a bábuként viselkedő Monicát, és csak ezután kötözte meg a lányt. Közben Estella átballagott a saját oldalára. Figyelt, és amikor Angelo teljes figyelmét lekötötte Monica megbéklyózása, az ollót gyorsan a párnája alá rejtette.
Ezután a férfi őt is megkötözte, majd az ajtót is rájuk zárta, aztán hallották távolodó lépteit a folyosón. Estella ennyi idő alatt már rájött, hogy ilyenkor még van pár órájuk, amíg valamelyik férfi megkívánja őket. Szerencsére Angelo általában nem húzta túl erősre a köteleket, hagyott némi mozgásszabadságot a kezének, így gond nélkül elérte a párna alatt lapuló kisollót. Olyan egyszerű is lehetett volna. Monica simán elvághatta volna a kötelet, ám hiába kérlelte, beszélt hozzá, szólongatta, nem tudta visszahozni a valóságba. Kénytelen volt egyedül nekilátni. Feje felett, jobb kezében az ollóval, megpróbálta elérni a másik csuklóján a vastag kötelet. Azonban az ollónak éppen csak a hegye érte el a béklyót. Rostonként kellett szétvágni. A kényelmetlen testhelyzet miatt tíz percenként meg kellett állnia mert úgy elzsibbadt a keze, hogy félő volt, elejti az ollót. Lázasan dolgozott. A kötél még talán félig lehetett elvágva amikor meghallotta, hogy léptek dübörögnek a lépcsőn. Tudta, hogy ezen a napon már nem tud végezni. Fogával félrehúzta a párnáját, beejtette az ollót, majd ráfeküdt. Mire kinyílt az ajtó, és Richard belépett, Estella már a plafont bámulta.
A fekete bőrű férfi halkan becsukta az ajtót, és megállt az ágy lábánál. Estella kényszerítette magát, hogy ne nézzen rá. Csak a szeme sarkából figyelte mit csinál a rabló.
– Ma új játékot fogunk játszani szépségem – mondta, és a nadrágszíjára erősített tokból, előhúzta hatalmas vadásztőrét. Monica oldalára lépett, és leült mellé az ágyra. – Unom már, hogy ez a szuka mindig csak szótlanul hever itt, mint egy fadarab. Úgy döntöttem, levágok néhány dolgot róla – gonoszul felnevetett. – Talán akkor mutat valami érdeklődést.
Estella hallgatott. Remélte, hogy a férfi csak fenyegetőzik. A bandavezér eddig nem engedte, hogy kárt tegyen bennük. Richard, a kés hegyével körberajzolta Monica bal mellbimbóját. Aztán a jobb mell következett. A lány meg sem rezdült. Richard durván megszorította a hófehér keblet. Monica szoborként feküdt ott, és még csak a légzése sem gyorsult fel. A férfi mérgesen felmordult, és a kés élét a mellbimbóhoz nyomta. Szaporábban szedte a levegőt, szabad kezével az ágyékát masszírozta. A borotvaéles kés belevágott a lány finom bőrébe. Monica melléből vékony vércsík gördült alá. A hónalja felé folyt. Estella a lány helyett is összerándult.
– Monk nem fog örülni ennek – mondta –, kedveli Monit! – nem hagyhatta, hogy ez a mocsok ezt tegye a tehetetlen nővel.
Richard most nézett rá először, mióta bejött.
– Pokeren elnyertem Monktól ezt a ribancot – késével a néma Monicára mutatott. – Mától az én tulajdonom. Azt csinálok vele, amit akarok – és miközben szúrósan meredt Estella szemébe, ismét megvágta Monica mellét. Ezúttal mélyebben. A vér lefolyt a fehér ágyneműre, és egy vörös kört rajzolt a lány oldala mellé. Estella elkapta a tekintetét, és elfordult. Nem tudta ezt tovább nézni. Richard felröhögött, és felállt, hogy levegye a ruháit. Meztelenül visszamászott az ágyra. A vadászkést Monica nyakához nyomta.
– Szerintem ez lesz a legjobb dugás – a kés ismét vért fakasztott a lány hosszú nyakából. Ágaskodó hímvesszőjét a lány nyílásához vezette. Könyökével tartotta magát és belehatolt a lányba. Felnyögött a gyönyörtől, közben száját a véres sebre tapasztotta, és hangosan cuppogva, inni kezdte a vörös nedűt.
Estella az undor, és a rettegés kettős érzésével, teljes erővel megrántotta a béklyóit. A félig begyógyult sebek a csuklóján, ismét felnyíltak, és vérezni kezdtek. Közben Richard alteste gyorsan mozgott.
Estella megint megrántotta a köteleket, és meglepetésére bal keze kiszabadult. A kötél elszakadt ott, ahol már félig elvágta.
Richard két könyökén támaszkodott, és már csak az aktusra figyelt. Estella keze rátalált a vadásztőrre. Megragadta a borotvaéles kést, és egy mozdulattal elvágta a jobb kezét rögzítő hurkot is. Richard csípője őrült tempóban mozgott. Estella tudta, hogy a férfi hamarosan elélvez. Nem volt ideje gondolkodni, a tőrt visszatette oda ahol találta, és visszahelyezkedett megszokott pózába, mintha még mindig meg lenne kötözve. Közben a fekete zajosan elért a csúcsra. Estellát egy disznó röfögésére emlékeztették a hangok, amiket kiadott. A lány azért imádkozott, hogy ma is ugyanaz legyen a forgatókönyv, mint mostanában minden délután, miszerint Richard szundít egyet Monica mellett. Félig lehunyt pillái alól figyelte mi történik. A férfi legördült a lányról, és kettejük között kényelmesen elterülve behunyta a szemét, és egyenletes szuszogásba kezdett. Estella mozdulatlanul várt.
Mikor úgy gondolta, hogy a nagydarab fekete elszunnyadt, óvatosan leengedte kezeit, és tornáztatni kezdte, hogy a zsibbadás kiálljon belőlük. Aztán centiről centire, alig-alig mozdulva felült. Megint meg kellett szereznie a kést. Közben Richard horkolni kezdett. A nő becsúsztatta a kezét a paplan alá, és kutatni kezdett. Jóval lejjebb, mint ahol várta, meglelte a vadásztőr markolatát. Ujjai rákulcsolódtak, és finoman húzni kezdte. Azonban a penge beszorult az alvó férfi csípője alá. Estella nem tudta mit tegyen.
Aztán a gondviselés megoldotta, a férfi egy horkanással Monica felé fordult. A kés kiszabadult!
A lány két mozdulattal elvágta a bokáit rögzítő köteleket, és végre felállhatott. Kezében a késsel megkerülte az ágyat, közben nem vette le a szemét az alvóról. Megállt Monica mellett és a lány bal kezén elvágta a béklyót. Keze bénultan esett maga mellé. Annyira el lehetett zsibbadva, hogy még ha akarta sem tudta volna mozgatni. Estella áthajolt a nőn és elnyisszantotta a másik kötelet is. Abban a pillanatban amikor elvágta tudta, hogy hibázott. A tehetetlen jobb kéz, pont a férfi fejére esett. Olyan volt mintha szándékosan fejbe vágták volna. Richard nyögött egyet, lesöpörte magáról Monica kezét, és miközben ingerülten a hátára fordult, kinyitotta a szemét. Egy pillanatra látszott, hogy nincs még teljesen ébren, ám tekintete pont az ágy mellett álló Estellára fókuszált. Összekapcsolódott a tekintetük.
– Mi a fasz…– ennyit tudott kinyögni, amikor a nő előre vetette magát, át Monica felett, és döfött. A kés a fickó bal szemébe fúródott. Estella a másik kezével is megragadta a tőr markolatát, és teljes testsúlyával ránehezedve, tövig nyomta a szemgödörbe. A férfi sikoltásra nyitotta a száját, de ahogy a kés átszaladt a szemgolyón és behatolt az agyába, egyből meghalt. Csak egy utolsó, reszelős sóhaj hagyta el a tüdejét.
Estella, ahogy elmúlt a veszély, elengedte a kést, lemászott Monicáról, és iszonyodva hátralépett. Az ablaknak ütközött. Az ágy felől vizelet és széklet szaga csapta meg érzékeny orrát. A halottnak elengedtek a záróizmai.
Öklendezni kezdett. Aztán megfordult, és felhúzta az ablakot. Szippantott a friss levegőből, majd odalépett az ágyhoz. Tétován a halott felé nyúlt, hogy kihúzza a kést a szeméből, de nem tudta rászánni magát. Ehelyett felültette Monicát.
– El kell innen tűnünk Moni! – kissé megrázta a lányt – segíts nekem, egyedül nem fog sikerülni.
A lány hónapok óta most először ráemelte a tekintetét, és mint aki mély álomból ébred halkan megszólalt.
– Ne hagyj itt! – hangja sírósan elvékonyodott. Estella lehajolt hozzá és megölelte.
– Sosem hagynálak itt – mondta – de gyorsan kell cselekednünk, mert nincs sok időnk! – elengedte a lányt és odalépett a sarokba, ahol az összeszabdalt ruháik voltak ledobálva. Áttúrta a halmot, de nem sok használható ruhadarabot talált. Tekintete a szoba sarkában álló nagy gardróbszekrényre tévedt. Két lépéssel ott termett, és kinyitotta. Tömve volt ruhákkal. Volt ott férfi és női ruha is. Mindketten kapkodva válogattak. Estella egy vállfán fekete vadászöltözetet talált. Valószínű, hogy egy kamasz fiúé lehetett, de amikor belebújt, mintha rá öntötték volna. A szekrény aljában talált egy fekete bakancsot és egy hátizsákot is. Beletömött pár pulóvert, aztán Monikát vette szemügyre. A lány egy kék ruhát vett fel. Kissé bő volt rá, de most ezzel nem tudtak foglalkozni. Estella odanyújtott neki egy polár anyagú mellényt.
– Hidegek az éjszakák – mondta. Monica belebújt a ruhadarabba.
Estella megint a halottra nézett, és tudta, hogy magukkal kell vinniük a kést. Megacélozta magát, lehajolt, és egy erőteljes mozdulattal kirántotta a halott szeméből a kést. Keserű epe buggyant fel a torkán, amikor látta, hogy az átszúrt szemgolyó kifordult a szemüregből. A kocsonyás, véres, főtt tojásnak kinéző fehér szerv vastag piros madzagnak tűnő éren lógott. A kés pengéjéről vérpermet fröcskölt szét. Megint öklendezni kezdett, de visszanyelte. A paplanban tisztára törölte a fegyvert. Megfordult, kinézett az ablakon. A tornác teteje húzódott az ablak alatt, körülbelül egy méterre, ami az egész ház homlokzatán végighúzódott.
– Erre megyünk – mutatta. Monica átjött az ágy túloldalára. Estella félig kimászott az ablakon, és visszanézve azt látta, hogy Monica a halott Richard levetett ruhái között kutat.
– Mit keresel? – suttogta Estella. A lány felegyenesedett és odalépett az ablakhoz. Estella akkor látta meg, mi van a kezében. Egy pisztoly volt! Egy jókora fekete fegyver. Elmosolyodott és bólintott.
– Klassz! Ez még jól jöhet – kimászott, és segített Moninak is. A nő majdnem elejtette a nehéz fegyvert. Estella elkérte, hogy segítsen, aztán gondolt egyet és hátra a nadrágja derekába tűzte. Így felszabadult mindkét keze. Számtalanszor látta ezt filmeken, ám rá kellett jönnie, hogy a valóságban ez nem működik. A célgömb, vagy tüske, karcolta a bőrét, a fegyver súlya szinte lehúzta a nadrágját. Ezért inkább kivette onnan, és kézben vitte magával.
– Tessék, ez legyen nálad! – nyújtotta Monicának a vadásztőrt. A lány elvette. Aztán végre körülnézhettek, hogyan tudnának lemászni a földre. Estella a ház sarkán lefutó lefolyócsövet nézegette, amikor Monica megrágatta a pulóvere ujját, és a ház előtti kertre mutatott. Négy ember tűnt fel, pontosabban már nem voltak emberek. Furcsa mozgásukból, és fejük ide-oda kapkodásából hamar kiderült, hogy őket már megszállták, és testüket a lények uralják. A két lány eddig csak a tévében és a kis brossúrákban látott lényeket. Ezeket a kis füzetkéket, a biztonsági zónában osztogatták. Estella leguggolt és Monicát is lerántotta maga mellé. Emlékezett a leírásból, „ha nem látnak meg, az is egy esély az életben maradásra”. Ekkor bukkant fel Frank. Ő is az ablakon lépett ki, és diadalmasan vigyorgott. Kezében egy lovaglópálcát tartott. Pár napja találta az istállóban, és kedvenc időtöltése lett, hogy azzal verje a lányokat. Jobbára Estellát, mert Moni nem igazán reagált még a fájdalomra sem. Megsuhintotta a pálcát.
– Hogy ti milyen rossz kislányok vagytok! Megöltétek azt a barom Richardot?! Ezért csúnyán kikaptok ám – kettőt lépett feléjük. Monica ijedten ugrott Estella mögé. Frank nevetett, látszott, hogy nagyon élvezi a lányok ijedelmét.
Estella ekkor fogta rá a pisztolyt. Frank még egyet lépett előre.
– Ugyan már baby, csak nem lőnéd le a főnöködet, ugye? – és jött tovább. A nő meghúzta a ravaszt. A fegyver visszarúgott, majdnem el is ejtette. Frank hanyatt esett a tetőre, és a vállához kapott.
– A kurva anyádat, te meglőttél! – kiáltotta iszonyodva, és egyszersmind meglepetten. Aztán amikor megérezte a perzselő fájdalmat, felnyögött.
Közben lent, a négy lény megtorpant, de csak egy pillanatra. Aztán csikorgó, visító, sziszegő hangot adva villámgyorsan megindultak a ház felé. Estella a nyüszítő Frankhez lépett. A férfi rémülten nézett fel rá.
– Megerőszakoltál, megaláztál, megvertél bennünket! – köpte felé a lány – Te rossz ember vagy!
– Kérlek, ne ölj meg Estella! – könyörgött az.
Estella most két kézre fogta a fegyvert és erősen megmarkolta. A két szeme közé célzott.
– Rohadj meg! – és meghúzta a ravaszt. Frank feje a tetőhöz csapódott. A koponyája hátuljából vér és agyvelődarabok robbantak ki. Sok, nagyon sok vér folyt ki a tetőre. Monica odalépett a halotthoz és leköpte.
– Remélem, fájt – mondta. Estella egy pillanatra a lány vállára tette a kezét, és magához ölelte.
– Készen vagy rá, hogy eltűnjünk innen? – kérdezte.
– Persze.
Lentről üvegcsörömpölés, lövések, férfiak sikolyai, meg a lények sziszegése hallatszott. Estella az ereszhez lépett. Megkapaszkodott a falból kiálló rögzítővasban, és lelépett a tetőről. Lábával tapogatta maga alatt a következő vasat. Nem volt nehéz lefelé mászni. Aztán felnézett Monicára, aki a tető szélén állt és nézte őt.
– Menni fog? – kérdezte. A lány nem túl magabiztosan, de bólintott. Aztán ő is odalépett az ereszhez, és megragadta a falból kiálló vasat.
– Megcsinálom vagy meghalok, nem? – kérdezett vissza, és keserűen elmosolyodott. Estella bólintott és ereszkedni kezdett. Fél perc alatt a talajon állt. Amíg Monica mászott, a házból jövő zajokra figyelt. Odabent még dulakodtak. Bútorok recsegtek, üveg csörömpölt. Moni egész jól haladt. Közben a ház elcsendesült. Semmit sem lehetett hallani. Estella felnézett, és látta, hogy már csak egy méter körülbelül, és le tudja segíteni a lányt.
Megint a ház felé fordult, és ekkor látta meg a lényt. A veranda lépcsőjének tetején állt és furcsán, törzsből fordulva a kertet pásztázta, és amikor feléjük fordult, azonnal meglátta a csövön lefelé igyekvő lányt. A lény felrikoltott, és mint akit puskából lőttek ki, leugrott a lépcsőről és feléjük iramodott. Estella felsikkantott, ezt hallva Monica megállt a mászásban, és szinte kitekerve a nyakát ő is meglátta a veszélyt. Közben a házból Monk lépett ki. Ő is feléjük fordult és futni kezdett. Monica elkezdett visszamászni. Estella elhátrált a faltól és felemelte a fegyverét, de már nem volt ideje célozni, mert a villámgyors lény már el is száguldott mellette, és hatalmas ugrással a csövön függő nő hátára ugrott. A lány rémületében, vagy a plusz súly miatt, de elengedte a csövet, és mindketten a földre zuhantak. Monica esését a lény teste tompította, de így is megütötte magát amikor az oldalára gördült. Közben a Monk testét uraló lény is megérkezett. Estella két golyót repített a mellébe, ami a földre taszította. Ám szinte azonnal felült, és dühösen rásziszegett a nőre. Estella megint ráfogta a pisztolyt és fejbe lőtte. Ez már hatott, a szörny feje szinte szétrobbant. Amikor megbizonyosodott, hogy a lény nem mozdul többet, Monica és támadója felé fordult. Iszonyatos látvány tárult a szeme elé. A szörny Monica hasán ült, és kezeivel a lány mindkét karját a földre szorította, úgy hajolt az arca fölé. Szájából csápok tucatjai nyomultak le a tehetetlen nő torkán. A szegény lány szeme rémületében, szinte kiugrott szemüregéből. Estella felengedett dermedtségéből, és két lépéssel a lény mellé lépett. Az felé fordította a fejét, de csápjait nem húzta vissza Moni szájából. Estella kinyújtotta a kezét és pár centiről halántékon lőtte a szörnyeteget. Mielőtt rárogyhatott volna az alatta fekvő lányra, Estella talpával megtaszította, így az legördült a földre. Leguggolt Monicához. Annak csukva volt a szeme és nem mozdult.
Sziszegést hallott a ház felől. A tornácon a régi banda tagjainak testét uraló lények álltak, és a két megmaradt idegen szörny. Csak álltak ott, mintha várnának valamire. Estella rettegve nézte őket. Aztán egyszer csak a fekvő Moni mozgolódni kezdett. Szeme természetellenesen kinyílt, de szemgolyói üvegesen meredtek a semmibe. Estella ráfogta a pisztolyt. Szerencsére nem kellett használnia, mert a nő elkocogott a veranda felé. Amikor odaért, ő is megállt, és csak nézett a semmibe. Aztán az egyikük felkapta a fejét, mintha hallott volna valamit. Estella is fülelt, de semmit szokatlant sem észlelt.
A lény halkan sikoltott, és kocogva megindult egy irányba, a többiek követték. Monica, vagyis a lény Moni testében, a kis csapat végén loholt. Kis idő múlva elnyelte őket a szürkület.
Estella visszament a házba, és élelmet pakolt a hátizsákjába. A bejárati ajtó melletti kis asztalon, megtalálta a furgon kulcsát. Úgy döntött, azzal megy el.
* * *
Bob egész eddig némán hallgatta a nőt. Már értette, miért akart rátámadni. Ugyanakkor kissé el is szégyellte magát, hogy megkötözte őt. Lassan felállt, megkerülte a kihunyó tábortüzet. Estella némán ült a gondolataiba merülve. A férfi mögé lépett és lehajolt. Estella ekkor sem reagált. Bob késével óvatosan elvágta a béklyót.
– Ne haragudj, kérlek. Ebben az új világban senkinek sem könnyű – mondta félszegen, és visszament a helyére. A lány lassan ellazította vállait, ami teljesen elzsibbadt a kényelmetlen testhelyzet miatt, és felváltva megdörzsölte csuklóit.
– Te se haragudj amiért rád támadtam – suttogta. Bob felmordult, és megigazította a feje alatt a hátizsákját.
– Én már csak ilyen régimódi vagyok, és eléggé ragaszkodom hozzá, hogy a fejem a nyakamon maradjon – egy pillanatig csend volt, aztán Estella váratlanul felnevetett. Elsőre furcsa volt a hang, de ragadós, mert Bob is nevetni kezdett. A végén mindketten a hasukat fogták.
Aztán vége lett. Egymásra néztek, a férfi szólalt meg először.
– Szörnyű, min mentél keresztül – mondta halkan, és a lány szemét kereste, de már nem tudta kivenni a sötétben.
– Már vége – felelt a nő –, soha többet nem hagyom, hogy ez történjen – ő is leheveredett. Ezután már nem szólaltak meg. Hamarosan mindketten fáradt álomba merültek.
(folytatjuk)